A magyarországi és a szerbiai választásban is érdekelt a VMSZ

A magyarországi és a szerbiai választásban is érdekelt a VMSZ

Minden választásban, a magyarországi és a szerbiai megmérettetésekben is érdekelt a Vajdasági Magyar Szövetség, amely már javában készül a kampányra – ezt mondta a VMSZ elnöke reggel a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.


Várhatóan április 3-án lesz minden aktuális szavazás dátuma. A VMSZ a magyarországi parlamenti választáson a Fidesz-KDNP-t támogatja, a szerbiai előrehozott választáson pedig önálló listája lesz, az egyetlen magyar lista Szerbiában – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP a VMSZ stratégiai partnere, az elmúlt több mint 10 évben hihetetlenül szép utat jártak be közösen, azzal a céllal, hogy a vajdasági magyarság megmaradjon és a szülőföldjén boldoguljon – mondta a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az SZMR reggeli műsorában. Ezért a VMSZ arra törekszik, hogy a jelenlegi politikai erő maradhasson továbbra is hatalmi helyzetben és irányítsa Magyarországot a választás után, ami azt jelentené, hogy az eddigi építkezési folyamat tovább folytatódhat. Pásztor István arról is beszélt, hogy Szerbiában várhatóan előrehozott, rendkívüli parlamenti választást tartanak majd, valószínűleg szintén április 3-án. A VMSZ önálló listát állít, és átgondolt programmal készül a kampányra.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Lesznek magyar jelöltek más listákon, de a Vajdasági Magyar Szövetség listáján kívül másik magyar lista nem lesz. Ezért azt gondolom, hogy a magyar szavazópolgároknak aránylag egyszerű lesz a feladatuk a magyarországi választások tekintetében is, illetve az itteni választások vonatkozásában.”

Hírdetés

Az októberi határidő előtt jóval korábban, várhatóan már márciusban vagy áprilisban elkészül a Szabadka-Szeged vasútvonal. Felújítják a síneket, lecserélik a teljes szignalizációs rendszert és rendbe hozzák a vasútállomásokat, megőrizve azok eredeti szecessziós jellegét. A VMSZ most azon dolgozik, hogy elérje, hogy a határátlépés gördülékeny legyen.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Mire meglesz a vasút, akkorára legyenek meg azok a szabályok, amik lehetővé teszik, hogy másodpercek alatt gyorsan lehessen az útlevél-ellenőrzést lebonyolítani. Ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy gyorsan fog haladni a vonat, viszont utána fél órát vagy a menetidővel ugyanannyi időt vegyen igénybe az útlevél-ellenőrzés. Ez egy összetett kérdés, de ez a kérdés azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos, mert hiába lesz gyors a jármű, ha az ügyintézés lassú fog maradni.”

A Belgrád-Budapest vasútvonal szerbiai szakasza 2025-ig készül el. Több mint 100 kilométer sínpályát fektetnek le, emellett legalább 1500 építményt, például felül- és aluljárókat építenek, és mindezt úgy, hogy közben az élet mellette működhet – magyarázta Pásztor István.

Pannon RTV

The post A magyarországi és a szerbiai választásban is érdekelt a VMSZ appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »