A magyar szurkolók megszállták a FIFA és a Wikipédia oldalát

A magyar szurkolók megszállták a FIFA és a Wikipédia oldalát

Az U20-as magyar labdarúgó-válogatott egygólos vereséget szenvedett Brazília fiataljaitól.

Ötvenöt percig – emberhátrányban is – vezetett a válogatott, míg a 85. percben egy vitatható büntető után a brazilok megszerezték a győzelmet (a mérkőzést percről percre követtük az MNO-n). A mérkőzés után Bernd Strock nyilatkozott az MLSZ honlapjának:

Hírdetés

Ritka alkalom, hogy vereség után gratulálni lehet egy csapatnak, de a mostani egy ilyen eset. Taktika és csapategység szempontjából mérkőzésről mérkőzésre előrelépünk, azt hiszem, játékosaim nagyon sokat tanultak ebből a meccsből is, amelyen a torna egyik nagy csapata ellen sokáig a győzelemért, de végig a pontszerzésért harcban állva játszott. Soha nem foglalkozom a játékvezető ténykedésével, ez nem az én stílusom, most is inkább azt emelném ki, hogy amikor a mérkőzés után a játékosok szemébe néztem, azt láttam, hogy félelem nélkül várják a Nigéria elleni harmadik csoportmeccset.

A lefújása után a magyar szurkolók „támadás” alá vették a mérkőzést vezető szaúdi bíró, Fahad Al-Mirdasi Wikipédia-oldalát. A szerkesztők folyamatosan távolítják el a trágár kifejezéssekkel bővített szócikket.

A legnagyobb közösségi oldalon egymást túllicitálva szidják a kommentelők a játékvezetőt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »