Az elmúlt időszakban országszerte egyre több MKP-tag hagyta ott a pártot, és lépett ki az alapszervezetből. Ahogy arról a Körkép is tudósított, legutóbb a gútai alapszervezetet hagyták ott hatan, azzal indokolva lépésüket, hogy a vezetőség semmilyen más nézetet nem tolerál a sajátján kívül.
Ezek szerint nemcsak a választók, de a tagok egy részének bizalma is megrendült a legnagyobb felvidéki magyar pártban. Mi történik a hazai magyar politikában? Pólusváltáshoz érkeztünk idehaza is?
Nagyon úgy tűnik, hogy a hajó süllyedni kezdett. Ilyen esetben a legnagyobb felelősség mindig a kapitányt terheli, de tehetetlensége miatt, az egész tiszti kar felelős a történésekért.
A felvidéki magyarság 99 év alatt – vagyis Magyarország feldarabolása óta – kevesebb, mint felére csökkent. Vagyis 1920-ban még 1 millió 70 ezer magyar anyanyelvű élt hazánkban, mára viszont alig több, mint 450 ezren maradtunk. A számok elkeserítőek, de sajnos ez a meztelen valóság.
Aki tehát nem látja be, hogy egyetlen esélyünk a megmaradásra az autonómia, az vagy bolond, vagy vak, vagy hihetetlenül önző, és csak a saját érdekeit nézi.
Személyesen kérdeztem meg az MKP országos elnöki tanácsában fontos szerepet betöltő embereket, hogy szerintük mi a felvidéki magyarság megmaradásának esélye? Nem-e az autonómiában látják azt, mint több országban jól működő modellben?
Azt a választ kaptam, hogy az autonómiára nincs lehetőség, éspedig a következő okoknál fogva:
Megkérdezném akkor, hogy a szlovák kormány nemzetállami törekvései mióta fontosabbak nekünk, mint a saját közösségünk tagjai és saját megmaradásunk? Nem nemzettársainkkal, utódainkkal és azok jövőjével kellene inkább törődnünk, mint a szlovák kormány szándékaival?
A másik nagy kérdés, hogy a V4-eknek mi köze mindehhez? Ugyanis, ha Szlovákiából, mint országból indulunk ki, akkor az külpolitika, az autonómia pedig belpolitika. Vagyis úgy gondolom, hogy a két érv bizonyos fokig ellent mond egymásnak.
Hogyan építhet Szlovákia nemzetállamot, ha területén majd félmilliós nemzeti közösség él, akik ősei a honfoglalás óta itt élnek, és az országhatárt húzták el a fejük fölött? Egy ilyen kijelentéssel elismernék, hogy ez bizony erőszakos asszimiláció.
Egyértelmű, hogy ezek mondvacsinált indokok. Ugyanis, miért legyünk lojálisak egy országhoz, amely idegenként, problémaként tekint ránk? Hiszen mi nem migránsok, hanem államalkotó nemzet vagyunk. Mégis, ha az érvényes Benes-dekrétumokat nézzük, akkor másodrangú állampolgároknak, háborús bűnösöknek tekintenek. Mégis Szlovákia nemzetállami törekvéseit hozza fel az MKP vezetése érvként. Ez bizony azt mutatja, hogy ez a párt inkább lojális a szlovák kormányhoz, mint saját szavazóihoz. Pedig nagyapánk máról holnapra egy másik országban találta magát, úgy, hogy nem a vonaton aludt el.
Valaha a pártok választási programjukkal kampányoltak. Jelen korunkban annyira leegyszerűsödünk, hogy pártjaink úgy gondolják, hogy egyetlen mondat, jelszó, szlogen elég a magyarság megnyerésére, minek bajlódni programmal, igaz ígéretekkel, érdekeink tisztességes felvállalásával. Megszokták, hogy elég négyévente a kampánygyűlés, csecsebecsék osztogatása, a magyarok mindenképpen magyarokra fognak szavazni.
Politikus uraim, vége ezeknek az időknek! Az emberek felébredtek és elgondolkodtak azon, mi történt 30 év alatt, mit valósítottak meg azok, akikre rábízták sorsukat.
Sajnos mind a Most-Híd, mind az MKP kampányszlogenje egyetlen mondatra épült: „magyar képviseletet!” Vajon a magyar képviselő a parlamentben magyar képviseletet jelent? A közösséget képviselik ott, vagy önmagukat, érdekköreiket?
Mit értek el képviselőink az EU-parlamentben? Sajnos sem az állampolgársági törvény, sem Benes-dekrétumok nem kerültek terítékre az európai parlamentben. Akkor tehát minket képviseltek?
Bár az MKP nemrégiben szót ejtett nemzeti jelképeink védelméről. De hogy mindez miben merülne ki, arról nem esett szó. A Most-Híd pedig lecserélt néhány magyar helységnév táblát. Ez is valami, de ettől még nem lett jobb a sorsunk. Valamivel többet kellene villantani, hogy magukat magyar képviseletnek nevezhessék.
Ha ez így folytatódik tovább, tényleg nem lesz jövőre magyar képviseletünk a szlovák parlamentben, ahogy sajnos nincs már jó ideje. És talán tényleg Menyhárt József lesz az Magyar Közösség Pártjának utolsó elnöke.
Kicsit visszautalva még a süllyedő hajóra: a jó kormányos viharban is elvezeti a hajót, de aki még szélcsendben is elsüllyed, az nem kapitánynak való.
Mi, a választók lennénk a legboldogabbak, ha lenne választás. Ha ez a párt végre tényleg a mi közösségünk pártja lenne. Ha örömmel és teljes bizalommal szavazhatnánk egy igazi magyar képviseletre idehaza. Ha lennének még igazi erények a politikában, mint önzetlenség, kitartás és alázat.
De sajnos egy kicsit már úgy érezzük magunkat, mint a paraszt a mesében, aki elment a vásárba. Elment, hogy egy jó igáslovat vegyen, hogy legyen mivel felszántania a földjét, hogy azután búzát vethessen, és legyen kenyér. Viszont a vásárban nem talált mást, csak két kivénhedt gebét. Ezek olyan öregek, gyengék, és soványak voltak, hogy emberünk tudta, ezekkel képtelenség felszántania a földjét, és nem lesz majd kenyér. Ezért aztán fogta magát, elment a kocsmába, és elitta az árát.
Itt tartunk jelenleg. A pártok csak hezitálnak, egy helyben topognak, mint szoknyás kislány a ballagáson, és nem tudják maguk sem, hogy a virág mellé lesz-e ölelkezés, avagy sem. És, ha lenne, vajon ez az ölelkezés elég lesz-e arra, hogy mindenkit meghasson? Aligha. Hiszen, ha egy tál almában akár csak 1-2 posvadt van, az hamarosan megrothasztja a többit is. A választók pedig várnak. Ők is „magyar képviseletet” szeretnének. Mindeközben pedig bizakodnak abban, hogy ha elment orosz, tatár, török, Bugár Béla sem lesz örök.
Végh Tamás
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
