Szeptember 9-én Budapesten tartotta a Magyar Kánonjogtörténeti Társaság májusi megalakulása után a következő nagy volumenű konferenciáját, melynek középpontjában a plébánia mint jogintézmény állt.
A Magyar Kánonjogtörténeti Társaság megalapítása egyedülálló kezdeményezés Magyarországon. Életre hívója Szuromi Szabolcs Anzelm professzor, aki tudományos kutató- és oktatómunkájával nemzetközi hírnévre tett szert, így a magyar kánonjogász közösség külföldi kapcsolatainak erősítésében is élen jár, amely a társaság egyik kiemelt célja. További szándék emellett, hogy erősítsék a kánonjogtörténet tudományának hazai elsajátítását és művelését, valamint kiegészíti ezt a kánonjogtörténeti ismeretterjesztés, kapcsolattartás és együttműködés más – akár nemzetközi szinten működő – kánonjogi és kánonjogtörténeti társaságokkal, kutatóközpontokkal.
Ebbe a célkitűzésbe illeszkedett bele a szeptember 9-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa dísztermében tartott szakmai szimpózium. A konferencia A plébániára vonatkozó egyházfegyelem fejlődése teológiai, intézménytörténeti és kánoni forrástörténeti szempontból címet viselte. Az érdeklődők magas szakmai értékű, érdekfeszítő előadásokat hallgathattak meg.
A tudományos diskurzust megtisztelte jelenlétével Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki előadásában a plébániát mint a misszió egyik kiemelt helyét, központját mutatta be.
A hallgatóság megismerhette ezen intézmény többrétű jelentéstartalmát; Erdő Péter előadásában a kora középkortól kezdődően mutatta be a plébánia missziós tevékenységét, lehetőségeit, reflektálva jelenkorunk kihívásaira.
Kovács József, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános és bírósági helynöke a plébániai vizitáció fogalmát és intézménytörténeti fejlődését ismertette.
Előadásában nemcsak a jogtörténeti sarokpontokat, a többévszázados előrehaladást mutatta be, hanem korunk püspöki vizitációs gyakorlatába is bepillantást engedett, személyes tapasztalatokkal kiegészítve.
Szabó Csaba Péter előadásában arra mutatott rá, hogy a kopt teológia angelologiájának beható tanulmányozása közelebb visz a keresztény közösség mint liturgikus egység megértéséhez.
A hívő közösségnek a templomhoz és a szent liturgiához kötődő életét ennek alapján maguk az arkangyalok, főképp Gábriel és Mihály felügyelik, akik őrködnek a hiteles krisztusi élet megvalósítása felett, valamint védelmeznek az ezt romboló, külső, szekuláris (világi) erők és kisértésekkel szemben.
Tamási A. Éva adjunktus a Trienti Zsinat plébániákra vonatkozó rendelkezéseiről szólt előadásában, mely jogszabályok több évszázadra meghatározták a plébániai egyházfegyelmet, és kihatással vannak mai napig az élő egyházi gyakorlatra.
Szuromi Szabolcs Anzelm professzor, a Magyar Kánonjogtörténeti Társaság elnöke az ír területen működő lelkipásztori ellátás kora-középkori intézménytörténeti sajátosságait mutatta be előadásában.
A konferencia végén Fazakas Attila, a társaság titkára vázolta az eredményeket, köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a sikeres tudományos eszmecseréhez.
*
2026 februárjában nemzetközi kánonjogtörténeti tanulmányi nappal folytatódik a tudományos szimpóziumok sora, amelyet neves külföldi kánonjogtörténészek gazdagítanak majd előadásaikkal.
Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


