A magyarok negyede nem hallott a friss Nobel-díjasról Juhász Katalin2025. 12. 01., h – 12:16
Meglepő eredményt hozott a Publicus Intézet felmérése, amely a Népszava megbízásából készült. A megkérdezettek 25 százaléka nem tudott róla, hogy Krasznahorkai László kapta az idei irodalmi Nobel-díjat.
A felmérés egyszerre árulkodik büszkeségről és hiányról: a megkérdezettek több mint 70 százaléka hallott Krasznahorkai kitüntetéséről, amelyet október 10-én hirdetett ki a Svéd Akadémia. Az ismertség mögött meglepően alacsony olvasottság áll: a válaszadók 95 százaléka saját bevallása szerint egyetlen Krasznahorkai-könyvet sem olvasott.
A regionális különbségek is szembeötlők voltak: a budapestiek 13, a megyeszékhelyen élők csupán 5 százaléka mondta, hogy valaha a kezébe vett egy művet tőle. Vagyis még ott is, ahol a kulturális intézmények sűrűbben jelen vannak, tízből legfeljebb egy ember találkozott az író szövegeivel.
Ki hallja meg a hírt?
Kiderült, hogy a pártpreferenciák még egy ilyen, a magyar kultúrát és a magyarság egészét érintő nemzeti üggyel kapcsolatban is relevánsak. A magukat ellenzéki szimpatizánsnak vallók 84 százaléka volt birtokában az információnak, míg a kormánypárti szavazóknál az arány ennél 16-tal kedvesebb, azaz 68 százalék volt.
Eltérés figyelhető meg végzettség szerint is: a diplomások 83%-a, míg a legfeljebb 8 általánost végzettek 67%-a tudott a díjról. A kulturális, művészettel kapcsolatos információ tehát nem egyformán talál utat minden társadalmi csoporthoz.
Kertész Imrét elfelejtették
A Publicus Intézet arra is rákérdezett, meg tudnak-e nevezni más magyar Nobel-díjas írót a megkérdezettek. A válasz ez esetben is meglepőnek bizonyult: a megkérdezettek 54 százaléka nem emlékezett rá, hogy 2002-ben Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat, sőt a kutatás szerint 2–3 százaléknyi válaszadó más nevet mondott helyette – holott az elmúlt évtizedekben Kertész Imre műveit filmadaptációk, színházi feldolgozások és intézménynevek is közelebb hozták a nyilvánossághoz.
Kapcsolódó cikkünk
A friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót ünnepli december második hetében Gyula – kissé megkésve, és miután maga az író is felhívta rá a figyelmet, hogy jó lenne, ha „az öröm bármi jelét“ tetten érhetné szülővárosában.
Programsorozattal tiszteleg Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja előtt Gyula városa december 6. és 12. között, jelentették be a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.
A város polgármestere, Görgényi Ernő elmondta: tizenegy, mindenki számára ingyenes eseménnyel készülnek, amelyek tervezéséről magával az íróval is egyeztettek. Krasznahorkai meghatónak nevezte a kezdeményezést, és külön meglepetéssel is készül: a Nobel-érem másolatát kölcsönadja erre az egy hétre a városnak, míg az érem mellett egy emlékkönyv is várja majd az érdeklődőket, akik személyes jókívánságaikat írhatják bele a díjazottnak.
Krasznahorkai László október végén egyébként maga fogalmazott úgy egy Facebook-bejegyzésben, hogy Gyulán
„nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét“
– állt a bejegyzésben, melynek apropóját egy gyulai ház ablakába ragasztott üzenet adta, melyen az állt, hogy a ház lakói büszkék Krasznahorkai Lászlóra, és gratulálnak az írónak.
A gyulai programsorozat keretén belül megnyílik majd egy tárlat, amelyet korábban már Stockholmban is bemutattak, és amely a magyar származású Nobel-díjasok életét, munkásságát idézi meg. Élőben közvetítik a díjazott stockholmi előadását, de irodalomtörténeti előadások, felolvasások és filmklub is várja az érdeklődőket.
Kapcsolódó cikkünk
Bár az utóbbi hetekben politikai felhangoktól sem mentes vita bontakozott ki Oroszországban Krasznahorkai László műveinek kiadása körül, az ország egyik legnagyobb könyvkiadója, az AST továbbra is elkötelezett amellett, hogy megismertesse az orosz olvasókkal a magyar Nobel-díjas író életművét.
A kiadó szépirodalmi igazgatója, Szergej Rubisz az Indexnek megerősítette: a Báró Wenckheim hazatér orosz fordítása – Vjacseszlav Szereda és Olga Szerebrjanaja munkája – 2026-ban kerül a boltokba.
A szerző műveit régóta jegyzik Oroszországban, elsősorban azokban a szűkebb körökben, amelyek érdeklődnek a kortárs intellektuális próza és az irodalmi kísérletezés iránt. Rubisz szerint Krasznahorkai szövegei „meditációs élményt” nyújtanak: aki energiát szán a hosszú, hömpölygő mondatokra és a rendkívüli részletgazdagságra, azt „mélységgel és gondolati összetettséggel” jutalmazzák a művek.
Filozófia és művészeti innováció szintézise
A kiadó igazgatója hangsúlyozza: Krasznahorkai Nobel-díja teljes mértékben indokolt, hiszen olyan átfogó, filozófiai tablót alkot, amelyben szereplői a világrend repedezésén át próbálják értelmezni saját sorsukat. Műveit kiterjesztett mondatszerkezetek, szokatlan narratív megoldások és mély humanista attitűd jellemzi – még akkor is, ha az ábrázolt világot gyakran komor fátyol borítja.
Rubisz szerint a készülő Wenckheim-fordítás különösen izgalmas vállalkozás, mivel „a társadalmi szatíra, a filozófiai elmélkedések és a pszichológiai mélység sikeres összefonódása” jelenik meg benne. A kiadó úgy látja: Krasznahorkai irodalmi öröksége egyszerre filozófiai és művészeti innováció, amely az orosz olvasók számára is jelentős nyereség – elérhetővé teszi a modern világirodalom egyik legkülönösebb és legeredetibb alkotóját.
Hipnotikus próza, egyetemes témák
Az orosz közönség eddig a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája fordításain keresztül találkozhatott a szerző univerzumával, mindkettőt Vjacseszlav Szereda ültette át orosz nyelvre. Rubisz szerint ezek a könyvek már felvillantották Krasznahorkai jellegzetes stílusát: a hosszú, díszített mondatokat, a részletekbe merülő elbeszélést és a szöveg „szinte hipnotikus ritmusát”.
A kiadó úgy látja, hogy az író témái – az egyszerű emberekre zúduló történelmi erők, a létbizonytalanság, az erkölcsi iránytű keresése – egyetemes érvényűek, ezért könnyen rezonálnak az orosz olvasókkal is.
Kapcsolódó cikkünk
Orosz aktivisták Krasznahorkai László könyveinek betiltását követelik, mert a friss Nobel-díjas író kiállt Ukrajna mellett. A tiltási kísérlet nemcsak a cenzúra újabb példája, hanem a kortárs orosz könyvpiac légköréről is sokat elárul.
A Szorokov nevű konzervatív szervezet az AST kiadóhoz fordult, hogy ne jelentessék meg többé Krasznahorkai műveit, köztük Az ellenállás melankóliáját, a Sátántangót és a Báró Wenckheim hazatért. Szerintük vérlázító, hogy az író Angyal szállt el felettünk című elbeszélésében „orkoknak” nevezi az orosz katonákat, és „rendkívül ukránbarát” hozzáállást tanúsít.
A Magvető Kiadó a hírről az Index cikke nyomán értesült. Orzóy Ágnes, a kiadó nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa közölte: nem kívánnak reagálni, mivel a külföldi jogokat a szerző londoni ügynöke kezeli.
„Mi folytatjuk a munkát: az új kötet előkészítését, az interjúkat és a promóciót”
– mondta.
Kapcsolódó cikkünk
Krasznahorkai László kapta idén az irodalmi Nobel-díjat, ezzel Kertész Imre után ő a második magyar író, aki kiérdemelte a Svéd Akadémiától a legnagyobb irodalmi elismerést.
Hosszú évek óta ő a kortárs magyar próza legmarkánsabb, egyben legrejtélyesebb szerzője. Világot átfogó, de mindig magyar gyökereiből táplálkozó művészete a végső jelentés keresésére és a történelem, a káosz, az emberi akarat határainak vizsgálatára épül. Prózáját hosszú, folyamszerű mondatok, feszült ritmus és apokaliptikus hangulat jellemzi.
Legismertebb regénye a Sátántangó, amely egy elhagyatott alföldi közösség lecsúszását és morális összeomlását mutatja be – a műből készült filmadaptáció (Tarr Béla rendezésében) kultikus státuszt ért el.
Az ellenállás melankóliája szintén sorsszerű, allegorikus látomás; ebből a regényből született a Werckmeister harmóniák című film, amely tovább erősítette Krasznahorkai fekete humorral és profetikus élességgel átszőtt látomását. Rövidebb, aforisztikusabb írásait és esszéisztikus darabjait is sokan idézik, mert fogalmazása egyszerre gondolati és zenei.
Műveinek jelentősége abban áll, hogy radikálisan továbblendíti a kelet-közép-európai irodalom hagyományait: egyszerre filozofikus és érzéki, elvonatkoztató és történelmileg érzékeny. Szövegei nem kínálnak egyszerű magyarázatot, inkább kíméletlenül feltárják a modern lét bizonytalanságát, és olvasásra késztetik a befogadót – nemcsak értelmezésre, hanem átélésre is.
Nem véletlen, hogy nemzetközi olvasótábora és kritikusi elismerése is jelentős: művei több nyelven jelennek meg, és gyakran kerülnek a kortárs európai irodalom beszélgetéseinek középpontjába.
Krasznahorkai prózája kemény, követelő, de kifizetődő: aki hajlandó elmerülni benne, nagy irodalmi tapasztalattal tér vissza. Az általa feltett kérdések – a közösség összeomlása, a mítoszok ereje, az egyéni és a kollektív felelősség – tovább élnek az olvasóban, hosszú időn át dolgoznak bennünk.
Kapcsolódó cikkünk
Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
A három tudós a nyolcvanas évek végén olyan molekuláris szerkezeteket hozott létre, amelyek nagy porozitásúak, és amelyeken keresztül gázok és más vegyi anyagok áramolhatnak. Ezek az úgynevezett fémorganikus térhálók (MOF) alkalmasak bizonyos anyagok megkötésére és tárolására. Felhasználhatók például a sivatagi levegőből történő vízgyűjtésre, a szén-dioxid megkötésére, mérgező gázok tárolására vagy kémiai reakciók katalizálására – olvasható az akadémia közleményében.
Ezekben a molekuláris szerkezetekben a fémionok sarokkövekként működnek, amelyeket hosszú szerves (szénalapú) egységek kötnek össze. A fémionok és az összekötő szerves hidak együttesen nagy térfogatú, szűk üregeket tartalmazó kristályokat alkotnak. Ezeket a porózus anyagokat nevezik fémorganikus térhálóknak. A MOF-okban használt építőelemek változtatásával a kémikusok úgy tervezhetik meg őket, hogy azok adott anyagokat kössenek meg és tároljanak. A MOF-ok katalizálhatnak kémiai reakciókat, és léteznek az elektromos áramot vezető MOF-ok is.
„A fémorganikus térhálók hatalmas potenciállal rendelkeznek, és korábban elképzelhetetlen lehetőségeket teremtenek az új tulajdonságokkal rendelkező, egyedi anyagok gyártásában” – hangsúlyozta Heiner Linke, a Nobel-bizottság kémiai szekciójának elnöke.
Olof Ramström, a Nobel-bizottság tagja a fémorganikus térhálókat a Harry Potter-könyvekből ismert Hermione mindent elnyelő táskájához hasonlította, mivel magyarázata szerint kívülről kicsik, de belülről tágasak.
Az akadémia közleményében felidézték, hogy Richard Robson a nyolcvanas évek végén új módon tesztelte az atomok természetes viselkedésének következményeit. Pozitív töltésű rézionokat kombinált négy kötőhellyel rendelkező szerves molekulával. Ez utóbbi karjai kapcsolódtak a rézionokkal. A kombináció révén rendezett szerkezetű, üreges kristály képződött. A létrejött szerkezet olyan volt, mint egy számtalan apró üreggel teli gyémánt.
Robson azonnal felismerte az új molekuláris szerkezetben rejlő lehetőségeket, de az akkor még instabil volt és könnyen összeomlott. Kitagava Szuszumu és Omar M. Yaghi 1992 és 2003 között külön-külön elért úttörő felfedezései alapozták meg a fémorganikus térháló szintézisét.
Kitagava kimutatta, hogy a gázok be- és kiáramolhatnak az MOF-okból, és azok flexibilitását is megjósolta. Yaghinak sikerült létrehoznia egy nagyon stabil MOF-ot, és elérte, hogy tulajdonságai kívánságra módosíthatók legyenek.
A díjazottak úttörő felfedezéseit követően a tudósok több tízezer különböző fémorganikus térhálót hoztak létre. Ezek közül több is hozzájárulhat az emberiség sürgető problémáinak megoldásához, például a le nem bomló, örök vegyi anyagok (PFAS) vízből történő kiválasztásához, a környezetben található gyógyszermaradványok lebontásához, a szén-dioxid megkötéséhez vagy a sivatagi levegőből történő vízgyűjtéshez.
A bejelentésen elhangzott, hogy a fémorganikus térhálókat biológiai kompatibilitásuk és gyógyászati felhasználásuk szempontjából is vizsgálják.
A 74 éves Kitagava Szuszumu alma matere, a Kiotói Egyetem kémiaprofesszora. A 88 éves Richard Robson, aki az Oxfordi Egyetemen doktorált, Ausztráliában, a Melbourne-i Egyetemen dolgozik. A 60 éves Omar M. Yaghi az Illinois-i Egyetemen doktorált és jelenleg a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i intézményének tudósa.
A díjazottakat bejelentő szerdai sajtótájékoztatón telefonon sikerült elérni Kitagava Szuszumut, aki elmondta, hogy nagyon meglepte őt Hans Ellegren, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkárának hívása.
„Nagy megtiszteltetés számomra, és nagy örömmel tölt el, hogy régóta folyó kutatásaimat elismerték. Nagyon köszönöm!” – mondta a japán tudós.
Ellegren hozzátette, hogy mind a három tudós „nagyon boldog volt”, amikor megtudták a hírt.
Robson, akit az AP hírügynökségnek is sikerült elérnie, elmondta, hogy „természetesen nagyon örül, és fel is izgatta a hír”, de hozzátette, hogy „életének egy késői szakaszában érte, amikor már nem biztos, hogy olyan állapotban van, hogy képes legyen megbirkózni vele”.
A Nobel-díjhoz járó 11 millió svéd koronát a tudósok között egyenlő arányban osztják el. A díjat a szokásoknak megfelelően december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
A kémia hagyományosan a harmadik az összesen hat Nobel-díj bejelentésének sorában. Az irodalmi díj csütörtökön, a békedíj pedig pénteken következik. A Nobel-hét hétfőn zárul a közgazdasági Nobel-emlékdíj nyertesének kihirdetésével.
Kicsoda Krasznahorkai László?
1954-ben született a délkelet-magyarországi Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan elzárt, vidéki környezetben játszódik Krasznahorkai első regénye, a Sátántangó (1985), amelyben nyomasztóan és érzékletesen ábrázolja egy elhagyatott magyarországi termelőszövetkezet elszegényedett lakóinak közösségét a kommunizmus bukása előtti időszakban. A falu csendbe és várakozásba dermed, mígnem a karizmatikus Irimiás és cimborája, Petrina – akikről mindenki azt hitte, hogy meghaltak – hirtelen felbukkannak. A lakók szemében ők vagy a remény, vagy az utolsó ítélet hírnökei. A címben szereplő „sátáni” elem Irimiás ravasz, ám megtévesztő módszereiben és a közösség szolgalelkűségében jelenik meg: mindkettő hatásos, de romlást hoz, s szinte minden szereplőt csapdába ejt. Mindenki valamilyen csodára vár, amit azonban már a könyv elején, Kafka mottója kijózanít: „Ebben az esetben azzal, hogy várok rá, elszalasztom.”
Krasznahorkai Szegeden, majd Budapesten hallgatott jogot 1974–1976 között, majd az ELTE bölcsészkarán szerzett magyar–népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben Tebenned hittemcímmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál volt dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író.
Susan Sontag a „kortárs irodalom apokalipszis-mesterének” nevezte őt — ezt a minősítést a szerző második regénye, Az ellenállás melankóliája (1989) elolvasása után fogalmazta meg. A Kárpátok völgyében megbúvó kisvárosban játszódó, lázas, hátborzongató fantáziában a feszültség még magasabb fokra hág. Már az első oldalakon, a taszító Mrs. Pflaummal együtt, egy kábító szükségállapotba zuhanunk. Baljós jelek sokasága mutatkozik. A történet kulcsmomentuma egy kísérteties vándorcirkusz érkezése, amelynek fő látványossága egy hatalmas bálnatetem. Ez a rejtélyes és fenyegető jelenség pusztító erőket szabadít el, erőszak és vandalizmus hullámát indítva útjára. Eközben a katonaság tehetetlensége megteremti egy diktatórikus hatalomátvétel lehetőségét. Krasznahorkai álomszerű jelenetekkel és groteszk figurákkal mesterien rajzolja meg a rend és a káosz közötti brutális küzdelmet, amelynek hatásai elől senki sem menekülhet.
Az író először 1987-ben hagyhatta el a kádári Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet. A keleti blokk összeomlása óta folyamatosan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban.
A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai figyelme túllép Magyarország határain. Főhőse egy levéltáros, aki élete utolsó nagy tettére készül: elutazik Budapest pereméről New Yorkba, hogy legalább egy pillanatra a világ középpontjába helyezhesse magát. Az archívumban ugyanis egy rendkívül szép, ősi eposzt fedezett fel a hazatérő harcosokról, s célja, hogy ezt az emberiség elé tárja. Prózája ebben az időszakban formálódik véglegessé: hosszú, hömpölygő, gyakran mondatvégi pont nélküli szerkezete lesz az az áradó stílus, amelyről a szerző azonnal felismerhető.
Az ellánállás melankóliájából Eötvös Péter 2023-ban készített operát Valuska címmel – ez lett a tavaly elhunyt zeneszerző egyetlen magyar nyelvű operája. Krasznahorkai regényeiből egyébként ritkán készül színpadi adaptáció – a nagyszombati Ján Palárik Színház az év elején mutatta be Az ellenállás melankóliáját Román Polák rendezésében, az előadásról szóló kritikánk itt olvasható.
Ők fordítják Krasznahorkai műveit oroszra
Krasznahorkai orosz fordítója, Vjacseszlav Szereda tavaly hunyt el. Felesége, Alföldy Mari – maga is fordító, aki hollandra ültette át a szerző műveit – meghatottan beszélt az Indexnek arról, hogy férje minden évben izgatottan várta a Nobel-bejelentést, és biztos volt benne, hogy Krasznahorkai egyszer megkapja az elismerést. A házaspár 2002-ben ismerkedett meg a balatonfüredi fordítóházban, közös munkájukból szerelem lett.
„Szláva mindig azt mondta: ő nem szavakat fordít, hanem egy szerzőt”
– idézte fel Alföldy.
Szereda halála után a fordításokat Olga Szerebrjanaja vette át, aki szerint a Sorok Szorokov „egy maroknyi haszonleső és naplopó”, és megpróbálják kitalálni, „mit akar majd legközelebb betiltani a hatalom”. Úgy véli, a kezdeményezés nem lesz sikeres:
„A neve túl bonyolult egy átlagos orosz hivatalnoknak, hogy ki tudja mondani.”
Szerebrjanaja Csehországban él, és bízik benne, hogy ha kell, oroszul Európában is megjelenhetnek Krasznahorkai művei. „Mire befejezem a Báró Wenckheim hazatért, lehet, hogy a mostani orosz rezsim már nem is létezik” – jegyezte meg ironikusan.
Lenézik a magyar irodalmat
Krasznahorkai Lászlónak eddig két nagyregénye jelent meg oroszul – a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája –, mindkettő csupán kétezer példányban. Az utóbbiról mindössze egyetlen kritika született, amelyet maga Szerebrjanaja írt. A fordító szerint Krasznahorkait még nem fedezték fel Oroszországban, és az orosz kulturális önkép sem segíti ezt: a „nagy kultúrák” közé csak az angolt, a franciát és a németet sorolják, a kelet-közép-európai irodalmat lenézik.
A fordító jelenleg a Báró Wenckheim hazatér orosz változatán dolgozik, és tervezi a nagy sikerű Herscht 07769 lefordítását is – ha addig lesz még kiadó. Újságíróként dolgozik, ezért csak szabadidejében fordít, de a munkát „rendkívül élvezetesnek” tartja.
Kapcsolódó cikkünk
Hosszú évek óta először fordult elő, hogy a fogadóirodák közel jártak az igazsághoz az irodalmi Nobel-díjassal kapcsolatban. Krasznahorkai László az utóbbi napokban az egyik legnagyobb favoritnak számított náluk, holtversenyben a kínai Can Xue-val.
Az oddsokról itt írtunk bővebben, két nappal a bejelentés előtt, amikor a magyar, illetve a kínai író 10/1-es szorzóval vezették a Ladbrokes esélylistáját, megelőzve olyan nagy neveket, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon. A Svéd Akadémia döntése azért is tekinthető váratlannak, mert sokak szerint legtöbbször szándékosan kerülik a legkézenfekvőbb favoritokat. Mivel a jelöltlistát ötven évre titkosítják, közülünk kevesen tudhatják meg, kik szerepeltek rajta idén.
Magyar vagy magyarul író?
Orbán Viktor és Magyar Péter is gratulált a díjazottnak, az állami média azonban érezhetően feszengve számolt be tegnap Krasznahorkai sikeréről, mivel az író többször is nyíltan bírálta a jelenlegi kormány tevékenységét. A kormányközeli index.hu például úgy fogalmazott, hogy „a második magyar nyelven publikáló író kapta a legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerést”. (Annak idején Kertész Imre, az első magyar irodalmi Nobel-díjas is hasonló meghatározásokat kapott egyes publicistáktól, akik arra hivatkoztak, hogy a Sorstalanság írója nem Magyarországon él).
Krasznahorkai megszólalt
A friss Nobel-díjas a Svéd Nemzeti Rádiónak nyilatkozott először. Elmondta, hogy egyszerre nyugodt és ideges.
„Tudja, ez életem első napja, amikor Nobel-díjat nyertem”
– jegyezte meg humorosan a 71 éves szerző, akit Frankfurtban ért el a svéd riporter. Krasznahorkai Lászlóról szakmai berkekben köztudott, hogy folyamatosan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az USA-ban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban is.
Közvetlen kollégák reakciói
Tarr Béla, a nemzetközi hírnévnek örvendő magyar rendező valamennyi kultikus filmjét egy-egy Krasznahorkai-regény alapján készítette, azaz nagyon közeli munkakapcsolatban volt vele. (A múlt időt az indokolja, hogy pár éve közölte: felhagy a filmkészítéssel). A tegnapi bejelentés után a következőt nyilatkozta a Telexnek:
„A legnagyobb örömmel fogadtam a hírt. Ez egy megérdemelt, méltó elismerése Krasznahorkai László életművének, szerintem nagy elégtétel. Évek óta számítottam rá. Ha valakinek van egy ennyire egyéni, saját nyelve és határozott világlátása, az maximálisan megérdemli ezt az elismerést.”
A Tarr Béla-filmek zeneszerzője, Víg Mihály, aki egyébként a Sátántangó egyik főszereplője is volt, ezt mondta a 24.hu portálnak:
„Nagyon örülök, nagyon megérdemelte. Hosszú évek óta emlegetik az esélyesek között. Mindig ott lebegett a dolog. Magyarországon nagyon magas szintű az irodalom, és örömteli, hogy ezt már másodszor is észreveszi a világ”.
A kultikus Balaton zenekar frontembere szerint hosszú lenne felsorolni, mi mindentől különleges Krasznahorkai művészete, de kiemelte, hogy „teljesen új stílust talált ki, teljesen egyéni a látásmód, ahogy a világot szemléli, mindehhez társul egy ezzel adekvát nyelvi szerkezet, egy félreismerhetetlen saját stílus.” Víg Mihály megjegyezte, hogy bár a díj odaítélésében szerepet játszhatott az is, hogy Tarr Béla filmeket készített Krasznahorkai könyveiből filmet, de az író ettől függetlenül eddig is világszerte elismert volt.
Özönlenek a gratulációk
Nyáry Krisztián író, a díjazott műveit kiadó Magvetőt is magába foglaló Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója a Facebook-on egy rövid idézetet közölt az Aprómunka egy palotáért című műből:
„A művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)”
Bödőcs Tibor humorista és író önmagától idézett, az Addig se iszik című kötetből, a Gyulán született friss Nobel-díjasra utalva „Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjél bele! Leghosszabb mondata nyolc egész hét méter és tizenhat centiméter, igazi sportsiker. Szereplői (azaz mi) a teremtés fogaskerekei között csikorgó homokszemek. Az ember tájidegen az Univerzumban, a helyzet kicsit rosszabb, mint reménytelen, de lehet ezt szépen is mondani, annyira, hogy a vályogfal adja a másikat. Szédülten, önkívületben tangózunk a sátánnal, potyog a vakolat, csöpög a csap, hideg a paprikás krumpli – de ki viszi le a szemetet?”
A bejelentést követő első órákban a magyar írók közül többek közt Tóth Krisztina, Garaczi László és Petőcz András gratulált a díjazottnak. Utóbbi ezt írta:
„Három Nobel-díjas író, akik meghatározóak voltak eddigi életemben: Kertész Imre, Han Kang és most Krasznahorkai. Nagy ölelés Krasznahorkai Lászlónak.”
„Belekiáltottam a világba”
Több más művészeti ág képviselői is kifejezték örömüket. Mi most a népszerű színésznő, Pokorny Lia színésznőt idézzük, aki közösségi oldalán a következő bejegyzést osztotta meg:
„Túl voltam a chia pudingon, eper is került rá, visszaültem az autómba, keringeni kezdtem a Tátra utca környékén, papírboltot kerestem, amikor megcsörrent a telefonom, egy barátom hívott, arra gondoltam, hogy pont most, amikor azt sem tudom, merre menjek tovább, de azért felvettem, halló, szervusz, most nem igazán jó, de ő belekiabált a fülembe: MEGVAN! MEGNYERTE! ÖVÉ! BŐGÖK! Kicsit dadogni kezdtem, hogy de mi van meg, ki nyert meg mit, és ezen az én barátom miért sír… Erre ő: Lia, ne hülyéskedj, Krasznahorkai… És akkor ott, a Tátra és a Csanády sarkán leesett, és persze azt sem vettem észre, hogy az ablakot közben letekertem, belekiáltottam a világba: MEGVAN. KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ NOBEL-DÍJAS LETT! JUHÉ! Aztán gyorsan megtöröltem a szememet. Pár pillanatra helyre zökkent a világ… És eszembe jutott, hogy a nyaram kicsit Krasznahorkairól is szólt, Papp Janó barátom nagy kedvence, közel került hozzám is. Nagyon gratulálok.”
Szerebrjanaja tizenöt éve hagyta el Oroszországot.
„Ha hazamennék, valószínűleg börtönbe kerülnék. Nem a magyar irodalom miatt, hanem mert a Szabad Európa Rádiónál dolgozom, amit »nemkívánatos szervezetnek« minősítettek.”
Időnként más, „külföldi ügynöknek” bélyegzett lapoknak is ír, és tudja, bármikor őt is sújthatja a címke, ami ellehetetlenítené a munkáját.
Mint mondja, korábban úgy gondolta, a hatóságokat nem érdeklik a könyvek. „Tévedtem. Ma már írókat is házi őrizetbe helyeznek egy-egy regény miatt”. A büntető törvénykönyv tág fogalmai – mint „a hadsereg hiteltelenítése” vagy „a nácizmus rehabilitálása” – bármikor alapot adhatnak egy újabb tiltásra. „Ma az orosz hatalom mindentől fél – az LMBTQ-tól, az apokalipszistől, a szabadságtól. Ha ez így megy tovább, holnap talán egy szó miatt is betiltanak egy írót. De én bízom benne, hogy Krasznahorkai túléli a cenzúrát.”
Tiltási kísérlet – válasz nélkül
Az AST-hez intézett, nagy visszhangot kiváltó tiltakozó levél azonban nem irodalmi, hanem politikai kontextusba helyezte a szerző műveit. A konzervatív, ortodox aktivista csoportként ismert Szorok Szorokov ugyanis arra szólította fel a kiadót – és ezzel közvetetten az orosz hatóságokat is –, hogy tagadja meg a magyar Nobel-díjas író könyveinek kiadását. Ezt azzal az indokolták, hogy a Nobel-díjas író Angyal szállt el felettünk című elbeszélésében az orosz katonákat orkoknak nevezi, az orosz-ukrán háborúban pedig „rendkívül ukránbarát”, a konfliktust leegyszerűsítő, így az orosz közönség számára elfogadhatatlan véleménye van.
Az AST-t megkereső lapok egyértelmű választ nem kaptak arra, hogyan értékeli a kiadó a felhívást. Csupán annyi derült ki: sem a már megjelent művek forgalmazását, sem a jövőbeli kiadási terveket nem kívánják felülvizsgálni.
A jelek szerint tehát a politikai alapú tiltakozás nem ingatta meg az AST álláspontját: az orosz olvasók előtt továbbra is nyitva áll az út Krasznahorkai életműve felé. A kiadó értelmezése alapján a magyar író művei nemhogy nem jelentenek veszélyt, hanem éppen hogy bővítik és gazdagítják az orosz irodalmi horizontot – egyszerre kínálva intellektuális kihívást és esztétikai élvezetet.
A hagyaték kérdése is megosztó
A felmérés érintett egy érzékeny kulturális témát: van-e jelentősége annak, hogy több magyar író – köztük a friss Nobel-díjas is – külföldön, főleg Ausztriában vagy Németországban helyezi el hagyatékát. Ez az ellenzéki válaszadók 83%-a szerint helyes döntés, míg a kormánypártiak mindössze 49%-a értett vele egyet. A kulturális örökség sorsa tehát legalább annyira politikai vitatéma lett mára, mint maga az irodalmi teljesítmény.
Mit mutat a statisztika valójában?
A kérdőíves vizsgálatot november 10–18. között készítették a felnőtt magyar népességét reprezentáló 1002 fő telefonos megkérdezésével. A felmérésbe bevont személyek életkor, iskolai végzettség, nem, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a magyar lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Vagyis a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb ±3,1 százalékban térnek el attól, amit az összes felnőtt korú magyarországi lakos megkérdezésével kaptak volna.
A kutatás eredménye jól érzékelteti a kulturális beágyazottság jelenlegi állapotát. Miközben a nemzetközi figyelem a magyar irodalomra irányul, az olvasók egy része nem érdeklődik a díjazott iránt annyira, hogy bemenjenek a könyvesboltokba.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
