A Mária Légió kettős jubileumát ünnepelték Szatmárnémetiben

A Mária Légió kettős jubileumát ünnepelték Szatmárnémetiben

A Mária Légió szatmári egyházmegyei közösségeinek éves találkozóját tartották meg május 16-án a szatmárnémeti Szentlélek-templomban, ahol hálát adtak a Mária Légió helyi alapításának 25. évfordulójáért, valamint a Szatmárnémeti Keresztények Segítsége Régia fennállásának 15. jubileumáért is. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Schönberger Jenő megyéspüspök volt.

A találkozó délelőtt közös rózsafüzér-imádsággal kezdődött, majd Seffer Dániel székesegyházi plébános, főesperes tartott előadást a jelenlévők számára Imádkozva várni Isten ígéreteinek beteljesülését címmel.

 

Előadásában Seffer Dániel a Szűzanyát mint az imádkozó és reménykedve várakozó Egyház példaképét állította a hallgatóság elé. Rámutatott: Mária nem tétlenül várta Isten ígéreteinek beteljesülését, hanem állhatatos imádságban élt, életét pedig teljesen átszőtte az Atyával való kapcsolat, názáreti otthona valóban az imádság háza volt. Arra buzdította a jelenlévőket, hogy saját családjaikban és otthonaikban ők is teremtsék meg az imádság légkörét.

A főesperes az előadásban a Teremtés könyvének ígéretére is utalt, amelyben Isten nemcsak a Megváltót, hanem azt az asszonyt is megígéri, akinek gyermeke legyőzi a gonoszt. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra is, hogy a Mária Légió küldetése az Egyház lelki harcában való részvétel: az imádság által szembeszállni a bűnnel és a gonosz erőivel.

Felidézte a Mária Légió lelkiségét és küldetését, amely az Egyház szolgálatát, a hívek megszentelődését és az evangelizáció ügyét kívánja előmozdítani. Ezt követően az Apostolok cselekedeteinek azon részét állította a középpontba, amely a mennybemenetel utáni időszakot mutatja be: az apostolok és Mária együtt, egy szívvel és egy lélekkel imádkoztak az emeleti teremben, várva a Szentlélek eljövetelét. Seffer Dániel hangsúlyozta:

Rámutatott arra is, hogy a közös imádság ereje ma is megtapasztalható az Egyházban, például a szentségimádások, a 24 óra az Úrért imaalkalmak vagy a közösségi rózsafüzér-imádságok során. Ezért arra bátorította a jelenlévőket, hogy Máriát követve legyenek kitartóak az imában, tudjanak egy szívvel és egy lélekkel Isten elé állni, és életük középpontjába helyezzék Isten dicsőségét, az Egyház szolgálatát és a bűnösök megtéréséért való imát. Kiemelte:

Az előadást a szentmise követte, melynek elején Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: a jubileum nem csupán szervezettség, közösségi munka eredménye, hanem Isten kegyelmének jele. Arra hívta a jelenlévőket, hogy a hálaadás mellett tekintsenek vissza az elmúlt évtizedekre úgy is, mint a Szűzanya vezetésének és oltalmának megtapasztalására. Kiemelte, hogy

Szentbeszédében a főpásztor a Szűzanya példáját állította a hívek elé, aki teljes szívvel mondott igent Isten akaratára. Rámutatott:

Hírdetés

Hangsúlyozta, hogy a Mária Légió küldetése nem csupán egy közösségi forma, hanem misszió, amely az evangelizációt, az imádságot és a másokért vállalt szolgálatot helyezi középpontba.

A püspök külön is megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt 25 év során hűségesen építették és éltették a közösségeket az egyházmegye plébániáin.

A jubileumi alkalmon Batfalszki Mária, a Mária Légió egyházmegyei vezetője is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hálával emlékezett vissza az elmúlt 25 évre, felidézve a közösség indulását, az első találkozásokat, valamint azokat a személyeket, akik sok áldozatot hoztak a légiós közösségek megszervezéséért és fennmaradásáért. Kiemelte: a Mária Légió számára mindig fontos volt az imádság, a közösséghez tartozás és a mindennapi apostoli szolgálat, amely sok esetben csendes, háttérben végzett munkát jelentett. 

A szentmise végén Istvánfi Szilárd plébános és Bărbuț Petrică nagyváradi egyházmegyés pap szóltak a jelenlévőkhöz. Személyes hangvételű beszédükben kiemelték, hogy a Mária Légió tagjai sokszor csendes háttérszolgálatot végeznek, mégis fontos küldetésük van az Egyház és a világ „szebbé tételében”. Arra buzdították a híveket, hogy teljes szívvel ajánlják fel életüket Istennek, és ne féljenek újra kimondani az „igent” akkor sem, amikor az élet nehézségei próbára teszik őket.

Hangsúlyozták a Mária-tisztelet megélésének fontosságát is:

Hálával szóltak a közösség kitartásáról és tanúságtételéről, majd lelki vezérfonalat is adtak a jelenlévőknek: „meghallgatni az üzenetet, dönteni mellette és azt meg is valósítani”.

Arra bátorították a legionáriusokat, hogy bátran nézzenek szembe a nehézségekkel és kritikákkal, mert a hiteles keresztény élethez bátorságra és állhatatosságra van szükség.

A jubileumi találkozó közös ebéddel és testvéri együttléttel zárult.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala/Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »