A magyarság sorsdöntő államalapításai

A magyarság sorsdöntő államalapításai

A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETÉNEK KIS TÜKRE I-II.
Megismerhetjük ebből a műből, a Szittyaországból elindult magyar törzsek történetét az Árpád-ház kihalásáig. A könyv a magyar történelem igazságát tükrözi. Jövőnk legfontosabb tételét tárgyalja: A HUN-MAGYAR azonosságot, mely a hunok európai történetével kezdődik, Jézus születése utáni időben való Kárpát-medencei birtokolásunkra és létezésünkre vonatkozólag, a magyar nép Kárpát-medencei birtokolási jogának bizonyításában.

Tárgyalja a hun-avar azonossági vonatkozásokat és a hun-avar-magyar népi, faji, nemzeti és vallási folytonosságot – I. István koráig.

TARTALOM:
I.
Milyen nemzetből való vagy
A hunok európai története
Atilla, a hunok nagy királya
A NEMLÉTEZŐ „KATALAUNI CSATA”
Kik voltak a hunok?
Honnan jöttek a hunok?
Hol lakott Atilla…?
A hunok eredete
A hunok történelmi időrendje
A hunok története Atilla halála után
A gepidák
Két hun dinasztia Atilla halála után
A hunok nemzeti vallása
Franciák és magyarok
Utószó

Térképek
A Római Birodalom i. sz. 375 -ig
A Hun Birodalom i. sz. 375 után
Pártos

II.
Bevezető tudnivalók
A kaukázusi kidarita hunok története
Ó-magyar fejedelmek uralkodási sorrendje

*
SORSDÖNTŐ ÁLLAMALAPÍTÁS
Megdöbbentő tényfeltárással találkozhatunk ebben a műben, mely szerint:
„Az évszázados Habsburg erőszak, és a csaknem félszázados marxista terror után a Magyar Népnek az a legfontosabb, hogy Szent Koronánknak a megbecsülése és a Szent Korona Tanának alkotmányos államhatalomként való elismerése törvénnyé lett. A „történelmi múltunkra” támaszkodó indokolások bármikor megváltoztathatók. Ehhez azonban szükséges az »igaz magyar történelem« ismerete és tanítása, vagyis hivatalosítása.”

Ezt a célt kívánom szolgálni ezzel a könyvvel is. A hiteles és igaz történelemtudat – az eddigi „finnugoros” és „szentistvános” történelmünkkel azonban élesen szemben áll. Szimbolikusan kifejezve: éppen úgy, mint 1000 évvel ezelőtt egymással szemben állt: István és Koppány.

A jelenlegi, hivatalos történelemszemléletünk éppen úgy „felnégyelte” igaz történelmünket, miként „Szent István” tette Koppánnyal, vagy amiként a „művelt Nyugat” Trianonban szintén „felnégyelte” Hazánkat, a római zsidókereszténység ezeréves „védőpajzsát”. Ez a könyv nem vád! Célja: a „történelmi Igazság” tanítása. Ismét a vérünkkel testté lett Jézus Urunkra hivatkozom, mert Ő mondta:
„Az Igazság tesz szabaddá benneteket!”

„Megtudhatunk mindent a Magyar Egyházról, az igazi Boldogasszonyról, Jézus Urunkról, és a tényről, hogy Ő is annak az ŐSI NÉPNEK legnemesebb hajtása, amiből a szabir-magyarság is származik.”

Részletek a kötetből:

Igen boldogan olvastam a Magyar Köztársaság Kormánya T/1816. számú törvényjavaslatában a Szent Koronánk újramegbecsülését Istváni államalapítás emlékezetében az alábbi sorok szerint:
„Az államalapításhoz szorosan kötődik a Szent Korona, amit más megközelítésben az államalapítás tárgyiasult emlékének is tekinthetünk. Az államalapítás óta eltelt évszázadokban pedig kialakult a magyar közjogi gondolkodásban a Szent Koronának egy sajátos közjogi funkciója is, melyet Szent Korona Tanként ismer az államtudomány. A Szent Korona Tan szerint a Koronában testesül meg a történeti alkotmányosság, az alkotmányos államhatalom.”

A „Szent Istvánnak” nevezett I. István királyunk államalapításának fontosságát pedig az alábbi indokolásban olvashatjuk:
„A 2000. évben kerül sor a kereszténység felvételének és Szent István államalapításának ezredik évfordulójára. Az államalapítás a nemzet sorsát ezer éven át meghatározó sorsforduló volt, s egyben kijelölte azt az utat, amely ma ismét aktuális, Európához való tartozás igényét, a fejlett Nyugathoz való csatlakozás programját.”

Elmélkedjünk a fenti indokolásokon – az igaz magyar történelmet alapul véve. Tényleg a „Szent Istvánnak” nevezett, de római pápa által szentté soha nem avatott I. István királyunk vezette be hazánkban a római kereszténységet – azt, amit ma teológiai nyelven zsidókereszténységnek nevezünk.
Valóság az is, hogy ezer éven át azt tanították a magyarnak, a „művelt Nyugat”-hoz való csatlakozása mentette meg népünket a pusztulástól. E sorok írója is így tanulta ezt az iskolákban, és ez a történelmi felfogás „hivatalos álláspontot” képez ma is…

E könyvben – az eddigi történelemtudat megváltoztatása érdekében – elmondjuk a következőket:
l. Felsoroljuk hatalmas népünk sok államalapítását, melyeknek az egyike volt I. Istváné (Szent Istváné), amit mi „sorsdöntőnek” nevezünk.
2. Elmondjuk és ismertetjük, hogy milyen volt az a „művelt Nyugat” Szent István korában… és
3. A „sorsdöntő államalapítás” ezer évének történetét.
4. Szólunk a Szent Koronánk történetéről és a Korona titkáról.
5. Hiteles fordításban közöljük Szent István Dekrétumait a Corpus Juris Hungarici-ből.

***

„Mint arról korábban is szó volt: a nemzet külső és belső ellenségének legfontosabb ténykedése, hogy megbénítsa áldozata történelmi tudatát. Származását tagadja, vagy csúnyán eltorzítja, hogy az ősi mítosz helyére valamilyen torz hiedelmet csempésszen.
Történelmünk torzítását szolgálta Anonymus a Gesta Hungarorummal, míg a külföldiek közül csak két példát említünk: Brambe rg Ottó nevű történész könyvében (1140) olvasható: „A természet nagyon szép külsővel áldotta meg Magyarországot, ám vagy a sorsot kell hibáztatni, vagy az isteni türelmet csodálni, hogy e szörnyű embereknek ilyen gyönyörűséges országot adott.”

Aeneas Silvi us Piccolomini: Cosmographia című írásában (1450-ben) a magyarságra vonatkozóan a következőket írta: „A magyarok rokonai és leszármazottai az Ázsiában pogány vadságban élő szkítáknak és joguroknak, s nyelvük is egyezik a Pannóniában élő magyarokéval.”

Ezekben a példákban találni azokat torzításokat, melyek helyére odacsempészték a „turáni átok” bénító fogalmát. Nincs és nem is volt turáni átok, de hitvány mesterkedés Nemzetünk ellen, főként apostoli királyaink és kiszolgálói részéről. És hogy ezek milyen elvetemültek voltak, arról kérdezzék meg Tonuzabát, Gyulát, Ajtonyt, Koppányt, Vazult, Vatát, Aba Sámuelt, Bánk bánt vagy Dózsát, a Zrínyieket, Nádasdyt, Frangepánt, Wesselényit, Thökölyt, Bocskait, Rákóczit, Martinovics – Hajnócziékat, Széchenyit, az aradi Nagyokat és Kicsiket, vagy kérdezzék meg Melindát, Zách Klárát, vagy a bécsi apostoli magyar király parancsára gályához láncolt rabokat, kérdezzék meg a kötélen száradó és pallostól lehulló fejeket, a Bécsbe és máshová szertelopkodott nemzeti kincseinket, váraink széthányt köveit, és kérdezzék meg a száz százezer hajdan tulajdonos, de jobbágysorba nyomorított magyart, kit az ősi földdel együtt úgy adtak-vettek, mint a barmot

Sajnos nemcsak a császárt, de a keresztény Európát sem érdekelte kultúrát teremtő múltunk és évezredes jószolgálatunk

Nyugat-Európa a pogányság, rokontalanság jelzőivel illet, holott népünk ezek ellenkezőjének a bizonyítására többezer éves Napimát őriz még ma is
Megdöbbentő, hogy Európa tudósai még mindig a német és -római felsőbbrendűséget hirdetik. Ezen tudományos kérdések tisztázási munkálatainál eddig az volt a vélemény, hogy hazai tudósaink távolmaradása nyeresége lenne mind a magyarságnak, az egyetemes emberi tudománynak, mert ők (adassék tisztelet a kivételnek) hiányos munkáikkal teret nyitottak idegeneknek, hogy az ún. turáni átkot a tudatunkba csempésszék

Illyés Gyula évekkel ezelőtti fogalmazását: „A magyar szellemi élet nem adott tárgyilagos képet a magyarságról”, ekképp módosítanánk: A MAGYAR SZELLEMI ÉLET ADJON TÁRGYILAGOS KÉPET A MAGYARSÁGRÓL!

Hírdetés

Magyarországon az idegen érdek íratja meg az iskolai, oktató történelemkönyveket, melyekből a magyar gyermekek nemzeti önbecsülést és öntudatot nem kapnak, hanem inkább – valamelyes szégyenérzettel – fordulnak el az így meghamisított saját múltjuktól, igaznak véve azt, hiszen az állami és egyházi iskolákban is ugyanazt hallják.
Napjainkban a fiatal nemzedék ráeszmél a félrevezető szándékra és sokszor előfordul már az is, hogy a középiskolai tanuló bátran szembefordul hamisságot tanító történelemtanárával

Ugyanis az igazságérzete adja az erőt. Hatalmas népünk történelmi igazsága pedig annyira megdöbbentő – sokezer éves mélységével -, hogy belőle természetszerűleg fakad a nemzeti öntudat, az ősök és hagyományaink tisztelete.
Sok szakembert foglalkoztat – a geopolitikai egység csodájával teremtett Kárpát-medence és népének története. Elsőnek talán abból a szakkönyvből fogok idézni, amely gyökerestől felborítja a mai magyarországi „hivatalos” történelemszemléletet, a finnugor-urali” származás hipotézissel együtt
*
TARTALOM:

A SZERZŐ ELŐSZAVA
I. Indoklás és elmélkedés a régi írások böngészésével;
II. Hatalmas népünk államalapításai;
III. Atilla nagykirályunk és birodalma;
IV. Az „Avar” néven ismert birodalmaink;
V. Rudnay Egyed írása: „A Nyugati Kultúráról”;
VI. Hogyan készült a nyugati világ Árpád-birodalmának elpusztítására?
VII. A „Sorsdöntő Államalapítás” előzményei;
VIII. A Sorsdöntő Államalapítás;
IX. A Szent Koronáról;

FÜGGELÉK:
• Szent István első magyar király dekrétumai – Szent Imre hercegnek elöljáró beszéd, melyben a herceget atyai tanításainak és parancsolatainak megfogadására inti…

• A káldeusok csillag-világa Esztergomban…

• Az ősmagyar népi csillag- és csillagképnevek…

*

MAGYAR BALLADA
Megismerhetjük a professzor úr élettörténetét a MAGYAR BALLADÁ-ból, melyben saját maga meséli el kalandos életútját a Kedves Olvasóknak.

Részletek a műből:

Elmélkedjetek Testvérek, és e szavak alapján vegyétek számadásba a Magyar Múltat!
Ebben a Pártos Birodalom története őstörténetünk legérdekesebb szakaszát képezi, éppen azért, mert a Jézusi magvetésnek itt volt a legbővebb aratása. Miután innen szakadtak ki a jászok, az avarok és Dentu-Mahgaria népe is, akik a Pártos Birodalom államvallást, a jézusi-péteri hitet vallották és hitték, az Úr Jézus, mint Mah-Gar-Ember fia – Népének történelmétől el nem választható

az Úr Jézus nem volt júdai. Ő a Mah-Gar népből született, a Mah-Gar nép vérével és testével járt emberként a földön, így hamisítás ez a júdai ideológia. S ha Ő a mienk, akkor a Magyar Nemzetség hivatásra való rendelése nem lehet kétséges

A TUDÁS MEGSZERZÉSE, TÖKÉLETESÍTÉSE az Úr Jézus követésében – Ő általa rendelt szent kötelességed, mert enélkül sem Istent, sem a Nemzetséget híven szolgálni nem tudod. Isten nem azért adta képességeidet, hogy azokat ki ne műveld, és magadban parlagon hagyjad. A Mah-Gar Nép Tudáskincsében benne foglaltatik:
– az Istennek és Igéjének ismerete – mint a Lelkiség forrása,
– az Úr Jézus Törvényének tudása – mint életünk és cselekedeteink indítéka és
– földi küldetésünk szerinti munka – a földművelés – a kézművesség, vagy a szellemi foglalkozások kötelezettsége.
Kinek-kinek képessége és rendeltetése szerint.
De először önmagadat kell rendbe tenned. Képességeidet kiművelni, tudásodat tökéletesíteni, tiszta lélekkel tiszta gondolatokat gyűjteni, hogy cselekedeteid is tiszták legyenek

Hagyománykincseink tehát még ma sincsenek kellően megbecsülve. „Szent István” dicsérete és ünneplése szinte elhajította azt a száz esztendőt, ami előtte Álmos-Árpádig létezik és dicsőséges. Fontos, hogy megismerjük az Ő hazatérésüknek a körülményeit, nehézségeit, mert Ők az utolsó hazatérők, honfoglalók is ugyanakkor, hiszen „Szent Istvánnal” a németek „honfoglalása” indul.

Ezek az idegen „honfoglalók” pusztítottak el mindent, ami a magyarság szent hagyományaiként élt a Nép lelkében. Rovásírásunkat is és mindenkit, aki magyar volt.
Idegen – főleg német – népeket telepítettek hazánkba, és a Kárpát-medencei magyar őslakosokkal együtt élő, és szintén őslakos népekkel való békességes együttélést ellenségeskedéssé változtatták. Ilyen lett a régi tótmagyar testvéri viszony is

TARTALOMJEGYZÉK:
BALLADA
„Az Istentől nyert világosság, tudás és kötelesség könyve” A Magyar Egyház Magyar Hitében
A SZERZŐ AZ OLVASÓHOZ
BALLADA
KÖSZÖNTŐ
A MAGYAR HIT ETIKÁJA
ISTENHEZ VEZETŐ TÖRVÉNYÜNK „HÉT PILLÉRE”

HAGYOMÁNYTANUNK
„PA”-hagyomány
„TE”-hagyomány
„SI”-hagyomány

PÉTER APOSTOL TANAI
Péter egyházalapítása
Mi az igazság Péter apostolról?
Péter állásfoglalása Saullal szemben
Péternek az Úr rendeli, hogy Őt megtagadja
Péter Rómában?

A MAGYAR EGYHÁZ
A Magyar Egyház Istenszemlélete
A Magyar hit alaptétele
A Vérszerződés megújítása
A Magyar Egyház álláspontja a világűri kérdésekben.
A MAGYAR HIT LITURGIÁJA
A kenyértörés szertartása
Családba fogadás (keresztelés)
Házasságkötés
Temetés

AZ ÚR FELÉ
A HITBEN VALÓ MEGERŐSÍTÉS KÖNYVE
A magyar hit fundamentuma
Mi a magyar hit?
A magyar hit tartalma és vallási kötelessége.
Hogyan hirdessük az igét?
Mi a bűn?
A hitben való megerősítés könyve
Hirdesd és tanítsd az Úr igazságát!
Kivonat
A hivatkozott talmudi idézetek

A MAGYARSÁG EREDETE ÉS A BOLDOGASSZONY
Nagyboldogasszony

HONNAN JÖTTÜNK HAZA
A keleti gócpont – Khorezm
Kik a „TÓT-ok?
Álmos

HOGYAN TÖRTÉNT A HAZATÉRÉS?
A KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSNYELV
NYELVTUDOMÁNY ÉS ŐSTÖRTÉNET
NYELVTUDOMÁNY ÉS ŐSTÖRTÉNET

SZABADKŐMÍVES VOLT BADINI URAM
Badini Uram jótanácsa
UTÓSZÓ

*

INDIÁNOK NÓGRÁDBAN:
ELŐSZÓ
AJÁNLÁS
I. WINNETOU
II. „RONGYOSOK”
III. „AZ INDIÁN CSAPAT”
IV. KALANDOS ZSÁKMÁNYSZERZÉSEK
V. AZ ELSŐ BÖLÉNY
VI. A BŐRNADRÁG
VII. AZ ELSŐ RÁDIÓ
VIII. ÁGYÚK AZ IPOLY PARTJÁN
IX. TŰZBEN
X. VERA
XI. NAGYMAMÓ
A SZERZŐ UTÓSZAVA

AZ UTOLSO NÓGRÁDI INDIÁN
I. A LUDOVIKÁS
II. A PILÓTA
III. A TAKARMÁNY-NAGYKERESKEDŐ
IV. FOGSÁGBAN
V. ALBERTO
VI. A JEZSUITA
VII. ÚJRA ITTHON
AZ UTOLSÓ NÓGRÁDI INDIÁN
REGE A PALOCHERCEGRŐL
Rege a Palóchercegről
*

RENDELHETŐ!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »