A belgrádi várban álló kőről néhány napja egy román férfi eltávolította a magyar nemzeti színű szalagot, és helyette a román nemzet lobogóját tűzte ki.
A tanács Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint bűnvádi feljelentést tesznek a magyar nemzeti kisebbség elleni gyűlöletkeltés bűncselekménye miatt. Az MNT törvényes hatáskörét gyakorolva védi a magyarság érdekeit – ha kell, akár a bíróságon is – és elvárja, hogy az elkövető szigorú büntetést kapjon – fogalmaznak. Hozzáteszik: a Magyar Nemzeti Tanács, mint a vajdasági magyarság demokratikusan megválasztott képviseleti szerve, nem engedheti meg, hogy bárki foltot ejtsen a szerbiai magyar közösség becsületén és megítélésén.
Az emlékkőnél történtekről az elkövető videót is készíttetett egy társával. A felvételen az látható, hogy a férfi nagy erővel letépi a piros-fehér-zöld szalagot, majd a rajta függő koszorúkkal együtt félreviszi azt. Ezt követően ragasztószalaggal román zászlót erősít az emlékműre.
Ténykedése közben egy rögtönzött történelemórát is tartott. Szerinte a magyarok ellopják a románok történetét. „Mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok. Erdélyt… Hunyadi János.” Azután arról beszélt, hogy a térség a második világháború végéig mocsaras vidék volt, majd a kommunista időkben épült be: „1944-ig semmi nem volt itt, csak mocsár. Aztán Új Belgrád fel lett építve, de nem pénzen, hanem pro bono. A kommunista brigádok jöttek, románok és magyarok is, dolgoztak ingyen. A nagymamám is benne volt” – fogalmazott a román férfi.
Az egykori nándorfehérvári várban kőbe vésett felirat emlékezteti az arra járókat a törökök felett aratott győzelemre, amelyet a magyarok és a szerbek közösen értek el. A felirat így szól: „1456. július 22-én Belgrád védői, élükön Hunyadi Jánossal ezen a helyen arattak döntő győzelmet a törökök felett.”
A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a törökök később hét évtizeden át nem vezettek nagyobb hadjáratot Magyarország ellen.
Forrás: Pannon RTV
The post A Magyar Nemzeti Tanács lépéseket tesz a a nándorfehérvári emlékkőnél történt incidens kapcsán appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



