Hatalmas a liberálbolsevik felháborodás: a CEU után Széchenyi Magyar Tudományos Akadémiáját is a levesbe aprítaná a kormány… Csak azt felejtik el, hogy az alapító egyáltalán nem ilyen akadémiáról álmodott. Széchenyi akadémiájában a magyar nemzeti vonások is igen hangsúlyosak voltak, a tudományos szempontok mellett. És ez az, ami mára nemhogy kiveszett ebből az intézményből, hanem 75 éve nyomaiban sem lelhető fel. És mostanra dicső intézményünk úgy néz ki, mintha a rég megszűnt Kommunista Internacionálé egy szekciója összeolvadt volna az SZDSZ ifjúsági tagozatával. De ne legyünk teljesen igazságtalanok, az idő elszaladt, és a kommunista dinoszauruszok kihalófélben vannak. Viszont szépen cseperedik a neoliberális utánpótlás…
Úgy gondolom, hogy egy olyan országban, ahol három egymás utáni parlamenti választáson a választók majd 70 százaléka jobboldali vagy annak gondolt pártokra voksol, ott igazán elvárható lenne, hogy ehhez a tudományos és művészeti élet is bizonyos mértékig alkalmazkodjon. Természetesen ismert a neoliberálisok teljes művészeti és tudományos függetlenséget hangoztató álláspontja, de ha végigtekintünk egy kicsit a történelmen, vagy akár napjaink valóságán, akkor azt láthatjuk, hogy a mindenkori hatalom pont ezt a két területet tartja legszorosabb ellenőrzése alatt. Érthető ideológiai okok miatt. Elég csak arra gondolni, hogy a különböző korok különböző társadalmaiban mely tudósok, művészek voltak támogatva vagy tiltva. És ha napjaink legrangosabb nemzetközi tudományos kiadványait átnézzük, akkor elég kevés cikket fogunk találni a fajkutatásról, a teremtéselméletről, vagy Aquinói Tamás filozófiájáról. Lesz viszont dögivel az ősrobbanásról, az ember Afrikából való kirajzásáról és a holokausztról. És a művészeti díjakat is ugyanilyen prioritások alapján osztják. Vagy gondoljunk csak James Watson Nobel-díjas tudós mostanában történt esetére. Ki merte jelenteni, hogy jelentős genetikai különbség van a fehér és fekete rassz között, aminek egyik következménye a fehérek magasabb IQ-szintje. Azonnal kitagadták, meghurcolták, és alkalmat sem kapott arra, hogy nézeteit bizonyítsa. Olyan emberek gázoltak bele, akik tizedannyit sem értenek az antropológiához. Szembekerült az uralkodó neoliberális ideológia egyik szent tehenével: a genetikai egyformasággal és a rasszizmus bélyegével. Ennyit a tudományos és művészi függetlenségről mint a neoliberálisok szokásos valóságtól elrugaszkodott lázálmáról.
Térjünk vissza az MTA kis ügyeihez. Az Akadémia társadalomtudományokkal foglalkozó dolgozói körében véletlenül mindig úgy alakult, hogy ami, vagy aki egy kicsit is nemzetiszínű volt, azt még az intézmény környékéről is eltávolították. Természetesen a tudományos objektivitás és a függetlenség szellemében. Érdemes meghallgatni Raffay Ernő vagy Bakay Kornél jobboldali történészek beszámolóit az ő igen rövid akadémiai pályafutásukról. De ugyanez a függetlenség és objektivitás egyáltalán nem szűrte ki például Heller Ágnes lukácsista szárnyalását, vagy Tamás Gáspár Miklós szélsőbalos katyvasz filozófiáját. És elnök lehetett Glatz Ferenc, aki szerint a magyarok ősei görbelábú gyilkosok voltak, viszont Hóman Bálint (akihez képest Glatz egy tudományos törpe) és Orsós Ferenc tagságának helyreállítása szóba sem jöhet. (Érdekes módon a természettudósok között akad néhány ’jobbos’ szellemiségű, de hát ahogy mondani szokták: ők nem erre szegődtek, az ő véleményük szinte egyáltalán nem hagy nyomot az intézmény egészének szellemiségén.)
És a dolgok ilyetén módon csordogáltak szép csendben 25 évig a rendszerváltás után. A kommunista dinók havonta felvették szép kerek kis fejpénzeiket (évtizedekig) nulla tudományos tevékenységre, a ténylegesen teljesítők felháborodására, de különösebb esemény nem történt. Mindenki tudta, hogy itt nem volt rendszerváltás, de senki sem akart nagy cirkuszt, a várható nemzetközi reakciók miatt. Gondolták, majd kinövi magát a dolog. A fiatalok megjelenésével az akadémián belül a csendes kommunista szellemiséget kezdte felváltani egy mind provokatívabb és szélsőségesebb liberális szemlélet. Ugye milyen érdekes, hogy ezen a szellemi táptalajon nem a jezsuita típusú tudományosság kezdett el virágzásnak indulni?!
Nézzünk hát egy-két üde színfoltot az ifjabb generáció írásaiból. Ilyen például egy Szűcs Zoltán Gábor nevű tudományos munkatárs a Politikatudományi Intézetből. Ő eléggé veszett módon szokta támadni a kormányt minden keze ügyébe eső balliberális felületen, ami egy közalkalmazotthoz képest nem egy mértéktartó hozzáállás. Világnézetében érdekes egyveleget alkotnak az ortodox marxista és a szélsőliberális gondolatok. Mindez természetesen a teljes függetlenség és objektivitás pózában. Itt egy igen nívós és Marx-idézetekkel bőven megspékelt írása az MTA tragédiájáról.
Ha egyébként az említett Politikatudományi Intézet lapján az ember végiggörgeti a munkatársak népes listáját, akkor úgy érzi, hogy ez a Kálmán Olga Baráti Társaság nevet is felvehetné.
De itt van rögtön egy másik iszonyatosan független és objektív kutató: Szabó Péter András történész, az MTA Történettudományi Intézetéből. Ő rendkívül el van keseredve az orbáni önkény macerájától, és az MTA védelmében megírta az ’Üdvözlet a magyar tudomány süllyedő hajójáról’ című publicisztikáját, ami néhány érdekes felvetést tartalmaz.
Az MTA tiszteletreméltóságának és apolitikusságának hangsúlyozása mellett kiemeli, hogy a fiatal kutatói nemzedéknek már csak életkora miatt sem lehet köze a vén bolsevikokhoz. És a kormánypárti támadásokra válaszul a cikk csúcspontján felteszi a teátrális kérdést: ’És milyen liberálbolsevik fészek az, amelyet jelenleg egy volt pannonhalmi diák vezet, helyettese meg éppenséggel a pesti piaristáknál és a Vatikánban tanult?’
Egyrészt a komcsi szemlélet nincs életkorhoz kötve, másrészt, ha jól emlékszem, akkor Sztálin elvtárs is papneveldébe járt ifjúkorában, és remélem, nem túlzok, ha azt kell mondanom, hogy később letért a jámborság útjáról. És vele együtt még valószínűleg sok milliónyian. Ennyire együgyű érvet mondani, ráadásul egy történésznek, nos, ez megér egy csettintést. A cikk egyéb részeit is a neoliberális csiriz tartja össze a kormányellenes kijelentésektől a saját nélkülözhetetlenségükig. Majd megállapítja, hogy ha az intézetüket megszüntetik, akkor az tragédia lesz a nemzeti tudomány számára. És még egy ’Ilyen gárdát aligha lehet a közeljövőben újra összeverbuválni’. Ez utóbbi megállapítással egyébként egyetértek. Ilyen kis helyre koncentrálni ennyi posztkomcsit és vérliberálist, valóban nem egyszerű dolog. És az egész cikk hátterében érződik valami olyan önigazolás, hogy ők tulajdonképpen lelkük mélyén jobbos, nemzetiek (papi iskolával) de az objektivitás követelménye miatt nem engedhetik meg maguknak ezt a látszatot. Azért itt az embernek kedve lenne egy jó nagyot a falba rúgni. Ilyen gátlástalan hazugságokat leírni, miközben a valóban tehetséges, nemzeti elkötelezettségű történészek százmérföldekre vannak száműzve??!!
És most térjünk át arra az epizódra, ami tavaly az egyik utolsó csepp lehetett a pohárban az MTA és a kormány között kitört háború ügyében: a Lukács György-kultusz megjelenése.
Mondjuk az ő szellemiségét az észak-koreai akadémián kívül más nemigen vállalná fel a világon. Éz ez a mi kis tündi-bündi intézményünk ezt bátran megtette. Úgy, hogy Heller Ágnes már (papíron legalábbis) nincs is ott. És csodálkoztak azon, hogy az orbáni önkénynek ettől egy kicsit felment a vérnyomása. Senki nem várta azt, hogy az MTA a 2018-as évet a katolikus filozófia emlékévének fogja nyilvánítani. Ők nem azok a fajták, akik templomba járással töltik a hétvégét. De egy tudománnyal foglalkozó intézménytől a közvélemény elvár bizonyos mértéktartást. Tudniuk kellett, hogy Lukács Lőwinger György előkaparásával kézigránátot robbantanak a pöcegödörben. Nem tudok másra gondolni, mint hogy ez is volt a szándékuk. Tudatos provokációról van szó. És a balhét persze nem ők, hanem az ábrándos tekintetű matematikus elnökük, Lovász László viszi el, aki mellesleg velük ellentétben már letett valamit a tudomány asztalára. Ő szegény annyira naivnak és jóindulatúnak tűnik, mint aki nem is érti, miért repked annyi fekália a feje körül. Mindenesetre beindított egy akadémiai védekező mechanizmust a gonosz kormányzati szándékok fékezésére. A külföld fellármázása mellett, az Akadémia átvilágította saját magát (természetesen ’független’ külföldi szakértőkkel is), és azt találta, hogy semmi probléma nincs, világszínvonalú munka folyik. Hát ezt mondjuk én is fix egyesre vettem volna a tippmixen, de javítson ki, aki másképp gondolja.
Egy másik, kicsit talán túlságosan gyakorlatias és izgága, külföldre szakadt magyar tudós viszont szóvá tette, hogy a dicső intézmény 0, azaz nulla számú szabadalomat, licenszet és know-how-t termelt az utóbbi években. Őt azzal torkolták le, hogy itt főleg alapkutatások folynak, amiknek sokkal áttételesebb a hasznosulásuk. Hát persze, rendben. Akkor bizonyára a magyar alapkutatásokból származó publikációkra történő hivatkozások tengerként öntik el a Kárpát-medencét. Ez sem egészen állja meg a helyét, de hagyjuk a kukacoskodást…
Néhány hazai és külföldi szakértői véleménynek én is utánanéztem (ezek természetesen nem függetlenek, hanem kertelés nélküli őszinték), és ez egy kicsit másképp festette le a helyzetet. Inkább arról szólt, hogy vannak az agykutatók, pár egyéb élettanász, egy-két matematikus, néhány egyéb természettudós és csoportjaik (elnézést, ha kihagyok valakit az említésre méltók közül), és utána a süket csend. Ha az ötezer akadémiai alkalmazottból 4600 elmenne árufeltöltőnek vagy segédvájárnak, akkor jelentősen emelkedne a GDP, ellenben kis hazánkban jelentősen visszaesne a finnugorizmus és a gendertudomány, továbbá egy helyben topogna a marxista és neomarxista esztétika és filozófia.
Saját meglátásom szerint a magyar tudomány nagyjából azon a pályán áll, mint a labdarúgásunk. Lehet szépeket és csúnyákat is mondani róla, de valójában egy szürke, alig észrevehető massza a peremvidékekről. Sajnos. És mi (kelet-közép-európai mércével) öntjük a főként jobboldali szavazók adóforintjait ezekbe az igen szerény eredményeket felmutató természettudományos alapkutatásokba, amire még lehet adni egy sovány magyarázatot, de hogy miért adunk egy fillért is kommunista és globalista ideológiára, az már nehezen értelmezhető.
Az MTA egyelőre haladékot kapott, a radikális intézkedéseket elhalasztották, de ami késik, nem múlik. Nyilván az egyenes eljárás szellemében ezt a bolsevik ügynökséget egyetlen tollvonással meg kellene szüntetni. 1945 után az elvtársak, úgy emlékszem, nem sok időt hagytak Hóman Bálintéknak. Egyből mehettek a sittre. De hát ilyet tenni ebben az úriasan finom és demokratikus Európai Unióban nem lehet. Marad tehát a szokásos fideszes hintapolitika: szép lassan elfűrészelik a fát e dicső bolsevik tudós-garnitúra alatt. Demokratikusan átcsoportosítanak, leváltanak, kineveznek és mellébeszélnek. És ez sokkal nagyobb sírás-rívással és nemzetközi kalamajkával fog járni, mint egy egyszeri, határozott újjáalakítás. Még az új zélandi alsó tagozatos iskolások is a magyar tudomány függetlenségéért fognak tüntetni.
Összességében a magyar akadémiai tudománykodás jelentős része a mai formájában a pénzkidobásnak egy olyan alacsony hatékonyságú fajtája, amire méltán mondhatnánk azt, hogy inkább stadiont építsenek belőle. Az igen rossz hatásfok – a gyakori átszervezések ellenére – a régi bolsevik típusú eszmeiség mellett, az ugyanonnan származó szervezési elvek és módszerek továbbéléséből adódik. Az apparátus mindig el tudta szabotálni az igazi teljesítmény-elvre történő átalakítást. Most is ez ellen tiltakoznak leginkább. Igaz, a fidesznyikek elképzelései is zavarosak, de ennek oka a már említett hátsó szándékban van. Nyilván nem akarnak anyagi és szellemi energiát fektetni abba, hogy egy liberálbolsevik centrumot tovább üzemeltessenek. Ezt megértem.
Az idő majd megoldja ezt a problémát is. De azt, hogy ki nevezheti tudósnak magát, és milyen keretek között publikálhat, azt mindig a politika fogja meghatározni. Aki ezt nem látja, az nem a való világban él. Hanem a neoliberális álomvilágban…
Szende Péter
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
