A magyar jövő az édesanyákon múlik

A magyar jövő az édesanyákon múlik

Ismét Barót vendége volt Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, aki nejével, Nagy Erikával együtt a Tortoma Önképzőkör múlt heti, március 19-i előadásán nagy hittel megélt életükről, úz-völgyi mindennapjaikról beszélt, és azt is elmesélte, miként változott meg életük azután, hogy 2014-ben baleset, egy villámcsapás érte.

Sepsiszéki Nagy Balázs 1969-ben született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, néprajzkutató lett. Ebben a minőségében bejárta Székelyföld településeit, több könyvet is írt. Mint mondta, Erdővidéken 25 éve járt először, mindig szívesen jön ide vissza, hiszen ez a kisrégió az értékek tekintetében vezető helyet foglal el Háromszék térképén.

Hírdetés

Erdővidék nagyon jó helyzetben van, mert a népesség többsége nem városlakó – vélekedett. Ő maga sem az, hiszen 2011-ben családostól az Úz völgyébe, Csinódra, hegyi tanyavilágba költözött ki, ahol új életet kezdett. Eme új élete azonban valójában 2014-es balesetével kezdődött, aminek súlyos következményei voltak. Kórházba került, teljesen elvesztette memóriáját, ám felépüléséért imalánc kezdődött szerte a Kárpát-medencében. Meggyőződése, hogy ennek hatására tért vissza emlékezete mindössze hat hét alatt. Felesége is fogadalmat tett: ha férje meggyógyul, vállalja harmadik gyermeküket is. És úgy lett. Mindeközben a házaspárnak látomásai is voltak. Elmondásuk szerint álmukban „fényben úszó női arc” kápolnaépítésre szólította őket, aminek aztán neki is fogtak, és befejezték sikeresen. A kápolna ökumenikus, 2017 óta több ezren zarándokoltak el oda imádkozni a magyarságért, gyógyulásért, gyermekáldásért. Nagy Balázs és családja ugyanis a magyar jövőt a gyermekáldásban látja, ő indította el 2018-ban a vándorbölcső-programot is. A magyar jövő a magyar édesanyák méhében van – hangsúlyozták.

Az előadás során beszéltek csinódi önfenntartó életmódjukról, hittel megélt, a becsületes munkát előtérbe helyező tanyasi mindennapjaikról is. Említettek több székelyföldi települést, ahol már „változni látszik a csillagok járása”, vagyis több a keresztelő, mint a temetés, ami a szebb jövő ígéretét hordozza a székelység számára. Meggyőződésük, hogy Erdővidéken is lesz magyar jövő. Ők ebben hisznek, ebbéli reményüket próbálták átadni a baróti közönségnek is, miközben mindenkit invitáltak, látogassanak el Csinódra, ahol legközelebb április 8-án lesz közösségi esemény: amikor búcsúra várják az érdeklődőket. Az erdővidékiek figyelmébe ajánlották azt is, hogy június 2-án a nemrég szívműtéten átesett Fekete Levente nagyajtai lelkész tart majd hálaadó istentiszteletet a csinódi kápolnánál.

Böjte Ferenc


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »