Megerősítette a Médianács egyik, RTL-lel szemben tavaly meghozott másodfokú határozatának jogszerűségét a Fővárosi Törvényszék – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint egyes műsorszámok feliratozásának elmaradása miatt bírságolta meg az M-RTL Zrt.-t az NMHH Hivatala tavaly júniusban, ám e döntés ellen a médiaszolgáltató fellebbezéssel élt.
A másodfokon eljáró Médiatanács a hivatal döntését helybenhagyta, és a fellebbezést elutasította. A médiaszolgáltató ezt követően bírósághoz fordult, a Fővárosi Törvényszék friss ítélete a Médiatanács álláspontját erősíti meg.
Az erről szóló tájékoztatás tudomásul vétele mellett a testület október 8-i ülésén közigazgatási eljárást indított a TV2 Zrt. ellen téves korhatári besorolás miatt – írták.
Kifejtették, hogy az M-RTL Zrt. egy, a Médiatanács által 2023 szeptemberében meghozott másodfokú határozat felülvizsgálatával kapcsolatban fordult a bírósághoz, ám az alaptalanként utasította el a médiaszolgáltató és vezető tisztségviselője keresetét.
A Fővárosi Törvényszék ítéletének előzménye, hogy az NMHH Hivatala az RTL 2022 október, november és december hónapokban közreadott műsorfolyamát vizsgáló határozatában megállapította, hogy a médiaszolgáltató az említett időszakban több alkalommal is megsértette a fogyatékossággal élő személyek számára hozzáférhető műsorszámok feliratozására vonatkozó törvényi rendelkezéseket, és emiatt összesen 1 150 000 forint bírságot szabott ki az M-RTL Zrt.-re.
A Fővárosi Törvényszék az ítélet indoklásában kitér arra, hogy, a médiatörvény egyértelművé teszi: a műsorszámokat azok teljes időtartama alatt köteles feliratozni a médiaszolgáltató – tették hozzá, azzal együtt, hogy a feliratozott műsorszámok előtt továbbá jelezni kell azt, hogy az adott műsorszám feliratozott formában is elérhető a médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó teletext-szolgáltatáson.
Hangsúlyozták, hogy ez alól a kötelezettség alól a jogszabály nem enged sem kivételt vagy kimentést a médiaszolgáltató számára, sem pedig mérlegelést a hatóság számára, önmagában már az a tény megalapozza a jogsértés megállapítását, ha a feliratozás nem történt meg a műsorszám teljes időtartamában.
Közölték azt is, hogy a Médiatanács október 8-i ülésén megállapította, hogy közvetett és közvetlen módon is ábrázolta a szexualitást a TV2 Tények Plusz (198.) című műsorszámának augusztus 9-én 18 óra 45 perctől sugárzott része.
A közlemény szerint a III. korhatári kategóriába sorolt, tizenkét éven aluliaknak nem ajánlottan közzétett „Nálunk minden belefér” című műsorrész egy közterületen lefolytatott szexuális aktusról készített, interneten közzétett videófelvételt emelt át a műsorba, és részletezően kommentálta is azt.
A műsorszám változatlan tartalommal elérhető a Tények.HU-n, illetve a TV2 Play-en is – fűzték hozzá.
A testület megállapította, hogy a riport felnőtt témával foglalkozott, és a több platformon is közzétett műsorszám feldolgozása nem volt a 12-16 év közötti korosztály érettségi szintjének megfelelő, ezért a műsorszámot a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, és a lineáris médiaszolgáltatás esetében ennek megfelelő, 21 órát követő időpontban közzétenni.
Mivel a médiaszolgáltató a műsorszámok közzétételével összesen négy alkalommal vélelmezhetően megsértette a korhatári kategóriába sorolásra és a közzététel időpontjára vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a Médiatanács közigazgatási eljárást indított a TV2 Zrt. ellen.
Eljárás indult a Rádió 8 Körmend Kft.-vel szemben is a Körmend FM július 22. és 28. között sugárzott műsorával kapcsolatban, a hatósági szerződésben rögzített műsorstruktúrától eltérő műsor sugárzása miatt.
Mint írták, két bejelentés is érkezett a Rádió1 Balázsék című műsorszám szeptember 3-i adására vonatkozóan, amelyben a hallgatók szerint a műsorvezetők állatkínzásra utaló beszélgetést folytattak, azonban a Médiatanács vizsgálata nem tárt fel jogsértést.
A testület megállapította, hogy sem a klasszifikációs rendelkezések, sem más médiaigazgatási szabály megsértése nem vetődött fel, ezért közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása nem indokolt.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is, a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »