A Mária Légió szőgyéni prezídiumának adventi missziója

A Mária Légió szőgyéni prezídiumának adventi missziója

A Mária Légió egy olyan lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a katolikus egyház tanítását vállalva, Szűz Mária szellemiségében közösen imádkoznak, karitatív tevékenységet folytatnak, lelki segítséget nyújtanak, evangelizálnak. A közösség elterjedt a világ szinte valamennyi országában. Közel hárommillió aktív tagja és ennél jóval több segítő-imádkozó tagja van.

A 2004 óta működő Mária Légió szőgyéni prezídiuma (elnöksége) nyolc tagból áll, jelenlegi elnöke Elzer Judit. Az Angyalok Királynője nevet viselő közösségnek közel kétszáz segédimádkozója van.

Sokrétű karitatív munkájukhoz tartozik a lelki napok, imaórák, zarándokutak, keresztény szellemiségű találkozók szervezése.

Aktívan együttműködnek az egyházközséggel és a faluban működő csoportokkal, szervezetekkel, intézményekkel.

A farnadi Szeretetotthon lakóival (Fotó: ZPS-Farná)

Az idei adventi időben sem tétlenkedtek. A hetente tartott imaórán kiosztott missziós feladatokat az elnökség közös összefogással teljesítette. Ennek alapján látogatást tettek a közeli Farnad községben található nyugdíjasok otthonába, melyről Elzer Judit így vall:

„A szőgyéni Mária Légiós testvérek, néhányan, látogatást tettünk a farnadi idősek otthonába. Az otthonban szeretettel vártak a lakók és az ott dolgozók is. Közösen elimádkoztuk az Örvendetes rózsafüzért, imádkoztunk szeretteinkért és a világbékéért. Majd adventi, karácsonyi és Mária-énekeket énekeltünk közösen, aminek az otthon lakói nagyon örültek. A végén Szent Család-szentképet ajándékoztunk a számukra és a személyzetnek is. Szeretettel kínáltuk az itthonról vitt aprósüteményt, amit Erzsi testvérünk készített. Nagyon sok szeretetet kaptunk tőlük és boldogan ajándékozták számunkra az általuk kézzel készített karácsonyi képeslapokat. Megígértük, hogy a nagyböjti időszakban újra meglátogatjuk őket” – mondta el az elnök asszony.

A Mária Légió prezídiumának ülése (Fotó: Berényi Kornélia)

Hírdetés

Ezt követően a Mária Légió tagjai, az adventi jótékonysági szeretetasztal rendezvényén szolgáltak, mely nyolcadik alkalommal várta nem csak a rászoruló családokat, de mindazokat, akik közös imára, beszélgetésre és együttlétre vágytak.

A hagyományos esemény a Csemadok alapszervezetével és az önkormányzattal közös szervezésben történt, ahol a helyi és a környékbeli vállalkozók által adományozott élelmiszert áldotta meg Zsolt atya, és jelen volt a cserkészek által közvetített betlehemi békeláng is.

Farkas Zsolt atya megáldja az adományokat (Fotó: Berényi Kornélia)

Advent utolsó hétvégéjén a Mária Légió és a szőgyéni Szépkorúak Klubja közös szervezésében történt a Regnum Marianum Akadémia évvégi előadása, amikor Farkas Zsolt atya a „Mária alakja advent fényében” című előadását tartotta meg, majd a légió tagjai agapéval kedveskedtek a szépszámú hallgatóságnak.

A szőgyéni Mária Légió az elmúlt húsz év alatt számos jótékonysági és keresztény értékrendet erősítő rendezvényt tud maga mögött. Aktivitása és lelkesedése az elmúlt évek alatt sem csökkent.

Együttműködve a helyi közösségekkel rámutat a keresztény értékekre, és missziós munkájával a jócselekedeteket gyakorolja.

Farkas Zsolt atya a Mária Légió jelképeivel a Regnum Marianum Akadémia előadásán (Fotó: Berényi Kornélia)

Ehhez a töretlen munkához kíván hírportálunk, további kitartást és lendületet a számukra.

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »