A már nem létező járműveket kedvezményesen lehet törölni a nyilvántartásból

A már nem létező járműveket kedvezményesen lehet törölni a nyilvántartásból

A rendőrség felhívja rá a figyelmet, hogy 50 euró csökkentett újrahasznosítási illeték fejében ki lehet törölni a nyilvántartásból azt a gépjárművet, amely már nem létezik.

Ezt a lehetőséget július 15-től 2026. január 14-ig lehet kihasználni – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az intézkedés főleg azoknak az autótulajdonosoknak szól, akik saját kezűleg megsemmisítették vagy szétszedték járműveiket, illetve járműveik tűzvész vagy hasonló balesetek következtében megsemmisültek, de továbbra is szerepelnek a nyilvántartásban.

„Az ún. általános pardon célja hatékonyabbá tenni a nyilvántartást és megtisztítani az adatbázist a már nem aktuális adatoktól” – pontosított Hájek.

Hozzátette, hogy jelenleg 300 ezer érvényes biztosítás nélküli jármű szerepel a nyilvántartásban. Főleg régebbi Škoda, VAZ és Volkswagen járművekről van szó.

Az eljárást illetően először kérvényt kell benyújtani a tulajdonos állandó lakhelye szerint illetékes járási hivatalba (a közúti közlekedési főosztályra).

Hírdetés

A kérvényen szerepelnie kell a kérvényező és a jármű azonosítási adatainak, valamint egy hihető magyarázatnak, hogy miért nem létezik már a jármű.

A rendőrség szerint sem a forgalmi engedélyre, sem az autó rendszámára nincs szükség, de javasolt csatolni ezeket, ha az illető birtokában vannak.

A csökkentett újrahasznosítási illeték 50 euró, a nyilvántartásból való törlésért 5 euró közigazgatási illetéket kell fizetni.

A járási hivatal határozata után a kérvényt bármelyik közlekedésrendészeti főosztályon be lehet nyújtani.

„A rendőrség azt tanácsolja a lakosságnak, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, ha a nyilvántartásban szerepel nem létező járművük. Ez egy egyedülálló lehetőség, hogy kedvezményesen és egyszerűen megoldják ezt a helyzetet” – tette hozzá Hájek.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »