A magyar méhészek jelentős részét érinti a tömeges méhpusztulás – az okok egyelőre ismeretlenek

Több mint háromszáz méhészet jelezte, hogy tömeges méhpusztulást tapasztaltak az elmúlt hetekben. A magyar méhészek mintegy 10-20 százalékát érinti a probléma, az okok azonban egyelőre ismeretlenek. A jelenségről az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1 aktuális csatornán számolt be.

Bross Péter szerint a méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel: ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémája a méhészeknek, például a Dunántúli megyékben, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala vagy Nógrád megyében. Ezzel szemben Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Fejér megyéből több méhész is jelezte, hogy gondjai támadtak – tette hozzá.

Hírdetés

Az elnök megmagyarázhatatlannak nevezte a jelenséget, azt mondta, nem klasszikus tünetegyüttest mutat a méhelhullás, a kaptárnéptelenedés. A tömeges méhpusztulás miatt az agrárminisztérium vizsgálatot rendelt el.

Kitért arra is, hogy a méhpusztulás jelentős hatást gyakorol a méztermelésre, valamint a jövő évi akáctermésre is, ezért a következő két és fél hónapban a méhészek feladata a méhcsaládok helyreállítása lesz.

(MTI – Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »