A megtépázott népszerűségű Macron is ellenállást hirdetett, ő a "nacionalista leprának" üzent hadat

A megtépázott népszerűségű Macron is ellenállást hirdetett, ő a "nacionalista leprának" üzent hadat

Emmanuel Macron francia államfő „tisztánlátásra” és „ellenállásra" szólított fel a „nacionalista lepra" erősödésével szemben, amely miatt a jelenlegi európai politikai helyzet őt a két világháború közötti időszakra emlékezteti.

„A félelmek, a nacionalista befelé fordulás és a gazdasági válság következményei miatt megosztott Európában szinte módszeresen látjuk megjelenni mindazt, ami az első világháború utáni Európa életét meghatározta az 1929-es válságig” – mondta a francia elnök az Ouest-France című francia regionális lapban csütörtökön megjelent interjúban.

„Józanul, tisztán kell látni, tudni, hogyan tudunk ellenállni demokratikus és köztársasági erőt képviselve” – tette hozzá.

Hírdetés

Emmanuel Macron – az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján, november 11-én Párizsban, csaknem hatvan állam- és kormányfő részvételével rendezendő ünnepség előtt  – vasárnaptól egy héten át 11 kelet- és észak-franciaországi megyében végiglátogatja a legfontosabb első világháborús emlékhelyeket.

A körút során a köztársasági elnök saját bevallása szerint „nem egyszerűen szembe akar nézni a történelemmel”. „A megemlékezésen túl szeretném megérteni ennek a történetnek a tanulságait. Ez ünnepi, emlékezési és a jövőnek szóló üzenet” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy „szuverénebb és multilaterálisabb Európára” van szükség.

„Európa veszéllyel néz szembe: a nacionalista lepra miatti szétesés és a külső hatalmak közti hánykolódás veszélyével. Azaz azzal a veszéllyel, hogy elveszti szuverenitását. Ami azt jelenti, hogy biztonsága az amerikai döntésektől és azok változásaitól függ, Kína egyre inkább jelen van az alapvető infrastruktúráiban, Oroszországot időnként megkísérti a manipulálás, a nagy pénzügyi érdekek és a piacok pedig sokszor nagyobb helyet foglalnak el, mint amit az államok képesek betölteni” – mondta a francia elnök.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »