A magyarországi napelemtüzek ugyanazon okra vezethetők vissza a Huawei szerint

A magyarországi napelemtüzek ugyanazon okra vezethetők vissza a Huawei szerint

Szinte kivétel nélkül kivitelezési hibák okozzák a napelemes rendszerekhez köthető tűzeseteket, amelyek jellemzően a telepítést követő fél-egy éven belül jelentkeznek – közölte a Huawei Technologies Hungary.

Emlékeztettek, hogy idén augusztusban több, feltehetően meghibásodott napelemes rendszer okozta tűzeset is történt. Gyálon és Vásárosbécen családi házakhoz kellett riasztani a tűzoltókat, míg Debrecenben egy bevásárlóközpontnál kapott lángra a napelemrendszerhez tartozó kapcsolószekrény.

A napelemek okozta tüzek azonban elenyészőek Magyarországon, az évi sok tízezer telepített napelemes rendszerre 20-40 eset jut. Idén eddig 22 alkalommal riasztották a tűzoltókat olyan tüzekhez, amelyeknél napelemrendszer is érintett volt – írta a Huawei Technologies Hungary az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai alapján.

A társaság egyúttal arra is rámutatott, kutatások igazolják, a napelemmel szerelt épületek többségénél regisztrált tűzesetek nem a szerkezetben bekövetkezett rövidzárlat miatt alakulnak ki, hanem többnyire kivitelezési, szerelési hiba miatt, amelyek viszonylag gyorsan kiütköznek, a tüzek rendszerint a telepítést követő fél-egy évben történnek.

Hírdetés

Mindezek miatt a legtöbbet azzal tehetnek a fogyasztók a napelemes tűzesetek elkerüléséért, ha

  • minőségi elemekből és megfelelő szaktudással készített erőművet vásárolnak, valamint
  • megbízható, tapasztalt kivitelezőt kérnek meg a rendszer telepítésére.
  • Ezen felül a napelemes tűzesetek kivédésében kulcsfontosságú lehet a folyamatos diagnosztika, amelyre már van szoftveres megoldás is.

Arra is kitértek, hogy fontos a napelemes rendszerek karbantartása is, évente érdemes szakemberrel ellenőriztetni a csatlakozókat, megvizsgáltatni a kábeleket, és portalanítani az invertert, hogy megfelelő legyen a hűtése – olvasható a Huawei Technologies Hungary közleményében.

(A nyitókép illusztráció.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »