„A magyarok tiszteletet érdemelnek, lenyűgözően játszott Szalai Ádám”

Szívvel, ésszel és lélekkel küzdött a magyar válogatott a szerda esti németek elleni mérkőzésen, a továbbjutáshoz viszont nem volt elég a 2-2-es döntetlen. Ennek ellenére több nemzetközi lap is méltatta a magyar csapat játékát.

„Magyarország tartja a lépést a világbajnokkal: Ezt nem gondoltuk volna”írta német sportlap a Kicker. Kiemelték, Magyarország nem is kerülhetett volna nehezebb csoportba, hiszen Portugáliával (2016-ban Európa-bajnok), Franciaországgal (2018-ban világbajnok) és Németországgal (2014-ben világbajnok) kellett megküzdeniük a csoportmérkőzéseken. Hozzátették, a magyar válogatott teljesítménye a 2020-as Eb-n minden tiszteletet megérdemel, hiszen a franciák ellen hosszú 1-0-s vezetés után 1-1-es döntetlent értek el illetve, Németország ellen is sokáig 1-0-ra vezetettek, majd az első gólt követően néhány másodperccel visszavágtak 2-1-re.

Az amerikai ESPN című sportlap szerint is dicséretet érdemel a magyar válogatott a csoportmérkőzéseken nyújtott teljesítménye miatt.

Hírdetés

Mindenki leírta a magyar csapatot, részben azért, mert a 19. helyen álltak a tornán, részben azért, mert a legjobb játékosukat, a sérült Szoboszlai Dominikot nélkülözték, részben azért, mert egy csoportban voltak a regnáló Európa-bajnokkal, Portugáliával, a regnáló világbajnokkal, Franciaországgal és Németországgal, aki ritkán ront el két tornát egymás után” – írták.

Hozzátették, a magyarok mindeközben hat perccel a vége előtt 0-0-ra tartotta Portugáliát, 1-1-es döntetlent játszott Franciaországgal, és sokáig vezettek a németeket ellen Münchenben.

A Sky Sport többek között méltatta Szalai Ádám teljesítményét, akit a mérkőzés végén a meccs emberének is megválasztottak.

Lenyűgözően játszott Szalai Ádám, a magyar válogatott csapatkapitánya. A csapat első gólját remek fejessel szerezte meg, ezután önzetlenségét is bebizonyította, hiszen hozzásegítette csapattársát a második góljuk megszerzéséhez – írta az angol nyelvű sportlap, amely még csütörtök reggel is kiemelt helyen foglalkozott címlapján a németek és a magyarok összecsapásával.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »