Július 1-jétől év végéig új célra: a nehéz helyzetű családok segítésére és gyermekek fejlesztésére lehet adományozni a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) REpont automatáinál, a visszaváltható italcsomagolások gyűjtőhelyein. Az adományok három segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet között oszlanak meg.
Naponta 6–8 millió italcsomagolás-visszaváltás történik ezeken a pontokon, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.
A REpont automatákon három megoldás közül választhatunk, attól függően, hogyan szeretnénk visszakapni az 50 forintos díjat: a legnépszerűbb megoldás a boltban levásárolható utalvány – a visszaváltók több mint 80 százaléka választja ezt; emellett lehetőség van bankszámlára utalni a pénzt – ehhez egyszerűen be kell olvasni a regisztrált bankszámlához tartozó QR-kódot; harmadik megoldásként pedig a kijelzőn kiválaszthatjuk az adományozás lehetőségét, ekkor a visszaváltott palackok után járó 50 forintos díjat jótékony célra ajánlhatják fel a fogyasztók.
A hátrányos helyzetű családokat segíthetjük
A program első szakaszában a gyermekgyógyítást támogathatták.
Az adományokkal Magyarország legnagyobb segélyszervezeteit, a Magyar Vöröskeresztet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, valamint az Ökumenikus Segélyszervezetet támogathatják a visszaváltási díjjal a fogyasztók.
Átmeneti otthonok és fejlesztő foglalkozások
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország különböző pontjain működő családok átmeneti otthonait fejleszti a támogatásból. Ezek az intézmények nemcsak lakhatást biztosítanak a krízishelyzetbe került családoknak, hanem a gyermekek számára közösségi és fejlesztő foglalkozásokat, a szülőknek pedig tanácsadást és munkaerőpiaci támogatást is nyújtanak, hogy minél előbb újraépíthessék az életüket. A szervezet emellett a hátrányos helyzetű gyerekeket fejlesztő játszótereinek fenntartását is finanszírozza a támogatásból.
Forrás és illusztráció: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »