Szégyen és gyalázat, amit az (egyelőre még) Magyarországnak nevezett gyarmat élére állított helytartóság művel a Gázai övezetben rendezett vérfürdő kapcsán. Az úgynevezett „harmadik világban”, a szorosan vett „kollektív Nyugat” határain kívül elhelyezkedő államokban hazánk tekintélyét sikerült teljesen porrá zúzni. Örülhetünk, ha a budapesti kormány iránti mélységes megvetés, melyet a cionisták és az USA előtti gyalázatos hajbókolás vált ki, nem háramlik rá a magyar népre.
A világon szinte mindenütt – számos nyugat-európai államban is –, hatalmas tömegtüntetéseken tiltakoznak a Gázai övezetben zajló népirtás, valamint Palesztina 1948 óta folyamatos izraeli megszállása és a palesztin nép elnyomása ellen. Nálunk pedig – a „demokrácia” és a „szólásszabadság” legnagyobb dicsőségére – nem csupán a palesztinok melletti rokonszenv vagy együttérzés kinyilvánítása tilos, hanem még a tűzszünet, a béke megteremtése mellett sem lehetséges demonstrációt szervezni.
A Földgolyó majd mindegyik országában akadtak neves személyiségek, politikusok, újságírók, értelmiségiek, színészek, írók, művészek, akik – akár egzisztenciális hátrányt is vállalva – lelkiismeretük szavának engedve hangot adtak mélységes felháborodásuknak, döbbenetüknek, látva a Gázai övezet lakóit sújtó elképesztő vérengzést. Kórházak, iskolák, lakóépületek, de még az öldöklés elől menekülők is célpontjai voltak a másfél hónapja tomboló bosszúhadjáratnak. De egyetlen egy magyarországi (szándékosan nem írok magyart, mert “aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan”) politikus, médiaszemélyiség, ismert értelmiségi, neves sportoló, színész nem akadt, aki nyilvánosan elítélte volna a gázai tömeggyilkosságokat, melyeknek hatezer gyermek esett áldozatul! (Kivéve persze a Mi Hazánkat.)
A sebesült, végtagjukat vesztett kiskorúak, nők, felnőttek száma pedig a negyvenezerhez közelít! Az övezetben járványok kitörése fenyeget, nincs élelmiszer, üzemanyag, súlyos gondok vannak a vízellátással… és egyetlen „magyar” közéleti személyiség sem volt képes másfél hónapja hallatni a hangját az üldözöttek, a szenvedők, a gyermekeiket elveszített szülők, egész életükre fogyatékossá vált gyermekek érdekében! Még a teljes, 2,3 millió főre becsült gázai lakosság kitelepítésére irányuló nyilvánosan hangoztatott szándék, valamint az egyik izraeli miniszternek az atomfegyver bevetésére vonatkozó hajmeresztő nyilatkozata sem váltotta ki a legcsekélyebb felháborodást sem idehaza.
Az úgynevezett „magyar politikai elittel” kapcsolatban persze nem lehettek illúzióink. De hol van a magyar értelmiség? Hol vannak a más ügyekben oly humánusnak mutatkozó médiaszemélyiségek, írók, színészek, ne adj Isten, sportolók? A magyarországi politikai-gazdasági-értelmiségi-kulturális „elit” tagjai vagy a legteljesebb mértékben aljasok és kegyetlenek, vagy pedig olyannyira rettegnek a nyugati világ egészét, benne hazánkat is markában tartó pénzoligarchiától, hogy megszólalni sem mernek. A harmadik lehetőség, hogy maguk is elhiszik a „palesztin-izraeli konfliktusról” a nyugati világban terjesztett médiahazugságokat. Gonoszok, gyávák vagy ostobák politikai, gazdasági és kulturális életünk meghatározó egyéniségei? Netán mindegyik jelző érvényes rájuk, mégpedig világszinten is egészen kiemelkedő mértékben?
Még elkeserítőbb a helyzet, ha a politikai és „médiaelitnek” a gázai vérengzés melletti lelkes kiállását is tekintetbe vesszük. Mert bizony a budapesti kormány még arra sem volt képes, hogy a tűzszünet megkötését sürgető ENSZ közgyűlési határozatot támogassa, vagy legalább – az európai országok többségéhez hasonlóan – tartózkodjon a szavazáson. A politikusok és médiájuk „Izrael önvédelmi jogának” hangoztatásával lényegében háborús bűncselekmények elkövetését hagyják jóvá. Pedig a palesztinok érvei sem söpörhetők le egykönnyen az asztalról, hiába tiltják a nyilvános hangoztatásukat a nyugati világban: a nemzetközi jog értelmében ugyanis egy megszállás alatt álló népnek joga van az ellenálláshoz, amely nem minősíthető terrorizmusnak! Az ENSZ Közgyűlésének számos határozata ( 2649/1970, az 2787/1971 és a 3103/1974.) világosan leszögezi: egy elnyomott, idegen állam uralma alatt sínylődő, gyarmati sorba kényszerített nemzet fegyveresen is szembeszegülhet az idegen, megszálló hatalommal! (Polgári személyek, nők és gyermekek megölése, fogságba hurcolása persze megengedhetetlen, még akkor is, ha hasonló borzalmas cselekményeket Izrael is számtalanszor elkövetett.) Ugyancsak több ENSZ-határozat nevezi illegálisnak a Ciszjordániában 1967 óta lendületesen zajló betelepülést, melynek eredményeképpen az izraeli telepesek (megszállók) száma lassan eléri a 700 ezer főt. A következmény pedig: immár elképzelhetetlen a „kétállami megoldás” megvalósítása is, hiszen Ciszjordánia és a Gázai övezet alkotná a palesztin államot. (Amely így a történelmi Palesztina területének csupán 22%-án jönne létre, holott az ENSZ 1947-es felosztási terve még a terület 45%-át jutatta volna a palesztinoknak – akik azonban lakosság 2/3-át alkották.) Csoda-e, ha a hazájuktól megfosztott, katonai kormányzás, illetve blokád alá vetett, másodrangú polgárként kezelt nép lányai és fiai nem törődnek bele balsorsukba, és teret nyer körükben a radikalizmus?
De bárhogyan is ítéljük meg a megtévesztően „palesztin-izraeli konfliktusnak” nevezett, borzalmas és véres történelmi folyamatot, a baj egyáltalán nem abból fakad, ki melyik oldal mellett teszi le a garast, vagy netán egyik mellett sem. Elismerem: mind a három álláspont (izraeli, palesztin álláspont, illetve a semlegesség) mellett hozhatók fel érvek, mindegyiknek van létjogosultsága. Ami ebben az egész rettenetes ügyben igazán vérlázító és teljességgel elfogadhatatlan, az egyrészt a palesztin „narratíva” nyilvános hangoztatásának – az úgynevezett demokrácia és jogállamiság alapelveinek súlyosan ellentmondó – tiltása! Mi több, a nagy „demokraták” még a béke, a tűzszünet melletti, az öldöklés befejezését követelő demonstrációk megrendezését sem engedélyezik, ami még a nyugati világban is példátlan! Ennyire erős lenne a megfelelési vágy a globalogazdi előtt? Másrészt pedig, mint azt fentebb kifejtettem, a magyarországi politikai-gazdasági-kulturális „elit” teljes erkölcsi megsemmisülését jelenti, hogy egyetlen politikus, ilyen-olyan híresség, megmondóember vagy potentát nem volt képes még arra sem, hogy a „Hamász aljas terrortámadását” elítélve legalább „önmérsékletre”, „arányos válaszra”, a „humánus szempontok figyelembevételére” szólítsa fel a bosszúszomjas Izraelt.
Értelmes, gondolkodó emberek számára eddig is nyilvánvaló volt: még ha esetenként az ellenállás bizonyos jeleit mutatják is, hazánk úgynevezett gazdasági-politikai-kulturális vezető rétegei idegen hatalmak, pontosabban a minket uraló világbirodalom szolgálatában állnak. (Hogy ez a tény ne legyen ennyire nyilvánvaló, ezért született a „szuverenitásvédelmi törvény”.) Azonban az a kérdés még megválaszolásra vár, miképpen süllyedt a hazai „elit” intellektuális és morális szempontból ilyen hihetetlenül mélyre.
G. B.
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
