A málenykij robot áldozataira emlékeztek Beregszászban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen emlékeztek meg november 19-én a málenykij robot áldozatairól.

November 19-én a málenykij robot áldozataira emlékzetek a Vérke-parti városban – Kurmay Anita

Az esemény kezdetén a jelenlévők a Rákóczi Főiskola udvarán megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című alkotását, mely a szabadságát elveszített ember jelképe is egyben.

Ezt követően a beregszászi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. Molnár János római katolikus esperes-plébános, Marosi István görögkatolikus parochus, valamint Taracközi Ferenc református lelkész megemlékeztek azokról, akik a nehéz időkben sem tagadták meg hitüket. Ezt követően az egyházi méltóságok áldást kértek a jelenlévők életére. Majd Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Főiskola történésze rendhagyó előadással emlékezett meg az elhurcoltakról.

Az istentisztelet végén az egybegyűltek felolvasták a beregszászi áldozatok nevét.

Egyetlen bűnök az volt, hogy magyarnak születtek.

Hírdetés

Az istentiszteletet gyertyás felvonulás követte. Az emlékezők elhelyezhették a tisztelgés koszorúit az 5. sz. iskola bejáratánál található emléktábláknál.

A málenykíj robot emlékműnél Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja fejtette ki gondolatait. „Kárpátalján alig akad olyan család, amely valamely felmenője révén ne lenne érintett a málenykij robotnak nevezett megtorlásban. A veszteségeken túl egyik nagy fájdalmuk ezeknek a családoknak, hogy soha senki sem kért tőlük bocsánatot a szenvedéseik miatt. Ez nagyon sajnálatos” – hangsúlyozta.

Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere megemlékezett az utolsó mélenykij robot túlélőről, aki nemrég hagyta itt a földi életet.

„Megbecsült honfitársunk magával vitte a kárpátaljai magyarság tragédiájának még élő emlékét” – mondta.

„Az elhurcoltakon kívül gyászoljuk azokat a gyermekeket is, akik nem születhettek meg, mert a fiatalok nem tudtak családot alapítani” – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnök asszonya.

A beszédeket követően a résztvevők az emlékműnél elhelyezhették a tisztelgés koszorúit és gyertyáit.

Kurmay Anita


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »