Egyeztetést kér a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviselet tíz pontban fogalmazta meg a koncepcióját.
A szakszervezeti szövetségek három miniszternek is levelet írtak az Európai Unió 2028–2034-es többéves pénzügyi keretével kapcsolatban. A levelekben összefoglalják követeléseiket.
Mint írják: az Európai Unió 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése meghatározó jelentőségű lesz az európai foglalkoztatás-, szociális és kohéziós politika jövője szempontjából.
A tárgyalási folyamat olyan hosszú távú döntéseket alapoz meg, amelyek közvetlen hatással lesznek a munkavállalók élet- és munkakörülményeire, a közszolgáltatások finanszírozására, valamint a társadalmi kohézió erősítésére az Európai Unió egészében, így Magyarországon is.
„Meggyőződésünk, hogy az MFF-ről szóló tárgyalások során Magyarországnak olyan álláspontot szükséges képviselnie, amely határozottan kiáll a kohéziós politika, valamint a szociális párbeszéd és a kollektív tárgyalások uniós támogatásának megőrzése és megerősítése mellett” – hangoztatják.
Ennek keretében különösen fontos, hogy az Európai Szociális Alap (ESZA, ESZA+) önálló, egyértelműen azonosítható, jól elkülönült alap maradjon a következő ciklusban is. Mivel az alap az Európai Unió szociálpolitikájának legfontosabb finanszírozási eszköze, a magyar munkavállalók számára is kulcsfontosságú, hogy annak részaránya legalább a korábbi szintet őrizze meg, és ne legyen a céljától eltérő módon felhasználható – vélik.
„Nem tartjuk elfogadhatónak a szociális és kohéziós források összeolvasztását a migrációs, illetve védelmi kiadásokra fordítható alapokkal”
– írják.
A következő MFF-nek emellett célzott támogatásokkal kell segítenie a munkavállalói és munkáltatói részvételt biztosító, ám az utóbbi időben jelentőségét elvesztő szociális párbeszéd megújítását is. Ennek érdekében a szociális kiadások legalább 1 százalékát szükséges a szociális partnerek kapacitás-bővítésére fordítani.
A jelenlegi gazdasági és társadalmi kihívások fényében különösen indokolt lenne továbbá a többéves pénzügyi keretből finanszírozott valamennyi eszközre vonatkozó szociális kötöttségek bevezetése. Nemcsak dedikált forrásokkal, hanem a jogállamisági mechanizmushoz hasonló horizontális szociális záradékok bevezetésével is szükséges a munkavállalók helyzetének javítása. A szociális feltételrendszernek elő kell segítenie a minőségi munkahelyek teremtését és a kollektív tárgyalásokat, valamint biztosítania kell az alapvető munkavállalói jogok és munkavédelmi sztenderdek tiszteletben tartását.
Szorgalmazzák a többéves pénzügyi keret teljes összegének jelentős emelését is, amelynek keretében a szociális és gazdasági kohézióra fordított kiadásokat egyértelműen meg kell erősíteni, és azoknak időben stabilnak kell maradniuk.
„Ragaszkodunk hozzá, hogy a társadalom minden rétege (beleértve a vállalkozásokat és a leggazdagabb magánszemélyeket is) méltányos részt vállaljon a pénzügyi terhekből”
– írják a szakszervezetek.
A szakszervezeti oldal kész szakmai tapasztalatával és javaslataival támogatni a kapcsolódó kormányzati munkát, és nyitott a további egyeztetésekre annak érdekében, hogy az új MFF erősítse a társadalmi kohéziót, a szociális párbeszédet, valamint a munkavállalók biztonságát – közölték.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


