A Márki-Zay jelenség…

A Márki-Zay jelenség…

Márki-Zay mögött már ott áll a doktor bácsi, s mondja: „nem kell félni, nem fog fájni”!

Tulajdonképpen szindrómát kellene írni, mert a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztáson győztes Márki-Zay Péter eddigi beszédei, írásos nyilatkozatai egy-egy betegségre utaló tünetcsoportot jelentenek. Sőt, többre, mint betegségre, olyan szimptómák együttesére, amelyet mondjuk ki nyíltan: kórságnak nevezhetünk.

Ezt szinte mindenki látja, nem is ez a lényeg, hanem ami mögötte van. Mi van mögötte? A nagy semmi. Márki-Zay azért futhatott be, mert már az előválasztáson résztvevők többségének is elege volt a többiekből – Gyurcsánynéból, Jakabból, s a fiatalos, szépre nyírt szakáll mögötti Fekete-Győr személyről is kiderült, nem komoly férfi, nemhogy államférfi.

De akkor még – tavaly ősszel – nem mondta el kilométernyi szövegeit Márki-Zay. Vagyis a jámbor és jobb indulatú balosok még nem ismerték. Mi sem. Most már látjuk, a hatalmas önteltség és gőg mögött nemhogy a magyar valóság ismerete hiányzik, de mindaz, ami valakit nagy politikussá tehet.

De hát mit tegyünk?

Hírdetés

A kormány- kritikus, nyíltan és kiosztott szereposztásban, szalonképes és trágár gyalázkodásban élvezkedő ellenzéknek ennyire futja. Mégsem lehetünk nyugodtak, mert éppen most folyik a tréning: Péter, ne mondd ki, mit akarsz majd tenni, ígérj jóléti rendszerváltást, minden társadalmi csoportnak fényt és halhatatlanságot!

Szóval normális magyarok, vigyázat! Márki-Zay mellett már ott áll a doktor bácsi, s mondja: „nem kell félni, nem fog fájni”! Csak most kezdődik az igazi választási küzdelem!

Patakfalvy Katalin

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »