A magyar összetartozás emlékműve

A magyar összetartozás emlékműve

„Köszönet illeti mindazokat, akik segítettek községünk első emlékművének megvalósításában, amely kellőképpen kifejezi magyarságunkat és összetartozásunkat” – hangzott el a lúcsi emlékmű avatásán.

Az elmúlt napokban, emlékművek és szobrok avatásában, koszorúzásában nem volt hiány. Az egyik legeredetibb, újonnan leleplezett műalkotás minden bizonnyal a lúcsi, amely a Magyar Összetartozás Emlékműve elnevezést kapta.

Hosszú ideje fogalmazódott bennünk a gondolat egy olyan köztéri alkotás felállítására, amely esztétikai szempontból igényes, művészileg értékes és magyarságtudatunk ápolásának szempontjából jelentőségteljes. Ezért döntött az önkormányzat 2021 májusában egy ilyen műalkotásra vonatkozó képzőművészeti pályázat kiírásáról.” – mondta el az ünnepélyes átadás bevezetőjében Mészáros Nikolett a községi hivatal munkatársa. A pályázatot Mag Gyula szobrászművész nyerte, akinek alkotásai már több szlovákiai város közterét díszítik. Nemcsak méreteivel impozáns a 3,5 méter magasságú bronzszobor, hanem elsősorban ideája az, ami felemelő és reményt adó, hiszen az összetartozást jelképezi. „A Korona, örökös jelképünk, összeköt az anyaországgal és védelmezi az egész Kárpát-medencében élő honfitársainkat, a két kéz, amely tartja, pedig az összetartozást fejezi ki” – fejtette ki rövid beszédében az alkotó szobrászművész Mag Gyula.

Hírdetés

Az emlékmű felállítását kettős cél vezérelte. Egyrészt egy olyan közösségi tér kialakítása, amely méltó helye lesz nemzeti ünnepeinkre való megemlékezéseinkre, ugyanakkor a község ezer éves nemzeti hovatartozásának is méltó kifejezője legyen.” – kezdte ünnepi beszédét Kiss László polgármester. Beszédében továbbá kifejtette, hogy nemcsak az államalapító királyra emlékezünk ezen a napon, amely Európa legrégebbi ünnepei közé tartozik. Az emlékmű avatásánál egy másik eseményre is gondolnunk kel, az István alapította állam, több mint ezer év utáni megszüntetésére a trianoni egyezménnyel. „Ám Trianon ellenére mi összetartozunk, határon innen és határon túl. A mi feladatunk megőrizni önmagunkat, magyarságunkat. Feladatunk az, hogy átmentsük gyermekeinkbe a magyarságot, mert csak így tudjuk legyőzni ezt a történelmi igazságtalanságot” – zárta beszédét a polgármester.

Az ünnepélyes szobor avatáson a határon túli testvértelepülések is részt vettek, így jelen voltak a szlovéniai Zsitkóc község képviselői, az erdélyi Csíkszépvíz delegációja, valamint a magyarországi Markotabödögéről érkezett vendégek.

Az önkormányzat köszönetét fejezte ki a Bethlen Gábor alapítványnak és elsősorban a helyi lakosoknak, vállalkozóknak és szervezeteknek, akik anyagiakkal és kétkezi munkájukkal segítették az emlékmű elkészítését. A jövőben az emlékmű körül egy emlékparkot terveznek kialakítani, ahol minden évben elültetnek egy fát, az adott évben születettek névsorának táblájával.

Zárszóként álljon itt, az egyik helyi lakos észrevétele: „Mindenki tudja, hogy sajnos Lúcson sok minden nincs, aminek lennie kellene, de ez az emlékmű nagyon sok embernek nagy örömet okozott”.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »