A magyar kormány lett az elrettentő példa Genfben

A magyar kormány lett az elrettentő példa Genfben

A magyar kormányt hozta fel példaként az ENSZ emberi jogi főbiztosa, amikor az elnyomó rezsimekről beszélt Genfben, a világszervezet emberi jogi tanácsának ülésén. Szijjártó Péter külügyminiszter visszautasította a szavait, és lemondásra szólította fel a főbiztost.

„Napjainkban az elnyomás ismét divatba jött. A rendőrállam visszatért, és a világ minden régiójában visszaszorulnak az alapvető szabadságjogok. Visszaszorul a szégyenérzet is. Az idegengyűlölők és a rasszisták Európában már nem érzik kínosnak a véleményüket, Orbán Viktor magyar miniszterelnök például a hónap elején azt mondta, »nem akarjuk, hogy a színünk másokéval keveredjen«. Nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik a kisebbségekkel azokban a társadalmakban, ahol a vezetők etnikai, nemzeti vagy faji tisztaságra törekednek?” – fogalmazott Zeid bin Raad al-Husszein.

Hírdetés

Szijjártó Péter külügyminiszter a helyszínen utasította vissza a biztos szavait, és a lemondását követelte.

„Magyarország jelenleg magyar ország, és annak is akarjuk megőrizni, ehhez jogunk van. Természetesen halljuk a kritikákat és a folyamatos vádaskodást, és visszautasítjuk őket. Hallottuk a konferencia nyitóbeszédét, és azt kell mondjam önöknek, nagyon helytelen, hogy ENSZ-tisztviselők tagállamok demokratikusan megválasztott vezetői és kormányai ellen vádaskodnak itt” – reagált Szijjártó Péter.

A kormány legutóbb a tárgyalás alatt álló migrációs egyezmény kapcsán ment neki a világszervezetnek, és az egyeztetésekből való kilépéssel fenyegetőzött.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »