A magyar média szereplői sem állnak magasabb erkölcsi színvonalon, mint a politikusok – rövidke lapszemle

Bogárdi Szabó István

Bogárdi Szabó István a református zsinat új lelkészi elnöke szerint a keresztény-konzervatív eszme azért jelent értéket, mert az élet alapvető kérdéseit evidenciaként kezeli, s ezeket nem megvitatni kell, hanem elsajátítani. Üdvös lenne, hogy ezeknek az értékrendeknek a megvitatása tisztességesen menjen végbe.

Hírdetés

Jelenleg ebből keveset tapasztalunk, inkább az értékrendekben is pártoskodás figyelhető meg. Nem lenne méltóbb, ha újra arról kezdenénk beszélni, mi a politika hivatása, feladata, mit kell a politikusnak tenni ahhoz, hogy tiszteljük és megbecsüljük?

A magyar média szereplői sem állnak magasabb erkölcsi színvonalon, mint a politikusok. Egyfelől ott vannak az újságírók, akik a szólásszabadság nevében, elkényeztetett kamaszként bárkit, bármikor kicsúfolhatnak, de rájuk szólni sem lehetett soha. Azt szokták mondani, hogy aki a korszellemmel házasodik, korai özvegységre ítéli magát.

Divatok jönnek, mennek, ha eközben az egyház nagy erővel igazodik, egyszerre csak azt veheti észre, hogy ő maga is kiment a divatból. Ki kellene gyógyulnunk gyorsan a maradék utópiából, amely átfertőzte a nyugati társadalmakat, és komolyan kellene venni, hogy az emberi együttélés hihetetlen bonyolult, nehéz, konfliktusokkal terhelt, nehezen kezelhető, nagy odafigyelést igénylő  valóság – szeretet kell hozzá.

Magyar Hírlap


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »