A minap egy festményt nézegettem hosszú ideig. A képet Szkicsák-Klinovszky István festette, a címe pedig: A világosi fegyverletétel. Nézzék meg Önök is ezt a festményt. A képen mély életet megélt huszárokat, megviselt és szomorú arcú magyar embereket láthatunk. Ők ekkor, a festményen megörökített jelenet pillanatában már tudták, a magyar szabadságot az ő életükben már nem tudják visszaszerezni. Pedig ők mindent megtettek érte.
Az 1848-as szabadságharc történetét már mindenki kívülről tudja, s ez így van jól. De engedjék meg, hogy őseink harcát megpróbáljam ebben a cikkben picit más szemszögből értelmezni, s kicsit életszerűbbé, megfoghatóbbá tenni.
Március 15-e egy üdvtörténet, divatosan fogalmazva sikersztori, egy azok közül a nemzeti alkalmaink közül, melyeket ünnepnek merünk nevezni, hisz ahogy 1956. október 23-án, úgy 1848.márciusában is győzött a szabadságharc.
Viszont, ha a teljes képet nézzük, ugyanott tartunk: március 15-ének dicsőséges győzelmi mámora világosnál véget ért, az ötvenhatos szabadságharcosok küzdelmét pedig az orosz tankok és a szovjet túlerő torolta meg véresen.
Értelmetlen lett volna a küzdelmük mert nem érték el a céljukat? Dehogyis. Elárulta volna Görgei a magyar szabadság ügyét azzal, hogy letette a fegyvert? Talán nem. Nemzete árulója volt-e a külföldre menekülő Kossuth? Nemhiszem. Sokszor egy vezető, egy sportoló, egy tanár mindent megtesz a sikerért, de az egyes történések már nemcsak rajtuk múlnak.
Szarvától pár kilométerre terül el Királyfia, mely ma Somorja része. Tudta a Kedves Olvasóo, hogy a település közepén van egy barokk kastély, mely a Jeszenák család birtoka? S hallottak már arról, hogy itt nőtt fel Királyfiai Báró Jeszenák János, akit a szabadságharcban való részvétele miatt az úgynevezett pozsonyi 13 vértanú egyikeként végeztek ki, s aki Nyitra megye főispánja volt?
S azt tudták, hogy ki volt ennek a bizonyos Jeszenák Jánosnak az unokája?
Igen, Gróf Esterházy János aki egész életében, már fiatal kora óta a felvidéki magyarok érdekeit képviselte, pártelnökként, majd az egyesült magyar párt elnökeként a prágai nemzetgyűlésben, később Felvidék visszatérése után a Tiso-féle faszista szlovák allamban egyedüli magyar képviselőként, a zsidók deportálása ellen egyedüliként nemmel szavazva.
S mi lett Esterházy jutalma? Halálos ítélet, melyet életfogytiglanra változtattak, majd kényszermunka a gulágon, végül majd egy tucat csehszlovák börtön, melyek egyikében, Mírovban vissza is adta a lelkét a teremtőjének.
Feltehetnénk a kérdést. Vajon értelmetlen lett volna Esterházy életének küzdelme is? Hisz Felvidék a háború után újra Csehszlovákia része lett, és Beneš ezután meghozott dekrétumai máig kísértenek?
Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Mert nem helyzetekben élsz, hanem útközben“
– mondja Márai, aki élete felét emigrációban töltötte.
Nem az a lényeg, hogy meddig élünk, vagy mi az életünk célja, hanem hogy a megtett utat milyen
minőségben járjuk végig, hogy mennyire tudjuk kamatoztatni mindazt, amit onnan fentről kaptunk. S mennyit tudunk hozzátenni a mi picit életünkkel a Jóisten nagy tervéhez.
S ha így figyeljük a magyar szabadságharcosok, Petőfi, Görgei, Kossuth, Jeszenák vagy éppen akár Gróf Esterházy János életét, akkor egyértelműen kimondhatjuk, hogy bár azt a célt, melyet kitűztek maguknak, nem vagy csak részben érték el, de az ehhez megtett úton való helytállás miatt talán mindegyikük nagyobbat alkotott, mintha elérte volna a saját maga által kitűzött célt. Március 15-én, a Somorja melletti a Pipagyújtónál Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós volt polgármestere beszédében kiemelte:
Egy nép hősiessége nem feltétlenül a győzelmeihez kötődik, legalábbis nem az azonnali győzelmeihez. A győzelem szó igazi értelmét lexikális jelentése mellett erkölcsi töltete, lélektani felhangja adja meg, mert az igazi győzelem tétje a tisztességben való megmaradás. Az is bizonyos, hogy az utókor azokra emlékszik szívesen, azokra büszke, s csak azok közül választ példaképet magának, akik egyenes gerinccel éltek és haltak, s nem azokra, akik idegeneknek behódolva görnyedt háttal szolgáltak.”
Egy számomra fontos ember pedig mondta egyszer, hogy higgyem el, a Jóisten szeret minket és a legjobbat akarja nekünk, s ha hozzá fordulunk, s ha megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet azok mentén az értékek mentén, amiket Jézus tanított nekünk, akkor nem tudjuk elrontani. Mert Ő mindenből a legjobbat hozza ki, s csak Ő tudja, hogy mi a helyes irány.
Éljünk hát úgy, hogy ha majd egyszer onnan fentről visszanézzük az életünket, akkor tudjuk azt mondani, hogy bár sokszor elestünk, mindig megpróbáltunk felállni, s bár sokszor letértünk az utunkról, de igyekeztünk mindig visszatalálni arra, tiszta lelkiismerettel, egyenes gerinccel.
S hogy hozzájárult-e Kossuth, Görgei vagy Esterházy a Jóisten nagy tervéhez? Igen. Mert hosszú életük végén Istenhez fordultak segítségért.
Forduljunk mi is bátran a Jóistenhez, ha az élet vihara el akarna ragadni minket.
Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
