A menekülő autós elütött egy embert (VIDEÓ)

A menekülő autós elütött egy embert (VIDEÓ)

A fővárosi rendőrök közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki a 21 éves férfit.

Egy autós január 7-én 12 óra 20 perckor – lopási szándékkal – behajtott Budapesten egy XVIII. kerületi telephelyre. Miután észrevették, a telephely egyik munkatársa vissza akarta tartani, de elsodorta az előtte álló férfit, majd elhajtott. A dolgozó könnyű sérülést szenvedett. 

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói január 10-én megtalálták az autót, és kerepesi lakcímén a feltételezett elkövetőt is elfogták. 

A 21 éves K. Miklóst közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett. Kiderült, hogy a férfinak sosem volt jogosítványa, és a járművezetéstől is eltiltották; ezek miatt felelősségét külön eljárásban vizsgálják, ahogy a lopás körülményeit is. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »