A magyar-ukrán kapcsolatok erősítésében végzett munkájáért magas rangú magyar állami kitüntetést vehetett át Róth Sándor New Yorkban élő, kárpátaljai származású amerikai üzletember szombaton; az elismerést Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át.
Méltatásában a politikus hangsúlyozta, hogy a díjazott Kárpátalja szülötteként, üzletemberként és mecénásként hosszú ideje dolgozik a két ország közötti jószomszédi viszony elmélyítésén; évtizedek óta sokat tesz a magyar-ukrán gazdasági, társadalmi, kulturális kapcsolatok és a kölcsönös megértés erősítése érdekében.
Magyar Levente azt mondta, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt több mint három évben a Róth Sándor által nyújtott segítség kiegészült a kárpátaljai magyar kisebbségnek nyújtott humanitárius támogatással, valamint a Magyarországon élő bővülő létszámú ukrajnai közösség megsegítésével.
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje kitüntetéssel díjazott Róth Sándor megtiszteltetésnek nevezte, hogy a kárpátaljai magyarok érdekében, továbbá a kárpátaljai zsidóság emlékének megőrzéséért végzett munkája felkelti a magyar állam érdeklődését.
Kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarok változatlanul nem kapják meg azt, ami megilleti őket, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az Ukrajnában zajló háború a „legközelebbi időszakban” véget ér, és lehetővé válik a békés egymás mellett élés.
Róth Sándor Munkácson született, 1973-ban költözött Magyarországra, majd 1985-ben már feleségével emigrált az Egyesült Államokba, ahol sikeres üzleti vállalkozásokat indított. Mezőgazdasági vegyipari cégek tulajdonosaként fontos szereplőjévé vált a kelet-európai műtrágya-kereskedelemnek.
Aktív kezdeményezője volt Kárpátalja egyik meghatározó kulturális beruházásának, a beregszászi nagyzsinagóga rekonstrukciós programjának.
Az üzletember 2019-ben már megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést.
Magyar Levente a New York-i díjátadót megelőzően csütörtökön és pénteken az amerikai fővárosban a Trump-adminisztráció vezető tisztségviselőivel tárgyalt egyebek mellett a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, továbbá arról, hogy a jó politikai összeköttetéseket miként lehet hatékony gazdasági együttműködésekké formálni.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megbeszélést folytatott Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel, valamint Andrew Peekkel, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács Európáért és Oroszországért felelős főigazgatójával
MTI
The post A magyar-ukrán kapcsolatok erősítésében végzett munkájáért magyar állami kitüntetést kapott Róth Sándor New Yorkban élő kárpátaljai üzletember appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »