A magyarok és a szlovákok egymásra vannak utalva – nagyinterjú Szijjártó Péterrel

A magyar–szlovák államközi kapcsolatok továbbra is kiegyensúlyozottak, de az elmúlt hónapokban több barátságtalan gesztus is érkezett Szlovákia részéről. Ide sorolható az is, hogy Rastislav Káčer a kétoldalú találkozójukat megelőzően jelezte, a Beneš-dekrétumok máig ható következményeit a szlovák fél nem tekinti kisebbségi ügynek. Ennek fényében milyennek ítéli a találkozóját a szlovák külügyminiszterrel?

Fontos, hogy a találkozó létrejött. Ez azt jelenti, a korábbi elhatározásunk, hogy a két külügyminisztérium között folyamatos legyen a konzultáció, még mindig érvényes. A megállapodást Miroslav Lajčák kollégámmal kötöttem meg, aki elkötelezett volt a kétoldalú kapcsolatok pragmatikus fejlesztésében. Azt gondolom, a külügyminisztereknek az a dolguk, hogy olyan kapcsolatokat építsenek, amelyből gyakorlati haszna származik a két nemzetnek. Ezt a célt szolgálja, ha jó a gazdasági együttműködés, ha virágzik a kereskedelem, ha a két ország együttműködése hozzájárul az energiaellátás biztonságához, s az ebből fakadó kedvező légkör segíti a nemzeti közösségek, így a felvidéki magyarság helyzetét. Én is olvasom azokat a sokszor tisztességtelen, unfair nyilatkozatokat, amelyekre a felvezetőjében utalt. Ha jóleső érzés is lenne azonnal visszavágni, érdemes előtte venni egy nagy levegőt, és belegondolni, hogy azzal mit érünk el. Persze vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet elmenni szó nélkül egy-egy megnyilatkozás mellett, de a végső cél mégiscsak az, hogy jók legyenek a kétoldalú kapcsolatok.

Szlovákia a második legjelentősebb kereskedelmi partnerünk, tavaly 13 milliárd euró fölé emelkedett, idén pedig további 43 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelmi forgalom. Jövőre három Ipoly-hidat, egy határkeresztező utat és egy kompkapcsolatot adunk át. Korábban nem hagytuk magunkat lebeszélni arról, hogy a gázvezetékek összekötése után az energiahálózatainkat is összekapcsoljuk. Szerintem ilyen dolgokra kell összpontosítani. Ezért arra kértem szlovák kollégámat, ezek a kérdések uralják a napirendet, és felesleges nyilatkozatokkal ne terheljük meg a kétoldalú kapcsolatokat.

Nyilvánvalóan vannak közös érdekek, ügyek, itt van például az energiapolitika kérdése. Külhonból szemlélve mégis olyan benyomása támad az embernek, hogy Magyarország az, amelyik kiharcol bizonyos kivételeket, s a közép-európaiak, így Szlovákia is, utólag beáll és hálás érte. Meglátása szerint a közös érdekek mentén bővíthetők a szlovák–magyar kapcsolatok?

Szerintem igen, hiszen sok száz kilométeren érintkezünk egymással, magyar közösség él itt, szlovák közösség él Magyarországon. A magyar tőke negyedik legkeresettebb célországa Szlovákia. Nálunk működik 850 szlovák cég, amelyek több mint ötezer magyar embernek adnak munkát. Mindenki, akinek egy cseppnyi realitásérzéke van, látja, hogy mi magyarok és szlovákok sok kérdésben egymásra vagyunk utalva. A háború a szlovák külügyminiszter kolléga értelmezése szerint a különbözőségeket hozta ki, de szerintem legalább annyira felerősíti az egymásrautaltságunkat is.

Ha mindez nincs, akkor amiről beszélünk, az nem realitás, hanem fantazmagória. Ma az a helyzet, hogy a Barátság-kőolajvezeték Oroszországból látja el Magyarországot, Szlovákiát és részben Csehországot is. Ha ezt valaki elvágja, akkor az országaink ellátását ugyanolyan mennyiségben máshonnan nem tudjuk megoldani. Innen-onnan valamennyit be tudunk hozni, például Horvátországon keresztül, de ez nem elég. Ha a két ország igénye 14 millió tonna, akkor 11 millió tonna nem lesz elegendő. Mi, magyarok természetesen magunkért küzdünk Brüsszelben, hogyha ez jó másoknak is, annak nagyon örülünk. Persze azt is látjuk, hogy nem mindenki tud őszintén fellépni ezekben a kérdésekben. Mi ezért nem bántunk senkit, mert nem a mi dolgunk, hogy bárkit is kritizáljunk. Találkoztam Andrej Dankóval, a Szlovák Nemzeti Párt elnökével, akivel azért értjük meg jól egymást, mert én is és ő is a nemzeti érdeket képviseljük. Ő azt mondta, hálásak lehetünk azért, hogy olyan álláspontot vihetünk, amely valóban a szívünkből jön, ez sok európai kormánynak nem adatik meg. Ma Európában nincs még egy olyan stabil politikai rendszer, mint a magyar. Egy kétharmados felhatalmazással rendelkező kormánynak sokkal könnyebb a dolga, mint egy sokszereplős, csekély többséggel, vagy éppen kisebbségből kormányzó kabinetnek. Főleg az ilyen nehéz időkben.

Említette Andrej Dankót, a Szlovák Nemzeti Párt jelenleg parlamenten kívüli erő. Lát-e olyan pártokat a szlovák politikai palettán, amelyek érzése szerint megértik a magyar kormány szándékait, akár a kétoldalú kapcsolatokban, akár az európai politikában?

Találkozom Robert Ficóval, akinek a miniszterelnöksége idején egy új dimenzió nyílt meg a szlovák–magyar kapcsolatokban. Közösen léptünk fel az illegális migráció feltartóztatása érdekében, összekötöttük a földgázvezetékeket, új határátkelőket nyitottunk meg. De itt van a másik oldalról Igor Matovič – ha jól értem, ők nincsenek igazán jóban Ficóval – ő is fontosnak tartja, hogy jó legyen az együttműködés: kormányfőként mindig megvédett minket, Brüsszelben, ha kellett, együtt harcoltunk. Mivel mi patrióták vagyunk, jól meg tudjuk érteni egymást azokkal, akik hozzánk hasonlóan nemzetben gondolkodnak.

A szlovák–magyar kapcsolatokban új helyzetet teremtett az ukrajnai háború, de ez Közép-Európára is igaz, a visegrádi együttműködés veszített a korábbi lendületéből. Remélhető-e kedvező fordulat, illetőleg mindez hogyan hat Magyarország mozgásterére a Brüsszellel folytatott vitákban?

A külpolitikánk egyik alapja a visegrádi együttműködés erősítése, szélesítése. Eddig világos volt, hogy a visegrádi csoport az Unión belül az egyik leghatékonyabb és legszorosabb szövetség, amelynek tagjai számos kérdésben nagyon jól együtt tudnak működni. Van, amit másként látunk, de ezt is természetesnek kell felfogni. Sohasem értettem, egyesek miért fogják fel tragédiaként, hogy két ország egy bizonyos kérdésről nem ugyanazt gondolja.

Ez rányomja a bélyegét az együttműködésre, de számosságában még mindig legalább százszor annyi kérdés van, amiben egyetértünk. A stratégiai célunk mind a négyünknek ugyanaz, legyen béke. A kérdés az, ki hogyan gondolja elérni a békét. Itt látszik, hogy másként gondolkodunk. A cél világos, az eszközben van vitánk, de ez még mindig jobb, mintha a célban lenne vitánk. Miközben háború van, más ügyek is vannak a brüsszeli napirenden. Ezekben a kérdésekben együtt kell működni.

Salamoni döntést hozott nemrég az Európai Bizottság a Magyarországnak járó uniós források ügyében. Jóváhagyta a helyreállítási alap lehívását, de további feltételekhez kötötte a fejlesztési források felhasználását. Mire számít, mi lehet az alkufolyamat vége?

Tehát ez a pénz részben a miénk, mert részben mi állítottuk elő. Nem valamiféle adományt kérünk, nem mások által előállított pénzt igénylünk. Ennél fogva ez nekünk jár, ebből kell kiindulni. Itt kezdődik a joginak láttatott vita. Az Európai Bizottság azt kérte, 17 jogszabályt fogadjunk el, mert ez majd javítja a források felhasználását. Visszautalnék 2019-re, amikor az akkori német kancellár, Angela Merkel Sopronban azt mondta, Magyarország a forrásokat jól használja fel. Úgy tűnik, a Bizottság ezzel nem ért egyet. Az EB által kért jogszabályokat a magyar parlament megtárgyalta, elfogadta. Most pedig azzal jönnek, még lenne tizennyolcadik feltételük, még nem érzik, hogy teljesen elkötelezettek vagyunk. És ezzel átvisznek minket a megfoghatatlan, szubjektív világba, ahol az objektív mérce nem létezik. És ez baj, mert az EB az európai szerződések szerint nem politikai testület, hanem a szerződések őre, tehát nem politikai, hanem szakmai, jogi döntéseket kellene hozniuk. Ez most csorbul. Sajnos egyre inkább kezd kirajzolódni, hogy itt nem egy színtisztán jogi vitáról van szó.

Hasonlóan nehéz téma a magyar–ukrán kétoldalú viszony kérdése, pedig a kárpátaljai magyarokra gondolva százezernél is több okunk lenne rá, hogy jó legyen az államközi kapcsolat. Hogyan látja, várható-e pozitív fordulat az ukrán–magyar kapcsolatokban?

Azért nehéz erről beszélni, mert van számos olyan ügy, amelyek megvitatása normális körülmények között, békeidőben szükséges lenne, de háborús körülmények között nem tartjuk helyénvalónak ezek felvetését. Ha béke lesz – s adja Isten, hogy mielőbb az legyen – ezeket az asztalra kell tenni. A háború előtt a Kárpátalján élő magyarok jogait jelentősen visszaszorították, ez tény. Ennek ellenére mi minden létező támogatást megadunk az ukránoknak. Az ország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, 1 300 magyar iskolába és óvodába járnak már menekült gyerekek, egymillió menekültet beengedtünk.