Miközben Szlovákiában egy megvadult versenyló gyorsaságával trappol az infláció, kedvező hírnek is örülhetünk. Bár a statisztikai hivatal jelentése szerint májusban 12,6%-kal nőttek az árak, mi ez ahhoz a sikerhez képest, amit Eduard Heger kormányfőnek sikerült elérnie Berlinben?! A német kancellárral folytatott tárgyalásainak köszönhetően újabb fegyverszállítmányokat küldhetünk Ukrajnába. Az eddigi százötvenmilliós adomány után. A hír hallatán valószínűleg minden nyugdíjas és sokgyermekes családfő a szokásosnál is édesdedebb álomra hajtotta a fejét.
Míg a szlovákiai lakos hovatovább azon morfondírozhat, hogy a havi rezsiköltség leperkálása után a zsebében kuncogó krajcárokon két kiflit vagy tíz deka parizert vegyen, esetleg egy nyalókát az unokájának, netán spóroljon tíz liter benzinre, ami egyre inkább luxuscikknek számít, Szlovákia büszkén trombitálhatja bele a világba, hogy az eddigi bőkezűsége után újabb fegyvereket szállíthat az ukránoknak, akik „helyettünk is védik a békét”, és a szlovák segítségnek köszönhetően fogja térdre rogyasztani Oroszországot. Az ország elnöke, aki visszadobta a mentőcsomagot a parlamentnek, eközben a lengyel és az ukrán elnökkel kvaterkázott Ukrajna mielőbbi EU-s csatlakozásáról.
A fanfárok csitultával szétnéz a polgár, és nem érti, mi történik körülötte. Miért van az, hogy lassan minden összeomlik az országban, holott kardcsörtetésben és háborús propagandában lakosságarányosan talán világelsők vagyunk? Az egészségügy a padlón, a kórházakban osztályokat zárnak be, a fővárosban lassan már a rákos betegeket sincs aki gyógyítsa, tömegével menekülnek az orvosok és a nővérek a pályáról.
A vasúti utazás felér egy túlélőtúrával, hiszen keleten már a kalauzokat is kivonják a forgalomból, egyes vidékeken a vonatok vagy késnek, vagy el sem indulnak. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét az infláció töredékével próbálják pótolgatni, és a lakosságnak nyújtandó mentőöv fölött hónapok óta veszekednek; idestova fél éve élvezhetjük a kormány, az elnök asszony és az egész operett-társulat összes szereplőjének dicstelen alakítását.
Mindeközben (nagy hírverést ugyan ez sem kapott) kiszivárgott, ahelyett, hogy tülekednének ide a befektetők, az országból 1,7 milliárd külföldi tőke távozott, és az ország legnagyobb alumíniumgyára leállással fenyeget az égbe szökött energiaárak miatt. Sebaj, hiszen csekély negyvenmillió euróért megépül Pozsonyban egy palagázos tutajokat ellátó kikötő, ahol a pazar befektetés után majd fogadni tudjuk a még drágább üzemanyagot – a szociális állam még nagyobb dicsőségére.
A sok melldöngető hír olvastán az embernek az az érzése támad, mintha a kínai nagy menetelésnek és a kulturális forradalom szlovákiai verziójának lenne boldog résztvevője. Annak a szerencsétlen fickónak, akit a minap medve támadott meg a faluja közelében, még ezen filozofálni sem volt érkezése. A sokgyermekes apa olyan súlyos anyagi helyzetbe került, hogy miután nem futja neki autóbuszra, kénytelen gyalog járni – az erdőn keresztül – munkába. Itt érte a mackó támadása. A kárpáti barna medvét természetesen nem érdekli az inflációs ráta alakulása, sem a Seychelle-szigeteki nyaralás, ő csak a bocsait akarta megvédeni egy képzelt támadástól. Mert az állatnak legalább annyi esze van, hogy hallgatva az ösztöneire és a fajfenntartás parancsára, törődik az övéivel.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
