A Magyar Iszlám Közösség alelnöke ellenségnek tartja a magyarországi keresztényeket

A Magyar Iszlám Közösség alelnöke ellenségnek tartja a magyarországi keresztényeket

"Akik nem akarják, hogy mecset legyen Magyarországon, azok nem a barátaink, azok az ellenségeinknek számítanak" – fogalmazott a közelmúltban a Magyar Iszlám Közösség egyik vezetője, Kovács Miklós "Ahmed".

"Ahmed" hozzátette azt is, hogy vallásilag tilos bármelyik muszlimnak ebben az országban a nemzeti radikálisokat támogatni, rájuk szavazni, vagy bármiben segíteni őket. Hogy Kovács Miklós, alias "Ahmed" mennyire szenved az előítéletei rabságától, azt jól mutatja az a kijelentése is, miszerint a muszlim nőket paprika spray vásárlására ösztönzi, amit egy esetleges inzultálás esetén – mint fogalmaz – "fújjanak a kopasz paraszt arcába". Azt is kifejti, hogy ha Magyarországon muszlimokat fognak lődözni, annak a média, az állam és a "különböző szélsőséges, szélsőjobboldali csoportok" lesznek a felelősei, akik – a szélhámos Kovács Miklós szerint – a muszlimok ellen próbálnak gyűlöletet kelteni. Hogy jelenleg sem Magyarországon, sem máshol a világon muszlimokat keresztények nem üldöznek, ellenben az ellenkezőjére számos példa akad, az szemlátomást a legkevésbé sem zavarja.

Az alább látható felvételen a mohamedán hókuszpókusz 2.27-ig tart, utána kezdi el mondókáját az identitászavaros fiatalember. Az ellenséggé vált szervezetek (Jobbik, Magyar Gárda, HVIM, Betyársereg) felsorolása 4.57-től hallható. Az "őket" [muszlimokat] hazazavarni kívánók, mecseteket építeni nem akarók elleni uszítás 8.13-tól. A "kopasz parasztok" lefújásának ötlete 12.56-tól hangzik el, a muszlimüldözésről 15.05-től esik szól. De egyéb csemegét is találhat a kíváncsi fül egészen 15.55-ig, akkortól ugyanis ismét Európa-idegenre vált "Ahmed".

Kovács Miklós idegenvezetőként dolgozik Budapesten, a honlapja szerint a rijádi Imam Muhammad bin Saud Iszlám Egyetemen végzett, így az arabon belül jól beszéli az egyiptomi nyelvjárást. Emellett "Ahmed" a Magyar Iszlám Közösség alelnöki feladatait is ellátja. Ahogy arra olvasóink emlékezhetnek, ez az az muszlim vallási szervezet, pontosabban – a Fidesznek hála – elismert "egyház", amely miatt családok és gondozottak százai kerültek kilátástalan helyzetbe, és akik "harádzsot" szedtek az egyházi finanszírozásért cserébe egy szociális szolgáltató cégtől.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »