A Magyar Idők két volt titkosszolgával indít rovatokat

A Magyar Idők két volt titkosszolgával indít rovatokat

Vagyis két, pályáját a kommunista titkosszolgálatban kezdő szákértő fog szákérteni az egykori rendszerváltó Fidesz közpénből kitömött házilapjában. 

Földi László az egri főiskolai KISZ-vezetőség után nagyjából egyszerre lett MSZMP-s alapszervezeti titkár és a belügyminisztérium hírszerzése, a III/I-es főcsoportfőnökség munkatársa. A kommunista hírszerző karrierje a rendszerváltás után töretlenül haladt előre, a kilencvenes években a műveleti igazgatóságig jutott, míg 1996-ben végképp össze nem különbözött az MSZP-SZDSZ-kormánnyal az úgynevezett Nyírfa-ügyben – írja róla a 444.hu.

Hírdetés

Ekkor kirúgták, beperelték, de a bíróság végül felmentette a vádak alól. Ezután bekerült a Fidesz legbelső köreibe, akik multimilliomost csináltak belőle a Defend kft. nevű cégének felpumpálásával. Földi nemrég még Tarlós István főpolgármester tanácsadója volt, majd nemrégiben Tarlós kirúgta, mert a tanácsadás helyett éjjel-nappal migránsozott.

Horváth Józsefet a rendszerváltás 1989-ben a BM III/III-4-b. alosztály beosztottjaként érte. Alhadnagy volt, feladata  a szektásnak minősített, egykori és aktív párttagok, trockisták, álbaloldaliak elhárítása. A rendszerváltás után egy időre otthagyta a titkosszolgálatokat, hogy az első Fidesz-kormány idején Kövér László titkosszolgálati miniszter és államtitkára, későbbi utódja, Demeter Ervin szakértője legyen – írja a 444.hu.

Ezek után a Fidesz-kormány kinevezte az NBH főigazgató-helyettesének, ahol a 2002-es kormányváltásig dolgozott. Miután másodszor is visszatért a civil életbe, egy szintén volt titkosszolga társával megalapította az UD Zrt-t. Az UD-t az akkori szocialista vezetésű kormány azzal vádolta meg, hogy Fidesz-közeli árnyék-titkosszolgálatot működtetett. Ezt nem tusták bebizonyítani, az UD Zrt 1,8 milliárd forintos kártérítésért perelt, az ügy peren kívüli egyezséggel ért véget – írja a portál.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »