„Új otthona lett a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME). Szeptember 30-án ünnepélyes keretek között adták át Budapesten, a Jókai utca 4. szám alatt található felújított épületet. A Dohnányi Ernő Zenei Központ nevet viselő intézményben folytatja a munkáját és próbál ezentúl a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara, emellett a zenei központ professzionális zenekari és énekkari, valamint kamarazenei stúdiófelvételekre ad lehetőséget, valamint mostantól hangversenyekkel várja a nagyérdeműt” – szólt az egy évvel ezelőtti bejelentés.
Számomra a teremkomplexum megnyitása nem egyszerű hír, többet jelent, hiszen vele szemben, a Jókai utca 1. szám alatti házban nevelkedtem, s ablakom rálátott az egykori Kereskedelmi Utazók Egyesülete székházára, Pollák Manó tervező alkotására.
Az 1909-ben épült házban magam is gyakran megfordultam, a nagyteremben vívószakosztály működött, s mikor kardvívással próbálkoztam, hetente kétszer mentem edzésre.
Az MTVA néhány évvel ezelőtt szorgos keresésbe fogott, hogy pótolják a Bródy Sándor utcai Rádió-székház kiesését. A választás az említett épületre esett, ami akkortájt az Operaház próbaterme volt. Sokszor elidőztem a nyitott ablakok alatt, hallgatva, hogy milyen előadásra készülnek a Dalszínházban.
Fotó: Vörös Attila
A tárgyalások után került az épület az MTVA kezelésébe, s elkezdődtek a felújítások. Nem volt könnyű feladat, hogy a két népes együttes, a zenekar és az énekkar létszámának, és az akusztikai elvárásoknak megfelelő otthonhoz jusson. A névadó Dohnányi Ernő volt. A két világháború közti időszak egyik meghatározó zenei vezetőjéről, zeneszerzőjéről, zongoraművészéről kevesen tudják, hogy 1931-34 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának vezetői posztját is ellátta, s a szimfonikus zenekar alapítása is az ő nevéhez fűződik.
A felújított épület két nagyterme szolgálja az együtteseket. A Sapszon terem az énekkar székhelye, a nagyteremben mind a zenekar, mind pedig az énekkar is kényelmesen elfér. A helyiség hangfelvételek készítésére is tökéletesen alkalmas. Akusztikájának kialakítása különleges feladatot jelentett, a rezgések miatt le kellett választani az épület többi részéről, magyarul, épületet terveztek az épületben.
Koncerteknek is otthont ad, ezeket a Bartók Rádió élő adásban közvetíti. Számos hangversenyüket élveztem az éteren keresztül. További próbahelyeket is kialakítottak, ahol lehetőség nyílik egyéni próbákra, valamint énekórákra.
Fotó: Nyírő Simon
Az Intézmény kedves munkatársának kíséretében nagy érdeklődéssel jártam be a felsorolt termeket. Nem rejtem véka alá, némi nosztalgiával gondolok a Magyar Rádió legendás 6-os stúdiójára, ami építészetileg és akusztikailag is egyedülálló volt a maga korában. Minden bizonnyal hiányozni fog sokaknak a Pagoda is, ami nemcsak büféül szolgált, de meghatározó fóruma volt a Magyar Rádió közösségi életének. Lépjünk tovább, kívánom, hogy az új épület hasznosan töltse be funkcióját, s szolgálja a magyar zenei élet nemes ügyét!
Dr. Csermák Zoltán/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


