"A mély elszántság szinte sütött a szavainkból" – Sneider most az ellenzéki nagykoalícióról álmodó Márki-Zayban találta meg a szövetségest

"A mély elszántság szinte sütött a szavainkból" – Sneider most az ellenzéki nagykoalícióról álmodó Márki-Zayban találta meg a szövetségest

"Elég volt az önsajnálatból és a letargiából. Mindenkinek csatasorba kell most állnia, aki nem akar behódolni az Orbán bárók dölyfösségének" – szól Sneider Tamás lelkesítőnek szánt bejegyzése (a kellő számú helyesírási hibával, ahogy ez el is várható).

A "szociálisan érzékeny nemzeti néppárt" elnöke most éppen a páros napokon ellenzéki nagykoalíciót szorgalmazó, páratlan napokon pedig mozgalmat vagy pártot alapító hódmezővásárhelyi polgármester folytatott "rövid, kötetlen, de velős beszélgetést". EU-s zászlót azonban nem adott neki ajándékba, így nem sikerült megdönteni Botka "demokráciarekordját" – de talán majd máskor, sőt, az új barát talán összehozza européer cimboráival is Tamást, tőlük nagyon sokat lehet még tanulni. Az, hogy más üzenetünk nincs, csak az, hogy Orbán gazember, kiválóan megy már, évtizedek óta ez az MSZP jelmondata is. (A szélsőségesezés, nácizás és antiszemitázás szerencsére már megvolt.)

Az is beszédes továbbá, hogy Sneider a Jobbik színeiben megválasztott polgármesterek helyett azt a Márkit kereste fel, aki egyetlen alpolgármesterének MSZP-s képviselőt kért fel, holott jobbikost is választhatott volna.

Patkányozás is volt a frakcióülésen? – Jakabék már nem is számolják a kilépőket

Nem cáfolta a Jobbik szóvivője, hogy ott volt Vona Gábor korábbi pártelnök a szezonnyitó frakcióülésén, és azt sem, hogy vita alakult ki több jelenlegi képviselő és Vona Gábor között. A sajtó egy része arról írt a napokban, hogy hangos vita, kiabálás is volt az ülésen, sőt, voltak, akik patkányhoz hasonlították Vona Gábort. A szóvivő szerint konfliktus nincs, csak nem mindig találkoznak a vélemények a párton belül – írja a Híradó.hu.

Hírdetés

"Nem számít, hogy hány tagja van a Jobbiknak" – mondta a párt szóvivője arra a kérdésre, hogy a tömeges kilépés után mennyien maradtak a pártban. Jakab Péter az M1 kérdésére hozzávetőlegesen sem tudta megmondani, hogy mekkora a tagság. A szóvivő mindössze annyit mondott: szerinte pont elegen vannak.

Dúró Dóra frakcióból való kizárása után napról napra romlik a helyzet. Az anyagi és morális csődhelyzetbe sodort pártnak nincs jövője – ezt írta a Jobbik zuglói szervezetének volt elnöke pénteken, miután a helyi tagság feloszlatta magát. Czeglédi János szerint a tisztújítás óta a Jobbik egyre inkább balra tolódik, a húszfős alapszervezet ezért úgy döntött, hogy otthagyja a pártot. Az elmúlt hónapokban szinte hetente oszlatta fel magát egy-egy jobbikos alapszervezet, vagy hagyták ott az egykori tagok a pártot. A kilépők közül szinte mindenki a Toroczkai László féle Mi Hazánk Mozgalomban folytatta. A Jobbik mostani vezetősége viszont azt hangoztatta: elenyésző, maximum egy-két száz a kilépők száma.

Az Origó információi szerint viszont most már a tagság is számonkérte a pártvezetést a kilépések miatt. A Jobbik frakcióüléséről állítólag több tag is azt mesélte a portálnak, hogy a botrány akkor tört ki, amikor Szabó Gábor pártigazgató nekik sem mondott pontos számot arról, hogy mennyien hagyták ott a Jobbikot.

A vitát állítólag Vona Gábor felszólalása robbantotta ki, aki azt mondta: szerinte a már kilépett Toroczkai László és a még mindig alelnök, Volner János a felelős a Jobbik széteséséért. Amire Volner János úgy válaszolt, hogy a Jobbikot éppen Vona Gábor miatt hagyták ott már több ezren. Ezután a másik alelnök Stummer János is számon kérte Vona Gábort, nincs-e lelkiismeret-furdalása, amiért "elsőként hagyta ott a süllyedő hajót, mint egy patkány".

Jakab Péter hétfőn egészséges demokráciának nevezte a frakcióülésen történteket, bár azt nem cáfolta, hogy valóban volt szóváltás Vona Gábor és Volner János, valamint a párt több tagja között. A szóvivő ennek ellenére továbbra is azt állítja, hogy a pártban minden rendben – írja a Híradó.hu. Alább a mozgóképes összeállításuk.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239656&hash=0caf1de66436d72c&hd=1

Korábban írtuk: Heves veszekedés a Jobbik frakcióülésén: Volner számonkérte Vonát, aki "válaszul" leügynöközte, és visszarohant Budapestre


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »