A magyar promótert bírálta a Megadeth-frontember

A magyar promótert bírálta a Megadeth-frontember

Miután Varga Zoltán Rockmaraton-főszervező a színpadról ment neki a koncertjét az utolsó pillanatban lemondó Megadethnek, a zenekar frontembere is visszavágott.

Visszajön Magyarországra a Megadeth, de kizárólag egy új promóterrel – szögezte le Twitter-oldalán Dave Mustaine, a Megadeth frontembere. Ismert: július 15-én pénteken lépett volna fel a dunaújvárosi Rockmaratonon az amerikai Megadeth. A thrash metal csapat meg is érkezett, ám a helyszínen Dave Ellefson basszusgitáros eltörte a lábfejét, így kórházba kellett vinni. Ott begipszelték, Dave Mustaine énekes pedig a koncert előtt nem sokkal még arról beszélt az Indexnek: soha nem mondtak még le bulit hasonló indokkal. Mint mondta, hogy odáig eljussanak, nagyon rossz helyzetnek kell előállnia. Igaz, hozzátette azt is, hogy egy törött láb azért már ilyennek mondható.

Mustaine a koncert előtt nem sokkal úgy döntött, nem lépnek fel, a szervezők elmondása szerint viszont ezt már nem akarta maga bejelenteni, úgy kellett feltessékelni a színpadra. Az énekes közölte, mi történt, majd távozott. Ezután lépett a közönség elé Varga Zoltán főszervező, a zenekart és annak elvárásait kritizálva. „Belerúgott valami kődarabba, és állítólag eltörött a lábujja” – foglalta össze a történteket, majd trágár kifejezések kíséretében közölte, hogy a Megadeth 45 ezer dollárba került, a Kempinskiben szálltak meg, és még avokádót is kértek a catering részeként.

Hírdetés

A Rockmaraton produkciós vezetője, Jakab Zoltán is megszólalt, kifejtve, hogy ott volt, mikor Mustaine-ék lemondták a fellépést. Bár a frontember az Index-interjúban a szervezőket okolta a balesetért, Jakab úgy vélte: „Szó sem volt sötétségről, sárról, Ellefson miután interjúkat adott, csatlakozni szeretett volna a már vacsorázó társaihoz, integetve és rohanva maga alá fordult a lába és eltört a lábközépcsontja. A segítségére siető kollégákkal közölte, hogy az ő hülyesége volt, mert szar a cipője. Szó sincs arról, hogy a szakáccsal beszélgetett volna egy seregnyi ember, hiszen teljesen lezártuk a cateringet, hogy a hirtelen haragjáról és irracionális viselkedéséről ismert Mustaine-t nehogy bármi olyan hatás érje, amire bepöccen.” Jakab biztos benne, hogy a lábtörés nem a valós oka volt a lemondásnak, csak egy magyarázat.

A történtek után dühös magyar kommentelők lepték el a napokban egyébként új klippel is jelentkező Megadeth Facebook-oldalát, Mustaine pedig most Twitteren reagált a történtekre. Arra a kérdésre, visszajönnek-e Magyarországra, az énekes úgy válaszolt: igen, de új promóterrel. Mustaine bejegyzésében bírálta a magyar promótert, amiért kiadta, hol szálltak meg.

Egy újabb posztban pedig leszögezte: a magyar szervező szidalmazta őket, arról beszélt, hogy Dave csak beverte a lábujját, kiadta a szállodájuk címét, és megpróbálta lemondani az összes lefoglalt szobájukat. „Ízléses” – összegezte a történteket Dave Mustaine. (Lapunk úgy tudja, a szervezők nem próbálták lemondani a zenészek lefoglalt szobáit.)

Végül egy harmadik bejegyzésben szögezte le: semmi kedve újra látni a szervezőt, és ő viselkedett egyedül amatőr módon. Hozzátette, még mindig nevet, ahogy elképzeli, hogyan zokog a szervező.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »