A megszentelt élet napját ünnepelték a szabadkai ferences templomban

A megszentelt élet napját ünnepelték a szabadkai ferences templomban

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása ünnepén Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök szentmisét mutatott be a szabadkai ferences Szent Mihály-templomban. A szentmisén – minthogy 1997 óta ezt a napot az Egyház a megszentelt élet napjaként is ünnepli – a hívek mellett részt vettek a szabadkai és zombori szerzetesek, szerzetesnővérek, valamint a kármelita rend jelöltjei is.

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása ünnepén arról emlékezik meg az Egyház, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta a gyermeket a jeruzsálemi templomban. Mária és József a szokásnak megfelelően áldozatként két gerlét ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. Jelen volt Anna prófétaasszony és az öreg Simeon, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.

A szabadkai templomban tartott szentmise kezdetén az ünnepi bevonulást követően a főcelebráns megáldotta a hívek gyertyáit.

A szentmisén jelen voltak a szabadkai és zombori szerzetesek és szerzetesnővérek, valamint a karmelita rend jelöltjei is (a szerzetesi életre készülő jelöltek, akik rendi ruhát ugyan még nem öltöttek magukra, de próbaként a közösségi életben már részt vesznek), hiszen 1997 óta ezt a napot az Egyház a megszentelt élet napjaként is ünnepli.

Szentbeszédében Fazekas Ferenc püspök arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az idei év szentév, amelyet a remény jegyében ünnepel az Egyház. Ferenc pápa A remény nem okoz csalódást bullájában a keresztényeket a remény zarándokainak nevezi.

Hírdetés

A szerzetesek és a szerzetesnővérek mint a remény zarándokai fényt gyújtanak a mai világban – emelte ki a szabadkai főpásztor. – Ahogyan Jézust is bemutatták szülei a templomban és átadták a mennyei Atyának, úgy a szerzetesek élete is, de a mi keresztény életünk is átadás, önfeláldozás Istennek. A Jóisten gyújtson mindannyiunk szívében szeretetet, békességet és irgalmasságot – mondta a megyéspüspök.

A Szabadkai Egyházmegyében jelenleg harminc szerzetesnővér és tíz férfi szerzetes él, illetve szolgál különféle közösségekben. Valaha ennél sokkal több szerzetesrend és szerzetes működött az egyházmegye területén.

A szentmise végén Fazekas Ferenc püspök arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak a szerzetesekért, a szerzetesnővérekért és a lelki hivatásokért.

Ezzel az ünnepi szentmisével megkezdődött a Lourdes-i Szűzanya kilencede a ferenceseknél, horvát nyelven. A kilenced során 17.30-tól minden nap rózsafüzért imádkoznak az összegyűlt hívek, majd 18 órakor kezdődik a szentmise. (Magyar nyelven ezt a kilencedet az Avilai Szent Teréz-székesegyházban imádkozhatják közösségben a hívek.)

Forrás és fotó: Szabadkai Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »