Vajon bebetonozott szerepmodellek határozzák meg egyes jobboldali értelmiségi csoportok hallgatását, csendes, visszafogott bírálatát, építő kritikáját vagy kesergését az éppen ordítozó intoleranciával szemben manapság?
Vajon bebetonozott szerepmodellek határozzák meg egyes jobboldali értelmiségi csoportok hallgatását, csendes, visszafogott bírálatát, építő kritikáját vagy kesergését az éppen ordítozó intoleranciával szemben manapság?
Miért gyalázhatják a keresztényeket, a konzervatívokat, a magyarul szépen beszélőket, vagy éppen a nemzeti érzelmű honfitársainkat álbaloldali és álliberális honfitársaink? Mi lenne a keresztény-konzervatív értelmiség nagy részének feladata, kötelezettsége ebben a rettenetes iszapbirkózásban? (Nem álkonzervatívokról és álkeresztényekről beszélek.)
Régóta azt figyelem, hogy mind a mai napig suttogva beszélünk régi dolgokról, történésekről. Úgy, ahogy szüleink és azok barátai suttogtak az ötvenes-hatvanas években. A mai napig belénk égett sémák határozzák meg a keresztény-konzervatív értelmiség nagy részének viselkedését. Vigyázunk, nehogy sértsünk, vigyázunk, nehogy véletlenül is félreérthetőt mondjunk, csak finoman és tapintatosan, mert mi lesz, ha ránk sütik a nacionalista, a szélsőjobbos, a rasszista, vagy éppen antiszemita jelzőt?
Inkább hallgat, lenyel, hagyja magát megalázni az igazi (és nem ál-) keresztény ember, álnéven ír a FB-oldalakon a gerillamédia portáljain, ájultan tisztel, vagy udvariasan szól vissza, jobb esetben magányosan küzd, de összeszervezett, magát pocskondiázni nem hagyó, a durvaságokat keményen visszautasító, az egységesen fellépni képtelen konzervatív értelmiség valamiért mindig alulmarad a mocskolódókkal, karácsonyfaelbontókkal, keresztfűrészelőkkel, adventi kettős kereszt állítását megtiltó polgármesterekkel, jászolrombolókkal szemben.
Kinek akarunk megfelelni? Mitől félünk? Netán nem éppen azért mernek pocskondiázni keresztény érzelmű embereket, mert a csendes ellenállást gyávaságnak fogják fel? Rájátszunk vajon arra, amit a Kanadába emigrált író mondott? „A magyar genetikusan alattvaló.” (Genetikailag egyébként.) Ezt is csendesen nyelte le a „moslékzabáló” keresztény-konzervatív értelmiség jó része.
Kérem! Én nem zabálok moslékot! Nem is hallgatok röfögést! Rezisztálok, ha kell, magányosan, de természetesen békés eszközökkel! Még ha a fővárosi ellenfél (nem ellenség!) gyűlöl, csúfol, képződménynek és még ki tudja minek is nevez bennünket.
Gundy Sarolta – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
