Másfél órás megbeszélést folytatott Magyar Péterrel Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke. A találkozó után Gubík úgy fogalmazott: történelminek nem nevezné az egyeztetést, de fontosnak tartja, mert „új fejezet kezdődik a nemzetpolitikában”. A tárgyaláson szóba került a Beneš-dekrétumok ügye, a felvidéki magyar intézményrendszer támogatása, a Magyar Szövetség parlamentbe való visszajutása, valamint az is, milyen viszony alakul ki a TISZA-kormány és a külhoni magyar érdekképviseletek között.
Gubík László a Felvidék.ma-nak elmondta: a megbeszélés tartalmi részét eredményesnek tartja, mert sikerült napirendre vinni azokat a kérdéseket, amelyek a felvidéki magyar közösség szempontjából meghatározóak.
Mint fogalmazott, három lényegi üzenetet hozott el a találkozóról. Magyar Péter szomszédságpolitikai kérdésekben nem enged a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos elvi álláspontból. Nemzetpolitikai téren a Magyar Szövetség stratégiai partner marad, és fontosnak tartja, hogy a párt visszajusson a szlovák parlamentbe, de ennek módját a Magyar Szövetségre bízza. A támogatáspolitikában a rendszer átalakítására készülnek, de Gubík szerint ennek részletei még nincsenek kidolgozva.
Gubík ugyanakkor jelezte: konkrét garanciát egyetlen kérdésben sem kapott.
„Egyetlen egy kérdésben sem kaptam garanciát semmire” – erősítette meg Gubík László a Felvidék.ma-nak. Hozzátette: benyomása szerint Magyar Péter „megtanult nem ígérni semmit”, vagyis a találkozón inkább politikai irányokról és elvi alapállásokról volt szó, nem részletes vállalásokról.
A Magyar Szövetség elnöke ennek ellenére nem üres protokolltalálkozóként tekint az egyeztetésre. Mint mondta, a felvidéki magyar politika számára most az a feladat, hogy az új magyarországi politikai helyzetben is világossá tegye saját súlypontjait: a Magyar Szövetség parlamentbe való visszajutását, a felvidéki magyar intézményrendszer megőrzését, valamint a nemzetpolitikai vívmányok folytatását.
A találkozón Gubík külön felvetette, hogy a kulcsfontosságú felvidéki magyar ügyekhez és intézményekhez ne nyúljanak.
A támogatáspolitika átalakítása szerinte napirenden van, de azt tartja lényegesnek, hogy a stratégiai jelentőségű támogatások ne sérüljenek. A Magyar Szövetség elnöke azt is világossá tette, hogy a párt számára a 2027-es szlovákiai parlamenti választás a következő nagy politikai cél.
A megbeszélés egyik fontos pontja volt a Magyar Szövetség és a TISZA viszonya is. Gubík szerint Magyar Péter tisztában van azzal, hogy Felvidéken a TISZA-nak lehet társadalmi táptalaja. A Magyar Szövetség elnöke ezért azt jelezte neki: nem lenne szerencsés, ha a felvidéki magyar közegben párhuzamos politikai struktúrák, külön „TISZA-szigetek” jönnének létre.
Gubík álláspontja szerint a felvidéki magyar politikai energiákat integrálni kell, mert a külön utak tovább gyengítenék a magyar érdekképviseletet.
A Beneš-dekrétumok és az ingatlanelkobzások ügyében Gubík érzékelése szerint Magyar Péter nyitott arra, hogy elvi alapon határozottabban képviselje a magyar álláspontot. A Magyar Szövetség elnöke ugyanakkor nem naiv módon közelít a kérdéshez: jelezte, ez kétélű fegyver lehet. A felvidéki magyar közösség nem konfliktuskereső közeg, ezért minden politikai ütközésnél mérlegelni kell, hogy annak következményei végül nem a felvidéki magyarokon csattannak-e.
A beszélgetés személyesebb részében Magyar Péter felvidéki látogatása is szóba került. Gubík nem általános udvariassági meghívást tett, hanem több lehetséges helyszínt és alkalmat is említett, köztük nyári rendezvényeket, valamint az Esterházy János Zarándokközponthoz kapcsolódó zoboraljai lehetőséget. Úgy fogalmazott, mivel Magyar Péter katolikus, és a V4-es kapcsolatok erősítésében is gondolkodik, adná magát
egy olyan helyszín, amely egyszerre hordoz felvidéki magyar, keresztény és közép-európai üzenetet.
Magyar Péter azt kérte, hogy a meghívásokat írásban küldjék el, és jelezte, valamelyik felvidéki meghívást elfogadja.
A telefonos interjúban rákérdeztünk arra is, szóba került-e a találkozón, hogy Gubík László, ahogy korábban, úgy most is a Fideszre szavazott. Mint mondta, Magyar Péter ezt nem hozta fel, a Magyar Szövetség elnöke ugyanakkor nem jött zavarba a kérdéstől, és világossá tette: nem kívánja utólag átírni korábbi politikai döntését. A helyzetet egy félmondatos iróniával oldotta: négy évvel ezelőtt még Magyar Péter is ugyanígy szavazott.
Gubík László a találkozót fontosnak, de történelminek nem nevezte. Mint mondta, új fejezet kezdődik a nemzetpolitikában, a Magyar Szövetségnek pedig minden új és régi helyzetet arra kell használnia, hogy 2027-ben visszajusson a szlovák parlamentbe.
„Ha Magyar Péternek új miniszterelnökként szerepe lesz a nemzetpolitikában, akkor vele kell majd együttműködni”
– fogalmazott Gubík.
A találkozó tehát nem hozott látványos garanciákat, de kijelölte az új alaphelyzetet: a Magyar Szövetségnek meg kell őriznie saját mozgásterét, közben pedig fel kell készülnie arra, hogy a következő években már a TISZA-kormánnyal kell érvényesítenie a felvidéki magyar érdekeket.
Szalai Erika/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


