A magyar kormány segítségét kéri Gyöngyöspata polgármestere

A magyar kormány segítségét kéri Gyöngyöspata polgármestere

Kormányzati segítséget kért Gyöngyöspata polgármestere, mivel a település ellen bármikor elindulhat a végrehajtási eljárás.

Mint ismert, a gyöngyöspatai szegregációs perben elutasították a település felülvizsgálati kérelmét, így több mint 86 millió forintot kellene kifizetnie a városnak az érintett személyeknek. A helyzet abszurditása, hogy a szegráció a Gyurcsány-kormány alatt kezdődött, és éppen 2010 után szüntette meg a Fidesz-kormány. A Soros-szervezetek pereskedni kezdtek, és a közel 90 millió forintot Gyöngyöspatának kellene kifizetnie. Most levélben fordultak Gulyás Gergely miniszterhez, hogy segítséget kapjanak.

Hevér Lászlóné, Gyöngyöspata polgármestere a miniszterelnökség vezetőjéhez fordult a települést érintő kártérítési kötelezettség miatt.

A Kúria még májusban úgy döntött a gyöngyöspatai iskolai szegregációs per felülvizsgálati kérelméről, – amit az iskola fenntartói, a gyöngyöspatai önkormányzat és a Hatvani Tankerület azért nyújtott be, hogy pénz helyett természetben kártalaníthassák a diákokat –, hogy ki kell fizetni a korábban megítélt 99 millió forintos kártérítést annak a 60 gyöngyöspatai roma diáknak, akiket a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában a bíróság döntése szerint jogellenesen elkülönítettek társaiktól és alacsonyabb szintű oktatást biztosítottak számukra. A döntés értelmében 86,7 millió forintot kellene Gyöngyöspatának fizetnie.

Hevér Lászlóné arról is írt, hogy az érintettek végrehajtás keretében most már bármikor kérhetik a pénzt. A polgármester szerint az önkormányzat ezt a közel 90 millió forintos összeget nem tudja kifizetni.

Ha erre mégis sor kerülne, akkor a település akár csődbe is juthat, és korábbi elnyert támogatási pénzeket kellene visszamondaniuk.

Hírdetés

A gyöngyöspatai iskola pedagógusait megbélyegezték, és az intézményt tették felelőssé, mert nem készítette fel roma tanulóit megfelelő tudással.

Horváth László a térség országgyűlési képviselője szerint két eset is magyarázza azt, hogy miért sérti helyben, és egyébként országosan is az igazságérzetet a gyöngyöspatai iskoláról szóló bírói döntés.

– fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az érintett tanuló már végrehajtási eljárást is indított Gyöngyöspatával szemben. Egy másik gyöngyöspatai család is több millió forintra vár, a börtönviselt apa a rossz börtönkörülmények, az erőszakos bűncselekményeket elkövető fia pedig az iskolai ügy miatt perelt – mondta Horváth László.

Ha a Kúria ítélete alapján kifizetnék a szegregációs pert nyert romáknak a 82 millió forint kártérítést a település polgármestere szerint bérekre, közvilágításra és szociális étkeztetésre sem maradna pénze a településnek.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője szerint a képzéssel történő ellentételezésre is nyitva hagyja a lehetőséget az ítélet a felek peren kívüli megállapodásával – írta korábban a Magyar Nemzet.

Fontos tény, hogy nem a gyerekek szülei, hanem a Soros-hálózat által támogatott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF) indította a pert.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »