A magyarság újabb arculcsapása: Orbánék kitüntetik a magyargyűlölő Imre Kertészt, ráadásul augusztus 20-án, s azt hazudják, antikommunista volt – megcáfoljuk

A magyarság újabb arculcsapása: Orbánék kitüntetik a magyargyűlölő Imre Kertészt, ráadásul augusztus 20-án, s azt hazudják, antikommunista volt – megcáfoljuk

“Magas állami kitüntetést kap augusztus 20-án Kertész Imre – értesült a Heti Válasz. Ezen alkalomból különös jelentősége van Schmidt Mária legújabb publicisztikájának, mellyel a történész a friss Heti Válaszban méltatja a Nobel-díjas írót” – írja a lap világhálós kiadása.

Idéznek is egy bekezdést a “méltatásból”. Nézzük:

Kertész a kommunista diktatúra időszakában mindvégig kívülálló maradt, és így a rendszert alulról és kívülről vizsgálta, ugyanúgy, ahogy alulról és kívülről, és egyben üldözöttként élte meg a náci diktatúrát, mely sárga csillaggal jelölte meg, kiközösítette, Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálta. Írói életművét arra tette fel, hogy megértse és megértesse a két emberellenes diktatúra tapasztalataiból levonható tanulságokat. Ez szembement a »politikailag korrekteknek« a diktatúrák összehasonlíthatóságára vonatkozó tilalmával.

Nos, nem árulunk el újdonságot azzal, hogy Schmidt Mária hazudik, ez ugyanis fajtájának egy egészen hétköznapi sajátossága. Portálunk két írásban is leleplezte a “kommunista diktatúra időszakában mindvégig kívülálló” Imre Kertészt.

Hírdetés

Ezekből idézünk az alábbiakban a ma megjelent hazugságáradat ellensúlyozására, a kiváló Bistrán Demeter tollából:

Kertész nyilatkozataiból tudjuk, hogy a koncentrációs táborból hazatérve befejezte középiskolai tanulmányait, s egy füst alatt belépett a kommunista pártba. Hogy miért? Állítása szerint (idézem a talányos kertészi szót) „illendőségből”. Tagja is maradt a sztálinizmus hazai élcsapatának egészen 1956-ig, ekkor ugyanis megszűnt a kommunista párt (akkori nevén Magyar Dolgozók Pártja). Mondhat tehát bármit Kertész Imre, a sztálinista párt tagja volt egészen a sztálinizmus, a sztálinista párt bukásáig. Nem volt kötelező belépni a pártba, s a kijózanodás után nem volt kötelező benne maradni. Kertész tehát a sztálinista diktatúra idején nem az áldozati oldalon állt, hanem „illendőségből” hűségesen szolgálta a diktatúrát. Ráadásul nem egyszerű párttagként tengette napjait. Előbb kommunista lapoknál, majd az 50-es évek elején az egyik minisztérium sajtóosztályán dolgozott. Vagyis káder volt. Miközben persze „felfüggesztve” érezte magát a számára állítólag idegen világban. (Kérdés, akkor mit érezhetett például egy recski rab?)

Kertész Imre 1994-ben a Szombat című zsidó lapnak elmesélte, hogy a háború után újságíróként kereste a kenyerét. Azt állította, először a Szikra című lap szerkesztőségében dolgozott. Ez a lap Kertész szerint 1946-ban indult. Utánanéztem. A dátum téves, a lap 1948-as számain ugyanis az I. évfolyam megjelölés szerepel.
A Szikra a kommunista ifjúmunkások hetilapja volt, 1950-től Szabad Ifjúság néven jelent meg. Tudomásom szerint az 1948 és 1950 közötti lapszámok hiánytalan gyűjteménye nem található meg nagyobb könyvtárakban, én sem jutottam hozzá a teljes anyaghoz. A hiányos évfolyamokat azonban figyelmesen átböngésztem. Írt ebbe a lapba többek között Várkonyi Tibor (ma a Népszava veteránja) és Paul Lendvai (akkoriban még Lendvai Pálként jegyezte írásait). Jó csapatba került tehát Kertész Imre.

1948 nyarán a kommunista párt egyesült a szociáldemokratákkal, pontosabban az utóbbiakat bepofozták a Rákosi-féle akolba. A kommunista élcsapat Magyar Dolgozók Pártja néven folytatta dicstelen tevékenységét, s ebből az alkalomból az elvtársak programnyilatkozatot tettek közzé. Ez a dokumentum ihlette meg az ifjú Kertész Imrét, aki Az élet programja című vallomásos írásában tett hitet a szocialista demokrácia mellett. (A cikk lelőhelye: Szikra I. évfolyam, 20. szám, 1948. szeptember 16., 2. oldal).


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »