A megvezetett, szegény népek illúziói a gazdagodásról

A szegény népek könnyen megvezethetők, hiszen éppen azért szegények, mert folyamatosan megvezetik őket. A megvezetés kultúrájában élnek. Kevésbé blikkfangosan: szegények, mert nem ment végbe a polgárosodásnak és a civilizálódásnak az a folyamata, amelynek eredményeként ráhangolódtak volna az értékteremtés piaci gyakorlatára, beleszoktak volna a kereteibe. Jellemzően azt hiszik ezekről, hogy átugorhatók egy hangos népvezér biztatására, az államok eluralkodásával, a piacok megrogyasztásával, az önbecsapással, a Nyugat és a kapitalista gyakorlat „leleplezésével” — és egyébként is ők aztán átlátnak a szitán. Hát nem. Valójában azt sem értik, mitől gazdag vagy mitől szegény egy társadalom.

Ilyen szegény nép a magyar is. Nyilván vannak nála még szegényebbek is, de azért tartsuk fenn egy mércét. A magyar nép túlnyomó része nem tudja, hogy a liberális demokrácia és a kapitalizmus azért vált paradigmává a nyugati civilizációban, mert ez a kettős tudja a legalkalmasabb keretet teremteni a lehető legnagyobb értékteremtésre. Nem véletlenül alakultak ki elég sok vér, verejték, és könny árán. Az egyik vagy mindkettő lerombolása akár radikálisan beszűkíti az értékteremtés lehetőségeit. Amikor értékteremtésről beszélek, piacosítható értékekről beszélek — nyilván van egy csomó olyan szubjektív érték, amelyet én is fontosnak tartok (a vasárnapi délutáni amatőr versfaragástól kezdve a baráti társaságok lélektani mélységű beszélgetéseiig), de sajnos a világgazdaság és a népek gazdagodása kicserélhető értékeken alapul, és az idioszinkratikus (itt: egy népre speciálisan jellemző, zártkörű, máshol nem „értékelhető”) értékek nem ilyenek. (Ennyi a különbség piaci szempontból Bartók és Karthagó nevű banda muzsikája között.)

Hírdetés

Magyarországon az ilyen értékek túlnyomó részét multik termelik meg, de állammagyarok lopják el, aki utóbbiak maguktól nem képesek értékteremtésre, ezért a hatalmukkal visszaélve gazdagodnak. Nem érdekli őket egy olyan értékteremtési mechanizmus beindítása, amelynek eredményeként a magyar nemzet beleállhatna a világ piaci vérkeringésébe. Inkább kihasználják a magyarok túlnyomó részének évszázados illúzióit a nemzetünk Isten adta értékeivel és értékteremtő képességével kapcsolatban — elhitetve velük, amire a többségük szívesen lecsap, hogy van magyaros cselvetés, amellyel élre lehet törni. Súlyos félreértés. Az ilyen magyaros cselvetések miatt jutott oda az ország, ahol most tart — ez nem unortodoxia, ez az ortodoxia nálunk. Ahelyett, hogy a kormányzat a realitások mentén „nevelné” az országot, felkészítené a népét a versenyképes tudásra és viselkedésre, aláássa a maradék esélyeit is a sikerre. 

A magyar nép nagy többsége — leszámítva az innen elmenekülő, vagy a külföldre dolgozó részét — csak akkor fogja megérteni (bár akkor sem biztosan) a mélységes tévedését, amikor belátható időn belül kimutathatóan évente ezrek és tízezrek életét fogja követelni a magyar egészségügyi ellátás csődje, amikor nem lesz kifizethető nyugdíj, amikor az oktatási rendszer alsó-gambiai színvonalra sorvad, amikor a vonat nemhogy egy órán belül, de egy napon sem indul el, vagy egyáltalán nem fog járni. Amikor a fizetéséből már arra sem fog telni, hogy egy hét végén megnézze Pozsonyt vagy Varsót (nem Párizst és Londont mondom), és elcsodálkozzon a fényein és a házaik homlokzatain — bár éppenséggel e csodálkozásra már ma is volna oka. Csak amikor mindezek megtörténnek, akkor fog a magyarok többsége elgondolkozni azon, hogy tán nem kellett volna a tűzhely mellett megvárni, amíg Orbán megmutatja az utat a kapitalizmusból kifele (és örülni mindeközben a magyarok példátlan leleményességének).


Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »