A magyarokat már nem tudja átverni Dobrev az európai minimálbér-dumával

A magyarokat már nem tudja átverni Dobrev az európai minimálbér-dumával

Ez nem semmi!

Dobrev Klára nem akar leszállni a döglött lóról: belé akarja beszélni a magyarokba, hogy megvalósította, amit megígért: lesz európai minimálbér-szabályozás.

És tényleg, az uniós minimálbérről szóló irányelv elfogadása megtörtént, de ennek semmi köze ahhoz, amit Dobrev ígérgetett. Kósa Ádám EP képviselő ugyanis rámutatott a Hír TV-nek adott nyilatkozatában, hogy Dobrevék luxemburgi minimálbért ígértek a magyaroknak. Ez a tervezet pedig csupán arról szól, hogyan kell meghatározni az egyes tagállamokban a minimálbért.

Nicolas Schmit foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős uniós biztos Strasbourgban kijelentette,
„Azok az uniós országok, melyekben a minimálbért kollektív szerződések védik, nem lesznek kötelesek bevezetni a jogszabályt. A tagállamoknak értékelniük kell, hogy a meglévő minimálbér-szabályozásaik megfelelőek-e a tisztességes életszínvonal biztosításához, figyelembe véve saját társadalmi és gazdasági feltételeiket.”
Hozzátette, „a vonatkozó intézkedések meghozatalakor az Európai Bizottság tiszteletben fogja tartani a nemzeti hatásköröket, és figyelemebe veszi majd a nemzeti rendszerek sajátosságait is.”
De Nicolas Schmit már 2019-ben kijelentette: „nincs tervben egységes európai uniós minimálbér, miután túl nagyok a gazdasági különbségek a tagállamok között”.

Ettől függetlenül Dobrevék megmaradtak a magyarokat rendre félrevezető gyakorlatuknál, hadd reménykedjenek abban: Magyarországon is az unió legmagasabb minimálbére köszönt ránk, ami Luxemburgban 2257 euró, a legalacsonyabb Bulgáriában, 332, míg nálunk 542 euró. Ők meg közben a hazugság lángjánál sütögetik szánalmas politikai pecsenyéjüket.

Dobrev Klára tegnapi felszólalásában nemcsak tudatosan állított valótlant, hanem szándékosan, ám minden alap nélkül hergelt is a kormány, a miniszterelnök ellen. Először is kijelentette, hogy ez a szabályozás „kötelező a kormányokra”. Mit mondott Schmit? Hogy a tagállamok „nem lesznek kötelesek bevezetni a jogszabályt”.
Majd úgy elkezdett hergelni Orbán ellen, hogy kidagadtak a nyaki ütőerei. Így beszélt:
„A magyar miniszterelnök szembe megy mindennel, ami Európa. Tudom, hogy ezzel is szembe fog jönni.”
Majd felszólalás végé hozzátette a gyurcsányista vörös farkat:
„A mi dolgunk, hogy a magyaroknak biztosítsuk, hogy a magyaroknak is legyen tisztességes európai bére. Megtesszük.”

Megteszik? Egy fenét teszik meg!

Hírdetés

Ez az egész minimálbér cirkusz csak arra volt jó, hogy Dobrev ezzel a makutyi dumával bejuttassa magát az Európai Parlamentbe. Ott pedig azon kívül, hogy Magyarországot, a magyar emberek érdekeit minden lehetséges fórumon támadta, semmi egyebet nem csinált. Élen járt a migráció támogatásában, a genderizmus terjesztésében, folyamatosan azon dolgozik, hogy hazánk ne kaphassa meg a neki járó uniós forrásokat.

Ehhez képest az, hogy a legutóbbi vitában elfejeltette megemlíteni, hogy tavaly Magyarország volt az első az Európai Unión belül, ahol a legnagyobb volt a minimálbér-emelés,vagy hogy a 200 ezer forintos minimálbér jóval magasabb, mint a Gyurcsány-kormány idején az átlagbér volt, már szóra sem érdemes.

Minden józan magyar szerencsére már tudja, hogy a Gyurcsány-Dobrev kettős vezette baloldal soha nem képviselte a nemzet, a magyar emberek érdekeit.

Bár ők a legerősebb ellenzéki párt, de népszerűségük ennek ellenére alig éri el az öt-hat százalékot a Fidesz 47 százalékával és az időközi választások folyamatos megnyerésével szemben.

Horváth K. József – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »