Magyarország legnagyobb autógyárát hozza létre a Mercedes – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Hároméves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet júliusban, a növekedés főként az Otthon Start Program hatása lehet.
Magyarország legnagyobb autógyárát hozza létre a Mercedes – jelentette be a Hungaroringen a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a futam előtt tárgyalt a német autógyár itt lévő képviselőivel, s ez alapján kijelenthető, hogy a Mercedes kecskeméti beruházása a terveknek megfelelően halad, így a jövő év első negyedévében megindulhat teljesen új technológiával a teljesen új Mercedes modellek gyártása. Hozzátette: 300 ezres kapacitással Magyarország egymillió gépjárművet tud előállítani majd évente.
A magyar kormány elkötelezett a Formula-1-es Magyar Nagydíj megtartásában, erősítésében és további fejlesztésében – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Hungaroringen. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 40. mogyoródi versenyhétvégén elmondta: tárgyalt Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával, aki elégedett volt a mogyoródi létesítményben elvégzett felújítással. A külgazdasági és külügyminiszter is tárgyalt Stefano Domenicalival Mogyoródon. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a Formula-1 vezetői teljes természetességgel gondolkoznak a 2032-t követő időszakról is. Hozzátette: a futamnak egy hétvége alatt nagyjából 25-30 milliárd forintnyi hatása van a GDP-re.
Hároméves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet júliusban – közölte az ingatlan.com. A portál adatai szerint a növekedés mögött főként az Otthon Start Program hatása állhat. Az összesítés szerint a legnagyobb keresletnövekedést azokban a vármegyékben mérték, ahol korábban az árak miatt visszafogottabb volt az érdeklődés, miközben a kínálat is bővült. Az ingatlan.com által júliusban mért több mint 284 ezer telefonos megkeresés meghaladta a 2022–2024-es időszak hetedik havi értékeit. A szakértők szerint a lakáspiacon trendfordulóra lehet számítani.
Megerősítette az újabb, 1200 fős hadifogolycserét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A megállapodást Oroszország már közvetlenül a július 23-i isztambuli tárgyalási forduló után bejelentette. Volodimir Zelenszkij a Telegramon közölte, hogy nemcsak katonákat, hanem civileket is kicserélnek a felek. Az ukrán vezető azután nyilatkozott, hogy Rusztem Umerovval, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács új titkárával találkozott, aki az ukrán delegációt vezette a török nagyvárosban folytatott egyeztetéseken. előkészületek folynak újabb találkozó előkészítéséről az orosz féllel.
Korrupciós ügyben érintett köztisztviselőket mentett fel az ukrán elnök. A nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatal szerint a gyanúsítottak – köztük egy parlamenti képviselő és nemzeti gárdisták – megemelt áron kötöttek szerződéseket, és jelentős csúszópénzeket fogadtak el. A Nép Szolgája párt felfüggesztette Olekszij Kuznyecov képviselő tagságát a vizsgálat idejére.
Szerbiában letartóztatták 30 napra azt a 13 gyanúsítottat, akiket a napokban állított elő a rendőrség – írja a Szabad Magyar Szó. A letartóztatottak között van Tomislav Momirović, aki a 2022-es felújítás idején építésügyi miniszter volt. Bűnösségét minden gyanúsított tagadta, kivéve az újvidéki Kulturális Örökségvédelmi Intézet közbeszerzési ügyintézőjét, aki vallomást tett. Az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete tavaly november 1-jén omlott le, 16 ember halálát okozva.
Az utóbbi egy hétben 23 ezer tonna segély érkezett a Gázai övezetbe – közölte az izraeli hadsereg. Segélyszervezetek a közrend összeomlásáról számoltak be. Nemzetközi nyomás hatására Izrael egy hete engedélyezte a segélyszállítmányok szárazföldi és légi bejuttatását is a palesztinok lakta part menti térségbe. Ugyanakkor humanitárius szervezetek dolgozói és szemtanúk is arra hívták fel a figyelmet, hogy a segélyeket szállító teherautók zömét még azelőtt kifosztják, hogy elérnék az elosztóközpontokat.
Hangosan imádkozott a jeruzsálemi Templomhegyen az izraeli nemzetbiztonsági miniszter, aki ezzel megszegte a vallási status quót, amely csak muszlimok számára engedélyezi a nyilvános imát. A látogatás a zsidó Szentélyek pusztulására emlékező gyásznaphoz kapcsolódott. A miniszter bírálta a rendőrséget, amiért megtiltotta a zsidó csoportoknak az éneklést és zászlóhasználatot. A miniszter az ima után a Gázai övezet teljes elfoglalását sürgette, és a Hamász elleni kemény fellépést szorgalmazta.
Tüntetők zárták le Izrael legforgalmasabb autópályáját, hogy a Gázában fogva tartott izraeli túszok kiszabadítását követeljék. A demonstrációt az iszlamista terrorszervezetek által közzétett videók váltották ki, amelyek két súlyosan legyengült túszt mutattak.
Bátorságra és az igazi értékek keresésére biztatta a Jubileumi Ifjúsági Találkozó zárómiséjén résztvevő fiatalokat a pápa. XIV. Leó arra kérte őket, hogy törekedjenek a szentségre. A római Tor Vergata mezején több mint 1 millió fiatal gyűlt össze a világ minden tájáról, köztük több mint 2 ezer magyar zarándokkal.
Csaknem ötszáz év után először tört ki a Kamcsatka félszigetén található Krase-nyinnyikov vulkán. A térséget több földrengés is megrázta az elmúlt hetekben. A kitörés miatt 6 kilométer magas füstoszlop látható a vulkán fölött. A napokban ez már a második vulkán, ami kitört a térségben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


