Évközi 26. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 16,19–31)
Az evangéliumban Jézus elénk állít két életet: egy névtelen dúsgazdag emberét, aki mai kifejezéssel luxusban, bőségben él, valamint a szegény Lázárét, aki a kapu előtt éhezve, fekélyekkel borítva várja a gazdagok asztaláról leeső morzsákat. Korunk szempontjai alapján látszólag egy sikeres és egy kudarcba fulladt életút tanúi lehetünk, úgy tűnik, ez a két ember visszavonhatatlanul pályára állította az élettét. A Názáreti Jézus ezzel szemben egy olyan pályáról beszél, amely az örök életben teljesedik ki igazán.
A dúsgazdagként megismert ember mindent megkapott, amit a világ nyújthat, ám az evangélium nem ír arról, hogy kegyetlen vagy gonosz lett volna. Egy ennél sokkal egyszerűbb mozzanatra világít rá. Csupán egyetlen dolgot mulasztott el: nem vette észre a kapuja előtt fekvő rászorultat. Példája arra figyelmezteti a Krisztus-követő embert, hogy a bűn nem csupán abban áll, hogy valami rosszat teszünk, hanem abban is, hogy elmulasztjuk vagy egyenesen nem akarjuk a jót. A jó pedig nem a nagy és látványos mutatványokban, hanem az irgalmas és jóságos cselekedetekben igazolódik.
Isten senkiről nem feledkezik meg, aki csendben szeret. A csend nem gyengíti, hanem hitelesíti a szeretetünket. Lázárt nem a látványos gazdagsága, hanem hite, türelme és csendes szeretete emelte Ábrahám kebelére.
Értékességünket nem a birtokolt anyagi javak határozzák meg, hanem az Istenhez tartozásunk. Személyes hitünk a legnagyobb kihívásokban is erős horgonyként szolgál, segít kitartani, hűséggel megérkezni az Atya elé. Aki nem itt a földi életben akar mindent megszerezni és az örök élet távlata nélkül önmagát megvalósítani, az reménnyel készülhet arra, hogy élete Istenben fog igazán beteljesedni. Ez a belátás és hit azt üzeni:
A másik emberhez való viszonyunk, hitünk, irgalmas cselekedeteink már itt és most formálják örök életünket. A halál után már nem tudjuk pótolni, amit elmulasztottunk. Meg kell tanulnunk az örök élet felé vezető úton járni, amelyre nem egyedül kaptunk meghívást, hanem együtt. Nem csak a magunk erejéből léphetünk be az örök életbe, a mások iránti irgalom is kulcsa lesz ennek.
Szerző: Serfőző Levente
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
