Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, 1905-ben ezen a napon született ugyanis a fiatalon elhunyt költőnk, József Attila. A jeles alkalomból kicsit talán azok az emberek is a versek felé fordulnak, akik az év többi részében ezt kevésbé tennék, akik pedig gyakrabban forgatnak verseket, most elővehetik rég olvasott kedvenceiket. Én az utóbbi kategóriába tartozom, habár rendszeres versolvasónak mégsem mondanám magam. A költészet napja azonban számomra sem telhet el úgy, hogy ne olvasnám újra egy-egy régi kedvencemet, vagy ne olvasnék akár új verseket a kedvenc költőimtől.
Őszintén szólva sokat gondolkodtam rajta, hogy a magyar költészet napjáról szóló soraimat egy Alföldi Géza-, vagy inkább egy Ady Endre-vers díszítse. Talán egyik költő sem volt soha még ennyire aktuális, mint ők ketten, ez az érzés pedig egyre csak erősödik bennem, ahogy haladunk előre a 21. század mocskában, akár politikai, akár társadalmi szinten. Végül azért döntöttem Ady mellett, mert éppen csak most vagyunk túl a választásokon, ahol nemes egyszerűséggel annyi bohóc mérettette meg magát, hogy A perc-emberkék után című költeménynél talán semmi az égvilágon nem írja le jobban őket.
Ahogy ezek a perc-emberkék ma ott mulatoznak Magyarország romjain, úgy fognak majd egyszer végleg eltűnni, ahogy maga Ady is jósolja. Nem lehetnek ők örökké a nyakunkon, ha maradtak még olyanok, akik őszintén akarnak teremteni és alkotni.
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Teremteni és alkotni, megtisztítani a magyarságot és Magyarországot a mocsoktól, a megalkuvásoktól, a disznófejű nagyuraktól, a mérgező társadalmi behatásoktól, a hazugságoktól. Mert ha már témánál vagyunk, mit is érnek a kulturális töltetű ünnepek valódi magyar kultúra, valódi magyar feltámadás nélkül? Olyan világot élünk, amikor még a magyar költészet napjának sem lehet más üzenete, minthogy az elkövetkezendő években egy szebb, őszintébb, jobb és tisztább hazát kell közösen felépítenünk, miközben a perc-emberkéket a süllyesztőbe küldjük, ahová valók.
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.
Ments Atyaisten, hogy bennelegyek –
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Ebek hazája ma, nem az enyém –
S ha marad csak egy hivőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
