A Margaret Island szivárványos zászlóval, a Punnany Massif „Népszabadság” feliratú pólóval provokálta a Fideszt Tusványoson Nagy Roland2025. 07. 25., p – 15:17 Tusnádfürdő |
Míg délután a Fidesz fontos képviselői tartanak politikai beszélgetéseket Tusványoson, addig este a meghívott zenekarok direkt vagy indirekt módon üzennek a kormánypártoknak.
A Telex tájékoztatása alapján csütörtök este a hamarosan feloszló Margaret Island lépett fel Tusnádfürdőn. A koncert során Lábas Viki, a zenekar énekesnője egy szivárványos zászlót lengetett a színpadon, miközben a zenekar Engedd, hogy szabad legyek című slágerét adta elő.
A Telex a koncert után elérte az énekesnőt, aki nyíltan ugyan nem üzent a Fidesznek, mindössze annyival kommentálta az esetet, hogy „szeretni csak szabadon lehet”. Ligeti Szilvia, a zenekar menedzsere pedig hozzátette,
a Margaret Island több koncertjén is feltűnt már a szivárványos zászló, például korábban a Budapest Parkban is használták már a jelképet
– írja a Telex.
Csütörtök este a nagyszínpad másik fellépője a Punnany Massif volt, akik szintén kormánykritikus üzeneteket fogalmaztak meg. Felcser Máté, a zenekar egyik frontembere egy „Népszabadság” feliratú pólóban lépett színpadra, melyet a NER 2016-ban szántott be. Később pedig az egyik kormánykritikus daluk (Elnézést kívánok) alatt a kivetítőn több magyar párt, köztük a KDNP, az Együtt–PM, a Jobbik és a Párbeszéd logója is áthúzva jelent meg mögöttük, a Fidesz és a Tisza Párt logója viszont kimaradt.
A 444. megkeresésére Farkas Roland, a Punnany Massif másik frontembere úgy nyilatkozott, reflektálniuk kell arra, ami történik Magyarországon. Hozzátette,
hosszú ideje hívják őket Tusványosra, a mostani koncertet pedig azért vállalták el, mert „egy picit meg szerették volna hackelni” az eseményt.
Az utóbbi hetekben több fesztiválon is erős kormánykritikus üzenetek jelentek meg: nemrégiben Majka debreceni fellépése robbantott ki nagy botrányt, lapunk pedig arról számolt be, hogy a Gombaszögi Nyári Táborban több koncert alatt is zúgott a „mocskos Fidesz”.
Kapcsolódó cikkünk
Az idei fesztiválszezon egyik jellegzetessége a magyar fesztiválokon, habár nem minden előadó és közönség esetében, hogy a fiatalok egyre hangosabban mutatják ki elégedetlenségüket a Fidesz-kormánnyal szemben. Nem volt ez máshogy a Gombaszögi Nyári táborban sem, ami miatt egyes vélemények szerint be kellene tiltani a tábort.
A magyar könnyűzene legnépszerűbb előadói egyre inkább a magyar kormány ellen fordulnak. Ez megjelenik a dalaik szövegében, vagy a koncerteken, a számok közötti összekötőszövegben. A tendencia talán idén tavasztól még jobban felerősödött, amihez meglepő módon a Pride, a meleg büszkeség menetének a betiltása vagy betiltásának kísérlete vezetett.
A civilek és a Pride elleni támadás
Orbán Viktor februári évértékelőjében harangozta be, hogy idén Magyarországon nem lesz Pride, elsősorban a budapesti felvonulást értve ezalatt. „…azt javaslom, itt menjünk át ellentámadásba. Írjuk bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. És pont. Sőt, azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő” – jelentette ki a kormányfő. A Pride betiltásával párhuzamosan elindult a kormánnyal szemben kritikus civilek és a szabad sajtó megregulázására tett kísérlet is, amit csak „ellehetetlenítési törvényként” ismernek. A Pride betiltására végül született jogszabály: szigorították a gyülekezési törvényt, de végül az ellehetetlenítési törvényről az Országgyűlés nem szavazott.
De a Pride betiltása sem lett túl sikeres, az idei melegfelvonulás rekordszámú, több százezer résztvevővel zajlott Budapesten. Nagyon sokan nem vagy nem csak a melegjogok miatt vettek részt a rendezvényen, amely végül Budapest Önkormányzatának társszervezésében és Karácsony Gergely védnöksége alatt zajlott.
A magyar könnyűzene élvonala nem csípi a Fideszt
Közben a könnyűzenei élet több szereplője tett kormányellenes kijelentéseket, vagy adott ki nyíltan kormányellenes dalokat.
A folyamat ugyan már régebben elindult, elég csak a Carson Coma 2023-as, Feldobom a követ című számára gondolni, vagy Beton.Hofi egy évvel korábbi Bagirájára, de több előadót is említhetnénk.
A koncerteken már évek óta érezni lehetett a Fidesz- és Orbán-ellenességet, de az idén sokkal erősebbé vált.
A Telex írta meg az egyik legnagyobb magyarországi könnyűzenei fesztiválról, a Fishing on Orrfűről, hogy már szinte minden előadó koncertje előtt zúgott a nézőtérről a „Mocskos Fidesz”. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a rendőrség drograzziával és rendőri akciókkal „készült” a fesztiválra, amelyek végül elmaradtak.
A helyzeten nem segít, hogy a kormány és médiája nyíltan támadja az Orbán- és kormányellenes előadókat, elég csak az Azariah vagy Majka elleni kampányra gondolni. De a Telex újságírói összeszámolták például, hogy Majka debreceni koncertje után, két nap alatt csak a Mandiner 44 cikkben támadta az előadót, és folyamatosan új írások születtek.
A „mocskos Fidesz” Gombaszögön
A „mocskos Fidesz” jelszó azonban nem állt meg Magyarország határain, megérkezett a Gombaszögi Nyári Táborba is. Több előadó koncertjén is lehetett hallani a magyar kormány elleni rigmust, de talán Beton.Hofi és a Dé:nash volt az a két előadó, akik leginkább vonzzák az Orbán-kormány-ellenes közönséget, illetve ilyen hangulatot képesek gerjeszteni. A gombaszögi „Mocskos Fidesz” a szlovákiai magyar média széljobb részénél is kiverte a biztosítékot. A korábban még a Magyar Szövetség elődpártjához, az MKP-hoz köthető Piros7-es a tábor betiltásáról, árulásról, aljasságról, „Gombaszög bemocskolásáról” ír, mert a közönség nem szimpatizál a Fidesszel.
És hogyan lehet valaki ennyire szemtelen, hogy belepiszkít abba a kézbe, amelyik eteti
– teszi fel a kérdést a szerző. A Piros7-es több cikket is szentelt a témának, de a Körkép.sk is bírálta a „gombaszögi mocskos Fidesz” miatt a tábor korábbi főszervezőjét Orosz Örsöt.
Tusványoson nem lesz Beton.Hofi
A „mocskos Fidesz” természetesen előadó és közönségfüggő, feltehetően nem minden fesztiválon és nem minden együttes közönsége fogékony erre. A Telex elemzése szerint azonban a magyarországi kormánypárt könnyűzenei előadók elleni kampánya azt mutathatja, hogy a Fidesz lemond a fiatal választókról, és inkább a fideszes magszavazók megőrzésére, aktivizálására fókuszálnak. A most zajló és Fideszhez köthető Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a gombaszöginél sokkal szűrtebb könnyűzenei kínálatból válogathatnak a résztvevők. Nem lesz sem Carson Coma, sem Beton.Hofi, sem Krúbi. Kérdés, a fiatalokat mennyira hozza lázba a Republic (maradék csapata), Rúzsa Magdi, a Magna Cum Laude vagy a Neoton Família.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


