A magyarság harmadik Trianonja?

Köteles Ágostontól kaptam ma levelet, amelyben a következőket olvasom:

„És az utcára vonuló, konzumidiótákká degradált diákság, fiatalság ez ellen a kormány ellen tüntet. Egy nyíltan nemzetáruló-bérenc, “netto” gazember: Fekete-Győr András a politikai vezetőjük, szellemi idoljuk… – Istenem, hova jutottunk!?!

Ez a potenciális harmadik Trianon! … a fiatalság: “a nemzet jövője”… – ?!?!?

Sajnos, amit ír, az igaz. Az agyfertőzött konzumidióták – kortól teljesen függetlenül – egyre jobban szaporodnak hazánkban. Ám ha a diákságot vesszük górcső alá, akkor nagyon szomorú az ügy, mert a mai iskolarendszer, a társadalmi közbeszéd, a hazug és hamis médiumokból folyó negatív példák, a családi nevelés szinte teljes hiánya vezetett idáig! Persze az sem igaz, hogy nem vette észre mindezt a politikai elit, akiknek leginkább lenne erre ráhatása. Vegyük csak sorba:

1/ Kik vezették be a mai iskolarendszert? Kik szüntették meg a férfivá nevelés egyik legfontosabb állomását a katonaságot?

2/ Kik alakítják a jogrendet, amely a társadalmi közbeszéd alapja? Kik nem tettek semmit annak érdekében, hogy hazánk végre ne „következményeknélküli” ország legyen, hanem az összes gazdasági-politikai büntettet keményen ítélje meg a bíróság ? (pl. Gyurcsány miért nincs börtönben 2006 kapcsán is?) A társadalmi közbeszéd azért ilyen, mert nem erkölcsi parancs határozza meg, hanem a pártpolitikusok önérdeke!

3/ Kik az okai annak, hogy a médiumokból folyó negatív példákat a közbeszéd és a törvények nem ítélik el? (Kik vannak hatalmon 2/3-dal már harmadik ciklusban?) Miért nincs elég hazafi és honleány a pártképviselők között, hogy a törvények mindezt helyre tegyék?

4/ Kik lehetnek a felelősök azért, hogy a családi nevelés szinte teljes hiánya bekövetkezett hazánkban? Csak a szülők, akik szeretnék gyerekeiket tisztességesen felnevelni, néha 2-3 mellékállást is kénytelenek vállalni, mert a mai rablókapitalista világ csak az aranyborjú imádatát ülteti a magyar emberek fejébe?

5/ S végül kik tehetnek arról, hogy a nép nem érti azt a helyzetet, amit pártoskodásnak hívunk és ami idáig vezetett? Fekete-Győr csak eredménye annak, hogy a nemzettudatot sikerült teljesen kiirtani a magyar fiatalokból, és az idősekből egyaránt.

Hírdetés

Ráadásul a levél szerzője fel is tesz néhány igen fontos kérdést, amit azonban megválaszolatlanul hagy!

 

“Költői kérdések csupán? 

– HÁNYAN GONDOLKODNAK EL AZON, HOGY KIK A (valódi!) FELELŐSEI ENNEK A HELYZETNEK: a diákság, fiatalság nagy része gyalázatos szellemi nihiljének! 

Értem én, hogy miért kell az Orbán-kormány minden nemzeti tanterve ellen vészjóslóan ugatni, hörögni…! DE!(:)

– HÁNYAN VANNAK, AKIKET MÉG NEM GYÚRTAK BELE AZ AGY-MOSOTT TÖMEGBE!?  –  AKIKET MÉG NEM SORVASZTOTTAK EMBERSZABÁSÚ HERNYÓKKÁ?  ÁLLJANAK ELŐ ÉS HALLASSÁK HANGJUKAT –  EZEK TÜNTESSENEK A JÓ ÜGY ÉRDEKÉBEN!”

Itt azonban a jószándékú levél szerzője hibázik, mert 2006 óta már tudhatjuk, hogy tüntetésekkel semmit nem lehet elérni a mai “reklámdemokrácia” jellegű államrendszerben. Ám a végső következtetést helyesen vonja le, s így maga is megállapítja azt, amiben sajnos egyetértünk.

“AMENNYIBEN A MAI MAGYAR FIATALSÁG DÖNTŐ TÖBBSÉGÉT NEM LEHET VISSZAFORDÍTANI ERRŐL A LEJTŐRŐL, EZ LESZ A MAGYARSÁG HARMADIK ÉS EGYBEN UTOLSÓ TRIANONJA!!!

De  – hova tovább – minden más (európai) nemzeté is – ezért nem kellenek a nemzetállamok…!?       Ki-ki gondolja mindezeket tovább…!!!”

Igen ez a feladat! Mindenki gondolja tovább, s állapodjunk meg végre abban, hogy csak a hatalmon lévő pártpolitikai erő, illetve azok vezetői tudnának tenni ez ellen az újabb „Trianon” ellen! Ha azonban nem történik gyors változás, úgy fel kell készülnünk a közhatalomnak legalább részleges megszerzésére, hogy jó irányt feltudjunk mutatni, valódi népképviselői mintát legyünk képesek adni a pártfegyelemben tartott képviselő-politikusok számára, akikkel mintha elszaladt volna a ló. Széchenyi István mondatával fejezném be ezt a levélelemző írást: „Gondjaink megoldása kapcsán ne várjunk csak a kormányra, magunk is lássunk hozzá a feladathoz!” Vagyis először szervezzük meg végre magunkat! Építsük vissza a Nemzetünket, hogy annak helyi egységei képesek legyenek választókerületi követeket állítani, akik majd valóban a lokális ügyek mentén lesznek NÉPKÉPVISELŐK! Mert ha nem, akkor a helyi közösség gyorsan visszahívja azt aki eltévedt, s ez helyben – ahol ő és a felesége, gyermekei élnek – nem hagyható figyelmen kívül.

Dr. Bene Gábor

(A szerző a NEEM egyik önkéntes és pártonkívüli szóvivője)

NIF


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »