A Magyarországon még élő “holokauszttúlélők” különös sorsa

Hogy pontosan hány ún. holokauszttúlélő él még Magyarországon, nem lehet pontosan tudni. Az alábbi összeállítás csak a legismertebb túlélőket mutatja be. Sorsuk roppant érdekes kérdéseket vet fel, amelyekre persze nem kívánnak választ adni a hivatalos holokauszttörténészek. A különös az, hogy az alábbiakban bemutatott “holokauszttúlélők” közül azok, akiket Auschwitzba deportáltak, 15-16 évesen érkeztek a „haláltáborba”, ennek ellenére mégsem gázosították el őket. További érdekes körülmény, hogy nem mindegyiküket szállították Auschwitzba, és vannak közöttük, akiket továbbszállítottak onnan.

Forgács János 1928-ban született Gödöllőn. Onnan deportálták 16 éves korában előbb Aushwitz-Birkenauba, később pedig Dachauba. Mindegyik lágerben négy hónapot töltött. János bácsinak nem mindennapi élményei voltak: ő az, aki látta a „lángoló krematóriumi kéményeket” is. Legalábbis erről beszélt az RTL Klub 2011. március 22-én sugárzott, Házfoglalás a törvény nevében című műsorában. Mint akkor elmondta, 16 éves korában deportálták Auschwitzba. Majd a következőképpen folytatta „visszaemlékezését”: „Amikor megérkeztünk, azt láttuk, hogy valahol kéményekből tüzek, füst megy kifele”. Később elmesélte, hogy összes rokonát elvitték a „gázkamrába, majd a krematóriumokba, és mi ennek a lángját láttuk, ami a kéményekből kicsapott”. A műsorban megszóló „tekintélyes történészek” – Karsai László, Szita Szabolcs, Molnár Judit és Ungváry Krisztián – nem tartották szükségesnek, hogy felhívják a nézők figyelmét a nyilvánvaló hazugságra.

Gáti György 1936-ban született Karcagon. Először az ottani gettóba került édesanyjával, nővérével és a nagymamájával együtt. Úgy menekült meg a holokausztból, hogy valamilyen oknál fogva nem Auschwitzba deportálták, hanem az ausztriai Untersiebenbrunba, ahol mezőgazdasági munkát végzett a család. Később a németországi Bergen-Belsenbe, majd Theresienstadtba került. A vérengző, ipari népirtást végrehajtó nácik valahogyan mindegyik táborban elfelejtkeztek róluk. 1945 májusában az egész család kiszabadult, és visszatért Magyarországra.

Szigeti Imréné Goldschmied Erzsébet 1928-ban született Kapuváron. Őt 16 éves korában deportálták Sopronból Auschwitzba. Az „ipari méretű népirtás” helyszínén kerek hat hetet töltött el. Később az allendorfi munkatáborba vitték. Végül Eisenach közelében érte a „felszabadulás”.

A holokausztrendezvények egyik gyakori szereplője, Varsányi Imre 1930-ban született Megyaszón. Még nem volt 14 éves sem, amikor Birkenauba hurcolták a vérengző fasiszták. Azonban míg más gyerekeket elgázosítottak, őt valamiért életben hagyták. Később a muldorfi munkatáborba vitték. 1945-ben éppen egy vagonban deportálták volna valahová, amikor megérkeztek a „felszabadító” szovjet csapatok.

Rados Anna és férje, Danyi Béla mindketten “holokauszttúlélők”. Danyi Béla 1927-ben született Hangonyban, és ami egészen különleges „kiválasztottá” teszi: édesanyja zsidó, édesapja cigány származású volt. 16 éves korában deportálták Budapestre, ahol állítólag munkaszolgálatos volt, majd először Komáromba, onnan pedig egy müncheni munkatáborba szállították a “nácik és nyilas bűnsegédeik”. 1944 júliusában Auschwitzba vitték, ahol beteg- és hullaszállítóként dolgozott. Ő tehát azoknak a zsidó raboknak az egyike, akik az elgázosított foglyokat kicipelték a halálos gázzal telített gázkamrákból. Danyi Béla tehát közeli tanúja volt a náci népirtásnak, ennek ellenére, amikor a németek 1945 januárjában kiürítették az auschwitzi lágert, nem ölték meg, sőt még csak magukkal sem vitték. Bélát – több ezer más fogollyal együtt – ott hagyták Auschwitzban, és így mindent elmondhatott a „felszabadító szovjeteknek”. Haza is indult Magyarországra, azonban Katowice környékén elfogták az oroszok, és nem törődve azzal, hogy részben zsidó, ráadásul még cigány is, Lembergbe vitték malenkij robotra. 1946 májusában tért vissza Magyarországra.

Danyi Béla felesége, Rados Anna 1931-ben született, ugyancsak Hangonyban. 1943-ban Ózdra deportálták, később Nyíregyházára, Komáromba, majd Linzbe vitték munkaszolgálatra. Neki is nagy szerencséje volt, mivel őt sem vitték el Auschwitzba. 1945-ben Linzben raboskodott, amikor megérkezett a „dicsőséges” Vörös Hadsereg.

Fischhof Endre 1911-ben született Budapesten. Ukrajnában teljesített munkaszolgálatot, majd a Don-kanyarnál esett orosz hadifogságba. De a jóságos szovjet elvtársak elengedték, így ő hazajöhetett. 1944-ben őt is deportálták, de valamilyen rejtélyes oknál fogva őt sem Auschwitzba vitték, hanem Dachauba. Hogy ott volt-e gázkamra vagy sem, már végképp nem tudható, de mindegy is, mert Endre megszökött a vérengző nácik karmai közül.1945-ben visszatért Budapestre. A kommunizmus idején sem volt jó dolga, ugyanis 23 hónapot töltött el a recski munkatáborban.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »