A megújuló energiák problémái

A megújuló energiák problémái

Néhány, tőlünk nyugatra és északra fekvő ország „zöldagyú“ aktivistái létrehoztak egy klímavallást, amelynek fő mondanivalója az, hogy a széndioxid-kibocsátást 2050-re nullára kell csökkenteni. Hitük és meggyőződésük szerint ezzel megakadályozható lenne a Föld légkörének és óceánjainak melegedése.

Ennek érdekében hajlandóak bezáratni az atomerőműveket is, holott az egyik legtisztább erőműfajta, ami az előállított fajlagos energia után a legkevesebb káros kibocsátást (gázok, folyadékok, stb.) hozza létre. Folyamatos üzemű, működik éjjel-nappal. Ugyanakkor kinyitják a korábban bezárt szénerőműveket, mert kell az energia (pl. Németországban).

Mindkét energiaforrás időjárásfüggő. Az ezredforduló elején egyszer saját tapasztalatom alapján győződtem meg arról, hogy pl. napenergiával ez csak fikció, mert megtörtént, hogy télen folyamatosan 60 napig nem sütött ki a nap, ezt akkor dokumentáltam.

Szlovákia földrajzi fekvése és domborzata nem igazán kedvez a szélenergiának a többnyire északnyugati szélirányok miatt.

Szlovákia éves energiaigénye 5-7 nagyobb atomerőmű termelésének felel meg. Ezt úgy 30-35 ezer (!) darab szélerőművel lehetne helyettesíteni (ha állandóan fújna a kellő erősségű szél). Telepítésük lefedné Szlovákia területének  kb. 13%-át.

Ha ezt a tárolandó energiamennyiséget átszámoljuk akkumulátorigényre, akkor Szlovákiában a legújabb Tesla elektromos autó akkumulátorából kellene kb. 810 millió (!) darab. Ezt az irdatlan mennyiséget valahol biztonságosan el is kellene helyezni.

Ebből logikusan következik, hogy az akkumulátoros villanyautó csak egy átmeneti divathóbort. Amíg az ország gépkocsijainak csak 1-3 %-a akkumulátoros, az még elmegy (egy kis ideig)… Tehát ez sem fog szélesebb körben elterjedni…

Hírdetés

Akkor mi legyen a szél- és napenergiával? Mi a megoldás hosszútávon?

Kiegészítő energiaforrásoknak nagyon megfelelnek a vízerőművekkel együtt. A vízerőművek valamivel jobb kondícióban vannak, gyorsan indíthatók és az eltárolt vízmennyiség gyakorlatilag energiatárolóvá válik.

Ha oxidáljuk (pl. elégetjük) a hidrogént, elméletileg csak vízpára keletkezik. A kicsapódott vizet pedig újra lehetne bontani. De ettől még nagyon messze vagyunk. A hidrogéné a jövő!

Már annak is lehet örülni, hogy az USA néhány motorgyára már sikeresen tesztelt le vagy 10 fajta belső égésű hidrogénmotrot, hatásfokuk és teljesítményük összehasonlítható a benzines és dízelmotrokéval. Károsanyag-kibocsátásuk gyakorlatilag nulla. Más országok is kisérleteznek a hidrogénmotorral, az EU milliárdokkal akarja támogatni a fejlesztést.

Nagy jövő állhat a hidrogénnnel működő energiacella előtt, egyenesen villamos energiát állít elő, egyelőre kisérleti stádiumban van, már működik.

A sok pozitív érv mellett, ami a hidrogént illeti, van egy nagy, még nem teljesen megoldott feladat: mégpedig a hidrogén biztonságos tárolása és szállítása. Addig is azon kell munkálkodni, hogy kevesebb energiát használjunk fel, pl. hatékonyabbá tenni az elektromos fogyasztókat, kisebb autókkal furikázni a városban, stb.

Hacsak addig  nem pusztítjuk el magunkat!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »