A Magyar Szövetség felsorakozott a progresszívok mellé. Gubíkék Ficot kritizálják moszkvai útja miatt

A Magyar Szövetség felsorakozott a progresszívok mellé. Gubíkék Ficot kritizálják moszkvai útja miatt

Nyitókép: Facebook, GL

„A hagyományosan orosz katonai erődemonstrációnak is használt győzelem napja nem az az alkalom, amikor egy egyébként is háborút viselő ország politikai és katonai vezetése mellett tisztelegni kéne” – fogalmaz meglepő módon a Magyar Szövetség május 8-án, a második világháború befejezésének nyolcvanadik évfordulóján, amivel egyúttal Robert Fico (Smer) szlovák miniszterelnök moszkvai útját kritizálják.

Úgy tűnik, egyre nagyobb a zavar a rendszerben a magyar viccpárt hája táján. A Magyar Szövetség ugyanis nem szólal meg akkor, amikor meg kellene szólalnia és megszólal akkor, amikor választóik nem ezt várnák. Kirúgják Gyimesit, hogy legyen hely a nemzetáruló hidasoknak Bugár Béla vezetésével, stb. stb.. A pártelnök öszödi beszédében megtagadja a Fideszt és a következő választások után Magyar Péter stratégiai partnere is lenne, Pozsonyban pedig simán koalícióra lépne a Progresszív Szlovákiával is. Dacára annak, amit a PS arca a magyarokkal szemben képviselnek.

Legújabb bejegyzésük szintén ezt a narratívát erősíti. Gubíkék ugyanis Robert Ficot kritizálják annak moszkvai útja miatt. Jól figyeljék a kedves olvasók az alábbi logikát: ugyanaz az érvrendszer, mint amit a szlovák liberális és progresszív pártok, a PS, az SaS, a Demokrati képviselnek.

Hírdetés

Így néz ki, amikor Bugár Béla felügyelet alá helyezi Gubíkot és egyik legközelebbi, bizalmi embere, Magdeme Klára lesz a Magyar Szövetség szóvivője: Moszkva nem, Ukrajna igen? Fico nem, Zelenszkij igen?

Tisztelt magyar viccpárt! Akkor mégsem kizárólag felvidék first? Amikor Robert Ficot és az oroszokat kell kritizálni, rátok is számíthatunk?

Bugár és Weber politikai szerelemgyereke bedurvult. Ez a retorika már nem uszítás. Ez fenyegetés

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »